Már közel 85 ezer forint a fővárosi autósoknak a kötelező
2025. június 2. A normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos díja az idei első negyedév végére 59 ezer forintra emelkedett. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonban hangsúlyozza: éves összevetésben az országos díjemelés 4,6 százalék, ami infláció alatti.Az idei első negyedév végén 59 103 forint volt a személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) átlagos éves díja. Ez 3,1 százalékos növekedést jelez az előző negyedéves értékhez képest – állapította meg az MNB friss negyedéves kgfb-indexében. Az előző negyedévhez képest ez 3,1 százalékos, éves összevetésben pedig 4,6 százalékos drágulás. Ezen belül a fővárosiaknak 6 százalékkal kell többet fizetniük, az ő átlagos éves díjuk 84,9 ezer forint.
A jegybanki tájékoztatás szerint a kis és nagyobb buszok díja mérséklődött, és a nehéz pótkocsik díja is kevesebb lett. A többi esetben az átlagos éves díjak mérsékelten emelkedtek. A díjnövekedés csak a taxiknál kiugróan magas, összesen 17 százalék.
Az átlagos bővülés – hangsúlyozta a jegybank – az országban nem éri el az időszak éves inflációját. Mintegy mellékesen megjegyzik viszont, hogy a kárráfordítások negyedéves alapon csupán 0,5 százalékos emelkedtek, a kárkifizetések éves növekedési üteme is csak 1,1 százalékos volt. Az MNB személygépkocsikra számított korrigált kgfb-indexe (ami az árváltozások indokoltságának mérésére szolgál és a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva mutatja be a nettó díjváltozást) 136 százalékon áll, kisebb emelkedést mutatva az I. negyedévben. A szezonális év eleji megugrás idén mérsékeltebb, de az előző negyedéves csökkenés nem folytatódott.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: autó, biztosítás, kgfb, kötelező, MNB, kgfb-index, biztosítók
Kapcsolódó anyagok
- 2025.07.03 - Átlagosan közel 5,5 millióért kínálnak használt autót
- 2025.06.04 - Idén jóval több használt autót hozunk be
- 2025.05.30 - Drágább lehet a garázs, mint egy lakás
- 2025.05.29 - Nem árt készülni a időjárási csapásokra
- 2025.05.12 - Egy évig nem emelik a lakásbiztosítási díjakat
- 2025.04.23 - Több mint 56 milliárdot keresett az állam a gyorshajtókon
- 2025.04.15 - Kötelező, de a többség nem köt biztosítást a robogókra és e-rollerekre
- 2025.03.05 - MNB: már nem drágult tovább az autósoknak a kötelező
- 2025.02.10 - Már 208 ezer forint a casco átlagdíja
További kapcsolódó anyagok