Már hivatalos: így ugrott meg a halálozás a koronavírus miatt

2020. november 25. A KSH legfrissebb adatai szerint idén októberben 15 százalékkal többen haltak meg Magyarországon, mint 2019 októberében. Ez 1549 elhunyttal több az egy évvel korábbinál, aminek hátterében a koronavírus-fertőzés okozta halálozások növekvő száma állhat – írja a statisztikai hivatal.

A vírustagadók és szkeptikusok számára lehet, hogy ez sem meggyőző, de a KSH ma megjelent legfrissebb adatai szerint idén októberben 15 százakkal haltak meg többen, mint egy évvel korábban. Összesen 12113 fő vesztette életét, ami 1549 elhunyttal több, mit 2019 októberében. Ennek hátterében a KSH szerint is a koronavírus-fertőzés okozta halálozások növekvő száma állhat.

Pedig októberben még csak 20-50 között volt a naponta bejelentett, koronavírus miatti haláleset. Jelenleg már naponta száznál többen halnak meg a fertőzésben. A ma közölt adatok szerint tegnap 106-an vesztették életüket emiatt, így a kimutatások szerint eddig 4114-en haltak meg ebben a járvány következtében Magyarországon. Október végén még csak 1750 ilyen haláleset volt.

Több gyermek született

Az adatok szerint októberben 7984 gyermek jött a világra, ami 2,3 százalékkal, 179 újszülöttel több, mint 2019 októberében. A halálozások száma jobban emelkedett a születések számánál, ennek következtében a havi természetes fogyás 4129 fő volt, ami a 2019. októberi 2759-hez képest 50 százalékos növekedést jelent.

A tízhavi mérleg még nem ennyire ijesztő

Az előzetes adatok szerint 2020 január–októberében, 10 hónap alatt 4,7 százalékkal, 3499-cel több gyermek született, mint 2019 azonos időszakában. Így összesen 77 596 gyermek jött világra. Miközben 106723-an haltak meg, ami 1,5 százalékkal, 1583-mal kevesebb, mint egy évvel korábban. Január–februárban 13, május–júliusban 2 százalékkal kevesebben, míg március–áprilisban 1,8, augusztus–szeptemberben 2,1, októberben pedig 15 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbinál.

Az elhunytak számának, jelentős októberi emelkedése ellenére összességében a halálozások száma az előző év azonos időszakához képest mérséklődött. Emiatt, valamint a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás 29 127 fő volt, ami a 2019. január–októberi 34209 főnél 15 százalékkal kevesebb.

A babaváró hitel is pörgeti a házasuló kedvet


A KSH számai szerint októberben emelkedett a házasságkötések száma, 6566 pár lépett frigyre, ami 17 százalékkal, 935-tel több a 2019. októberinél. Idén 10 hónap alatt összesen 60333 pár kötött házasságot, ami 4,4 százalékkal, 2541-gyel több házasságkötést jelent. Január–márciusban 101, áprilisban 8,9, szeptember–októberben 8,3 százalékkal több, május–augusztusban 15 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos időszakaiban.

Szerző: L.J.
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok