Pánikolni semmiképpen sem szabad!
2020. március 16.
Közzétette a jegybank, hogy milyen hozamokat értek el tavaly az önkéntes nyugdíjpénztári portfoliók. Az Azénpénzem.hu kigyűjtötte, hol gyarapodott a leginkább és hol a legkevésbé a pénz. Hiába azonban a briliáns 2019-es év, a koronavírus az idén alaposan rendet vágott a hozamokban is.
Tavaly az MNB tájékoztatása szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak mindegyike pozitív hozamot ért el a nemzetközi tőzsdék és a BÉT jó szereplése, illetve a hazai kötvénybefektetések felértékelődése nyomán. Az átlagos nettó hozam 9,84 százalék lett. Ez 5,62 százalékos reálhozamnak felel meg, és a jegybank szerint természetesen az előző esztendei mínusz 1,80 százalékhoz képest is kimagasló hozameredménynek tekinthető.
A szektor 10 éves és 15 éves nettó hozamának záró vagyonnal súlyozott értéke a jegybank tájékoztatása szerint 6,68 százalék és 6,45 százalék volt tavaly. Ez 4,11 százalék, illetve 2,97 százalék reálhozamot jelent a tagok számára. Összességében elmondható – rögzítette az MNB –, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások hosszú távon 3-4 százalékos infláció fölötti hozamot értek el.
A tavalyi pompás hozamokat – írta meg a Napi.hu – néhány hét alatt elolvasztotta a koronavírus miatti tőzsdei pánik. Február végén minden pénztári portfólió mínuszban állt, a legkockázatosabb alapok 6-8 százalékot estek addigra. Azóta pedig a tőzsdék tovább zuhantak, a pénztári alapok árfolyamcsökkenése a 15-20 százalékot is elérheti már. Ilyenkor a legrosszabb az lehet, ha valaki pánikszerűen lép.
Legfeljebb annak érdemes megfontolnia most a váltást – írta a Napi.hu –, aki közel van már a nyugdíjkorhatárhoz, fel akarja venni a pénzét, és nem akar további veszteséget kockáztatni. Az ügyfeleknek általában véve az tanácsolható, hogy maradjanak az életkoruknak megfelelő kockázati besorolású alapban. „Mindenki gondolja végig, mennyi ideje van még hátra a nyugdíjig. Ha öt évnél több, akkor nyugodtan maradhat a kockázatos portfólióban" - mondta a lapnak Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója.
Azoknak viszont, akik éppen valamelyik alacsony kockázatú nyugdíjalapban tartják a megtakarításukat, azt javasolják, figyeljék a piacokat. Ha a járványt sikerül megfékezni, és emelkedni kezdenek a tőzsdék, érdemes lehet megfontolniuk, hogy kockázatosabb alapba tegyék át a pénzüket.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyugdíj, megtakarítás, nyugdíjpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, hozam, MNB
Már hivatalos: így gyarapodott a nyugdíjpénz
A vírus most a vagyonra is veszélyes
Fotó: Azénpénzem
Fotó: Azénpénzem
Tavaly – számolta ki az Azénpénzem.hu – akadt olyan nyugdíjpénztári megtakarítás, ami majdnem 23 százalékot hozott. A másik véglet az igen-igen karcsú, 0,05 százalékos hozam lett, legalábbis a nettó eszközértékek alapján, és azokat a pénztárakat nézve, amelyek egyáltalán nyilvánosságra hoznak adatokat. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mostanra közzétette a hivatalos adatokat is. A topok szinte pontosan megegyeznek azzal, amit mi korábban számoltunk.
Toplista a hozamok alapján 2019. | |||
---|---|---|---|
A legjobban teljesítők | |||
Éves/pénztár/portfolió | % | 10 éves/pénztár/portfolió | % |
OTP/Dinamikus | 22,99 | Budapest/Aktív | 8,78 |
Allianz/Kockázatvállaló | 20,93 | Allianz/Kockázatvállaló | 8,61 |
Prémium/Irány 2045 | 16,70 | Aranykor/Lendület | 8,26 |
A legrosszabbul teljesítők | |||
Éves/pénztár/portfolió | % | 10 éves/pénztár/portfolió | % |
Honvéd/Pénzpiaci | 0,05 | Allianz/Klasszikus | 2,69 |
MKB/Kiszámítható | 0,66 | OTP/Kockázatkerülő | 2,71 |
OTP/Kockázatkerülő | 1,00 | Tempo | 2,71 |
Tavaly az MNB tájékoztatása szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak mindegyike pozitív hozamot ért el a nemzetközi tőzsdék és a BÉT jó szereplése, illetve a hazai kötvénybefektetések felértékelődése nyomán. Az átlagos nettó hozam 9,84 százalék lett. Ez 5,62 százalékos reálhozamnak felel meg, és a jegybank szerint természetesen az előző esztendei mínusz 1,80 százalékhoz képest is kimagasló hozameredménynek tekinthető.
A szektor 10 éves és 15 éves nettó hozamának záró vagyonnal súlyozott értéke a jegybank tájékoztatása szerint 6,68 százalék és 6,45 százalék volt tavaly. Ez 4,11 százalék, illetve 2,97 százalék reálhozamot jelent a tagok számára. Összességében elmondható – rögzítette az MNB –, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások hosszú távon 3-4 százalékos infláció fölötti hozamot értek el.
Az idén a járvány jól kitolt a nyugdíjba készülőkkel
A tavalyi pompás hozamokat – írta meg a Napi.hu – néhány hét alatt elolvasztotta a koronavírus miatti tőzsdei pánik. Február végén minden pénztári portfólió mínuszban állt, a legkockázatosabb alapok 6-8 százalékot estek addigra. Azóta pedig a tőzsdék tovább zuhantak, a pénztári alapok árfolyamcsökkenése a 15-20 százalékot is elérheti már. Ilyenkor a legrosszabb az lehet, ha valaki pánikszerűen lép.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak díjterhelési mutatói alapján az Azénpénzem.hu korábban összeszedte, mely kasszák a legdrágábbak és melyek a legolcsóbbak. Az idén azonban már egy olyan új költségmutatót is megismerhettünk, ami komplex, és nem a múltat, hanem jövőt mutatja meg (erről összehasonlító cikkünk itt található).
Ezt jól mutathatja az is, hogy a hozamok szempontjából meglehetősen rossz 2018-as évben az igen kedvezőtlen eredményt felmutató kasszák most az élbolyban végeztek. Például az OTP Dinamikus portfoliója nemcsak behozta a 6,92 százalékos veszteséget, hanem majdnem 23 százalékos profitot ért el tavaly. Nagyon megbánhatták így azok, akik ijedten átszálltak máshová. Ezzel realizálták a veszteséget, és egyúttal kizárták magukat korrekciós haszonból.Legfeljebb annak érdemes megfontolnia most a váltást – írta a Napi.hu –, aki közel van már a nyugdíjkorhatárhoz, fel akarja venni a pénzét, és nem akar további veszteséget kockáztatni. Az ügyfeleknek általában véve az tanácsolható, hogy maradjanak az életkoruknak megfelelő kockázati besorolású alapban. „Mindenki gondolja végig, mennyi ideje van még hátra a nyugdíjig. Ha öt évnél több, akkor nyugodtan maradhat a kockázatos portfólióban" - mondta a lapnak Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója.
Azoknak viszont, akik éppen valamelyik alacsony kockázatú nyugdíjalapban tartják a megtakarításukat, azt javasolják, figyeljék a piacokat. Ha a járványt sikerül megfékezni, és emelkedni kezdenek a tőzsdék, érdemes lehet megfontolniuk, hogy kockázatosabb alapba tegyék át a pénzüket.
A részletes hozamtáblát itt nézheti meg
Az önkéntes nyugdíjpénztárakról itt tájékozódhat, a friss befizetéseket itt kalkulálhatja
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyugdíj, megtakarítás, nyugdíjpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, hozam, MNB
Kapcsolódó anyagok
- 2021.05.14 - Nyugdíj: egyre több pénz gyűlik itt
- 2021.01.15 - Nyugdíjra gyűjt? Mutatjuk, hol járt a legjobban
- 2021.01.13 - Ennyivel gazdagodott, aki nem adta nyugdíjpénzét a kormánynak
- 2020.12.21 - Nyugdíj: már csak néhány nap van az adóforintok megszerzésére
- 2020.12.14 - Pénzt kapunk az államtól, ha gondoskodunk magunkról
- 2020.07.28 - Újabb nyugdíjkasszára csapott le az MNB
- 2020.07.24 - Hadilábon állt a dátumokkal a nyugdíjkassza
- 2020.04.17 - Mihez nyúlj, ha bajban vagy?
- 2020.03.30 - Gyors segítséget kérnek a kisnyugdíjasoknak
- 2020.03.23 - Nyugdíjba menne? Van egy jó és egy rossz hírünk
- 2020.03.12 - Negyedével több pénze lehet, ha jól választ
- 2020.03.12 - Karanténba teszik a nyugdíjasok prémiumát?
- 2020.03.09 - Nyugdíjra gyűjt? Ne legyen balek!
- 2020.02.28 - Betett a kormány a nyugdíjpénznek
- 2020.02.23 - Hogyan válasszunk önkéntes nyugdíjpénztári portfoliót?
- 2020.02.16 - A nyugdíjasoknak 43 milliárdot kéne azonnal kapniuk
További kapcsolódó anyagok