Vége az ingyenes parkolásnak

Már biztos, meghosszabbítják a hiteltörlesztési moratóriumot

2021. május 20. Hiába ellenkeznek a bankok – jelentette be a kancelláriaminiszter – változatlan formában élhet tovább augusztus végéig a hiteltörlesztési moratórium. A kormány ezt követően is hosszabb átmeneti időszakot vezet majd be, ahogy az okmányok pótlására is hosszabb időt biztosítanak.

A kormány Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint szerdai ülésén áttekintette az oltási helyzetet. Tegnapra több mint 4,8 millióan az első, a második vakcinát pedig 2,8 millióan kapták meg. Amennyire előre lehet látni, a pünkösdi hétvégén, várhatóan vasárnap érjük el az ötmillió beoltottat. Sikerült legyőzni a járvány harmadik hullámát – állította a miniszter, aki azért óvatosságra intett.

A Kormányinfón az is elhangzott, hogy jelenleg több a vakcina, mint az igénylő. Semmi akadálya tehát annak, hogy azok is megkapják az oltást, akik nem egészen három hónapja gyógyultak ki a betegségből. Gulyás szerint ugyanis a 3 havi várakozásnak nem egészségügyi okai voltak. Azt akarták ezzel elősegíteni, hogy minél több legyen a beoltott. A miniszter kijelentette, hogy Magyarország kiszáll a közös uniós vakcinabeszerzési programból.

Mint ennek indoklásaként Gulyás kifejtette: optimista becslés szerint hatmillió oltásig lehet talán eljutni, több mint 10 millió nyugati vakcina pedig már rendelkezésre áll. Ez arra az esetre is elegendő, ha kiderülne, hogy szükség van harmadik oltásra is. 2022 második félévétől pedig már a hazai gyártású vakcinákkal lehet oltani.
Jön a kivezető törvény
Ahhoz, hogy a kormány meg tudja szüntetni a rendkívüli jogrendet – ismertette a miniszter –, tisztázni kell, milyen intézkedéseket szükséges még fenntartani. Elfogadják (ahogy tavaly tavasszal) az úgynevezett kivezető törvényt, ami tartalmazza majd a továbbra is hatályban tartott szabályokat. Miután az ötmillió oltottat elérjük – nyomatékosította a miniszter –, további intézkedések várhatók. Ezekre a holnap hajnalban ülésező operatív törzs nyújt majd be javaslatokat. A részletes intézkedéseket pedig a miniszterelnök ismerteti majd holnap.

Néhány kérdésben azonban a kormány már döntött. Gulyás erre jó példának említette a hitelmoratóriumot, amit a kormány tovább szeretne fenntartani a rendkívüli jogrendnél. Mint hangsúlyozta: a hitelmoratóriummal kapcsolatos vitában a kormány nem tudja a bankok álláspontját támogatni. A meghosszabbításra tehát a jelenlegi szabályok változatlansága mellett kerül sor, augusztus 31-ig. Ezt követően is hosszabb átmeneti időszakban gondolkodnak. Tárgyalnak a Bankszövetséggel, a Magyar Nemzeti Bankkal.

Gulyás szavai szerint a kormány már határozott az okmányok kérdésében is. Ma az érvénytelen okmányok is érvényesnek minősülnek, hogy ez ne máról holnapra változzon meg, szükséges némi – 3-6 hónapos – átmeneti időt biztosítani. Az is eldőlt már, hogy nem hosszabbítják meg az ingyenes parkolást, ami vasárnap éjfélkor lejárna. Pünkösd hétfőn az ünnep miatt még érvényes a díjmentesség, de keddtől már fizetniük kell az autósoknak.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok