Ez lesz a legjobb minőségű banki szolgáltatás?

Már hivatalosan nem tudjuk, kik vették át az MKB-t

Fotó: Leéb Ádám
2016. június 30. Kész, vége, mától már új tulajdonosok kezében van a korábban államosított MKB Bank. A vevők sajtótájékoztatón mondták el: a végső befektetői kör a szabályok értelmében nem nyilvános. Az is kiderült, hogy amúgy minden a legnagyobb rendben és körültekintéssel zajlott. A három befektetői céget a vevők felkutatásával megbízott JP Morgan mutatta be egymásnak.

Két évvel ezelőtt, szeptember végén zárult az MKB Bank adásvételi ügylete a Bayerische Landesbank és a magyar állam között. Némi hányattatás után az idén tavasszal kiderült, hogy egy meglehetősen furcsa konzorcium veheti meg a bankot (erről részletesen itt írtunk).  Ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményben tudatta, hogy a tranzakció tegnap le is zajlott. Az MKB Bank új tulajdonosai a Blue Robin Investments S.C.A., a METIS Magántőkealap és a Pannónia Nyugdíjpénztár által alkotott konzorcium résztvevői 45-45-10 százalékos arányban, a vételár 37 milliárd forint volt. A vevők sajtótájékoztatón beszéltek terveikről.

Az MNB közleményben tudatta, hogy felügyeleti szervként ellenőrizte, hogy a vételi ajánlatot benyújtó társaságok megfelelnek-e a befolyásszerzés jogszabályi követelményének. Persze mindent rendben talált. Arra is kitért a jegybank, hogy a 37 milliárd forintos vételár az adófizetési kötelezettséget követően is meghaladja az állami támogatás 32 milliárd forintos összegét, ezért az adás-vételi tranzakcióval egyidejűleg az állam is visszakapja a pénzét.
Az MTI tudósítása szerint a befektetők nemzetközi tanácsadói testületet hoznak létre, egyúttal szeretnék megerősíteni a hitelintézet informatikai rendszereit. Fontos elemnek tartják, hogy az MKB a nagyvállalati, a kkv- és a lakossági ügyfelek számára olyan digitális megoldásokat kínáljon fel, amelyek a magyar pénzügyi szolgáltatások piacán még ismeretlenek. A cél nem kisebb, mint hogy a bank a piacon a legjobb szolgáltatási minőséget ajánlja majd ügyfelei számára.

A három befektetőt a vevők felkutatásával megbízott JP Morgan mutatta be egymásnak - közölte Sergei Galperin, a befektetési bank ügyvezető igazgatója. Elmondta: a befektetők egyenként nem ajánlották meg az eladó által elvárt vételárat, a 37 milliárd forintos közös ajánlatuk viszont már elég volt a sikeres bankvásárláshoz. Sergei Galperin szólt arról is, hogy nemcsak az ár, hanem a részletes stratégia miatt esett a választás a három vevőre.

Hatalmas tapasztalataik vannak


Mint azonban kiderült, az MKB tulajdonosi struktúrája változhat majd. Elhangzott ugyanis, hogy a mostani vevők „informális dialógust” folytatnak az EBRD-vel egy esetleges tulajdonszerzésről, ami 15-20 százalékos lehet. Emellett a dolgozókat is bevonják. Jaksa János, a Metis Magántőkealapot kezelő Minerva Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a dolgozói részvényprogram várhatóan a bank alaptőkéjének 15 százalékát érinti majd.

Az egész magyar sajtót (de talán a magyar adófizetőket is) az foglalkoztatta legerősebben, hogy kik is állnak az ügylet, illetve a cégek mögött. Éppen ezért kísérték nagy remények a sajtótájékoztatót. Nos, mindenkinek csalatkoznia kellett. A Blue Robin Investments és a Metis Magántőke-alapok kollektív befektetési formák, melyek végső befektetői köre a szabályok értelmében nem nyilvános - mondta Semsey Barna, a luxemburgi bejegyzésű Blue Robin Investments tanácsadója.

Jaksa János szavai azonban nyilván mindenkit megnyugtatnak. Arról beszélt ugyanis, hogy mindhárom társaság széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik a pénz- és tőkepiacokon, jól ismerik a magyar és nemzetközi bankpiacot, és szeretnék megosztani a bankszakmai tapasztalataikat az MKB Bankkal.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat! 


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok