Ráfeküdhetnek a készpénzcsökkentésre
2019. december 8.
A pénzügyminiszter az utóbbi napokban több rendezvényen is arról beszélt, hogy újabb gazdaságvédelmi lépésekre van szükség. Erről fokozatosan egyre több dolog derül ki. Mind valószínűbb, hogy a Magyar Bankszövetség javaslatai is nyitott fülekre találhatnak feltéve, hogy néhány téren nem eleve a kabinet „súgott” a pénzintézeteknek, hogy mit is kellene kérniük.
Magyarország felzárkózásához a magyar gazdaság növekedésének a következő években is legalább két százalékponttal meg kell haladnia az uniós átlagot – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara ünnepi küldöttgyűlésén. A tárcavezető ezt korábban hangoztatta például a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége rendezvényén (képünkön) és a Gránit Bank karácsonyi ünnepségén. Mint mindenütt rámutatott: hogy lassuló világgazdaság mellett megőrizzük a GDP bővülésének ütemét, újabb gazdaságvédelmi lépésekre van szükség.
Az, hogy pontosan milyen intézkedések várhatók a következő évben, még mindig nem igazán derült ki, de fokozatosan azért egyre több várható fejlemény körvonalazódik. Mint az MTI beszámolója szerint Varga jelezte: „a vállalkozásbarát gazdaságpolitika jegyében további adó- és adóadminisztráció csökkentésekre, beruházásösztönzésre, a digitalizációs fejlesztések támogatására és célzott munkaerő-piaci intézkedésekre készül a kormány”.
A pénzügyminiszter külön kitért arra, hogy a „digitalizáció, a korszerű innovatív megoldások azt is segítik majd, hogy a vállalkozásoknál és a lakosságnál napjainkban kint lévő, mintegy 6500 milliárd forintra rúgó készpénzállomány jelentősen csökkenjen”. Némiképp a sorok között olvasva azt gyaníthatjuk, hogy ebben a csomagban helyet kaphat majd olyan javaslat is, amit a Magyar Bankszövetség dolgozott ki (erről részletesen itt írtunk).
A korlátozáshoz az alap már megvan, hiszen a már elfogadott jogszabály alapján – mint azt a javaslat benyújtásakor részleteztük – gyakorlatilag minden számláról online adatot kell majd szolgáltatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). Mindennek bevezetéséhez viszont merészség is kell a kormány részéről, hiszen ez éppen azokat dühítheti, akik már a legstabilabb szavazóbázisukat jelentik. Éppen nekik vezethették be a csak agyrémnek tekinthető díjmentes kápéfelvételt (ennek mai napig érvényes kiskátéját itt találja.)
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: gazdaságvédelmi, akcióterv, kormány, pénzügyminiszter, készpénz, kata
Már kezd körvonalazódni a kormány új akcióterve
Fotó: Mónus Márton, MTI
Magyarország felzárkózásához a magyar gazdaság növekedésének a következő években is legalább két százalékponttal meg kell haladnia az uniós átlagot – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara ünnepi küldöttgyűlésén. A tárcavezető ezt korábban hangoztatta például a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége rendezvényén (képünkön) és a Gránit Bank karácsonyi ünnepségén. Mint mindenütt rámutatott: hogy lassuló világgazdaság mellett megőrizzük a GDP bővülésének ütemét, újabb gazdaságvédelmi lépésekre van szükség.
Az, hogy pontosan milyen intézkedések várhatók a következő évben, még mindig nem igazán derült ki, de fokozatosan azért egyre több várható fejlemény körvonalazódik. Mint az MTI beszámolója szerint Varga jelezte: „a vállalkozásbarát gazdaságpolitika jegyében további adó- és adóadminisztráció csökkentésekre, beruházásösztönzésre, a digitalizációs fejlesztések támogatására és célzott munkaerő-piaci intézkedésekre készül a kormány”.
Félmillió forint felett tényleg tiltott lehet majd a kápé?
A pénzügyminiszter külön kitért arra, hogy a „digitalizáció, a korszerű innovatív megoldások azt is segítik majd, hogy a vállalkozásoknál és a lakosságnál napjainkban kint lévő, mintegy 6500 milliárd forintra rúgó készpénzállomány jelentősen csökkenjen”. Némiképp a sorok között olvasva azt gyaníthatjuk, hogy ebben a csomagban helyet kaphat majd olyan javaslat is, amit a Magyar Bankszövetség dolgozott ki (erről részletesen itt írtunk).
A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szigorításának felröppent hírét korábban cáfolták, de a pénzügyminiszter egy interjúban elmondta: visszaéléseket tapasztalnak, ezért jövőre változhatnak a szabályok. Az Adótanácsadók Egyesülete már fogalmazott meg kifogásokat, de az eddig tapasztalatok alapján aligha lep majd bárkit meg, ha nem is törődnek majd velük.
Nem árt arra is gondolni, hogy mostanra már a Nemzeti Versenyképességi Tanács is az elektronikus fizetőeszközök kiterjesztését szorgalmazza. Érdemes felidézni, hogy a bankok a kápécsökkentés jegyében a készpénzhasználat 500 ezer forint feletti tiltását, a friss nyugdíjasok járadékának kizárólag bankszámlára utalását akarják elérni. Miközben egyelőre nem igazán látszik, hogy a pénzintézetek kínálnának a bankkapcsolattal nem rendelkezőknek kedvező (olcsó) konstrukciókat. A korlátozáshoz az alap már megvan, hiszen a már elfogadott jogszabály alapján – mint azt a javaslat benyújtásakor részleteztük – gyakorlatilag minden számláról online adatot kell majd szolgáltatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). Mindennek bevezetéséhez viszont merészség is kell a kormány részéről, hiszen ez éppen azokat dühítheti, akik már a legstabilabb szavazóbázisukat jelentik. Éppen nekik vezethették be a csak agyrémnek tekinthető díjmentes kápéfelvételt (ennek mai napig érvényes kiskátéját itt találja.)
Kormányzati berkekben hallható pletykák szerint egyébként a bankszövetségi javaslat egy része „nem a bankok fejéből pattant ki”. Ilyen lehet – amiről Varga még halvány utalás szintjén sem ejtett szót sehol – az újabb adóamnesztia. A piszkos pénzeket ennek keretében 10 százalékos adó megfizetése mellett lehetne tisztára mosni.
A bankszövetségi javaslatról részletesen itt tájékozódhat
Az adóváltozásokról itt írtunk
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: gazdaságvédelmi, akcióterv, kormány, pénzügyminiszter, készpénz, kata
Kapcsolódó anyagok
- 2020.10.15 - Sorra tiltakoznak az érdekképviseletek a kata büntetőadója ellen
- 2020.06.30 - Adótanácsadók: romboló a kata szigorítása
- 2020.06.17 - Kétkulcsossá válhat a kata
- 2020.02.06 - NAV: már a kata is lehet online
- 2019.12.11 - Tényleg biztonságban lesznek a gyedet választó nagyszülők?
- 2019.12.09 - Leszereli bankfióki termináljait a K&H
- 2019.12.04 - A NAV szeme mindent lát majd
- 2019.12.02 - A zöldségárak száguldásán is a kormány nyer
- 2019.11.28 - Nem minden katás csaló
- 2019.11.21 - Packázik a munkaadó? Egyre kevesebbet lehet tenni
- 2019.11.15 - Döbbenetes: újabb rekordon a készpénzállomány
- 2019.11.12 - Nem hozhatná a postás a nyugdíjakat
További kapcsolódó anyagok