Már majdnem 215 ezret visz haza az átlagmagyar

2018. június 21. A bruttó kereset négy év alatt több mint 50 százalékkal nőtt – derül ki a most közzétett statisztikai adatokból. Első négy hónapban az átlagmagyar 214,4 ezer forintot vitt haza.

A bruttó átlagkereset – tette közzé a KSH – 2018. áprilisban 340 600 forint volt, 12,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2018. január–áprilisban a bruttó átlagkereset 322 400 forint, a nettó átlagkereset 214 400 forintra rúgott, mindkettő egyaránt 12,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a statisztikusok szerint a minimálbér és a garantált bérminimum 8,2, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

Négy év alatt (mint a KSH grafikonjából is látszik) a teljes bruttó kereset több mint 50 százalékkal nőtt. Ehhez jócskán hozzájárul a legutóbbi dinamika.
 

 
Az idén az első négy hónapban a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,1 százalékos növekedése mellett a reálkereset 10,1 százalékkal emelkedett. Persze nem minden területen ment ilyen jól a dolgozóknak. A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (625 900 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (206 500 forint).


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok