Már minden hatodik egyetemista külföldi
2019. október 14. Az Oktatási Hivatal adatai szerint folyamatosan nő a külföldi állampolgárságú hallgatók száma. A folyamatnak azonban nincs vége, például a Corvinus 2030-ra megháromszorozná az idegen nyelvű képzések arányát, de toboroz a határon túl az ELTE is.Jelenleg több mint 33 ezer külföldi tanul a hazai felsőoktatásban, míg 2015-ben mintegy 23 ezren voltak, ami az akkori összes nappali tagozatos hallgató 12 százalékát jelentette – írta meg a Világgazdaság. A külföldi állampolgárságú hallgatók száma és aránya folyamatosan nő, az Oktatási Hivatal adatai szerint ez tavaly 16,5 százalék volt.
Ehhez hasonló, 15 százalékos arányról és a külföldiek növekvő számáról számolt be a Világgazdaságnak a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) is. Tizenhárom alapképzéséből hat, huszonkét mesterszakából tizenkettő érhető el angolul. A Corvinus 2030-ra meg szeretné háromszorozni az idegen nyelvű képzésben részt vevő hallgatók arányát, akik részben külföldiek, részben magyarok.
Nagyon sok külföldi tanul az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) is. Az ELTE-től kapott válasz szerint főként az anglisztika, a programtervező informatikus, a pszichológia, a nemzetközi tanulmányok és az alkalmazott közgazdaságtan szakra iratkoznak be. A tavalyi 11 százalékról körülbelül ötszáz fővel mintegy 13 százalékra emelkedett a külföldi hallgatók aránya. A hallgatók toborzásakor az egyetem elsősorban a Magyarországtól keletre fekvő területekre fókuszál, beleértve Kelet-Ázsiát és a Közel-Keletet is. Egyebek mellett Oroszországból, Indiából, Kínából, Belső-Ázsiából és Törökországból igyekeznek hallgatókat idecsábítani.
Szerző: Az Én Pénzem/Világgazdaság
Címkék: oktatás, egyetem, hallgatók, külföldi, Oktatási Hivatal