Már árulják az MKB Bankot
Fotó: Leéb Ádám
A szanálási biztosokat már júliusban visszahívta az MNB, így a bankot azóta ismét a saját (megújított) igazgatósága irányíthatja. Kérdés persze, meddig. Most ugyanis a jegybank tudatta, hogy megkezdi „a hitelintézet tulajdonosi szerkezetének megváltoztatására indított folyamatot”. Célja pedig, hogy 2015 végéig lezáruljon a folyamat.
Nincs még két éve, hogy olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Széchenyi Bank 1 eurós ajánlatot tett a magyar Raiffeisen Bankra. Az állam korábban remek üzleti lehetőséget látott a Széchenyiben, de létrehozták a kormány és vidéke takarékot is. A Széchenyi rövid időn belül megtérülő üzleti befektetés helyett jókora summát vitt el az adófizetők pénzéből. A „magyar” bankok csődjére 2014-ben a betétbiztosítás százmilliárdot fizetett ki.
Némiképp meglepőnek tűnik, hogy az értékesítéssel az MNB foglalkozik (az államot, mint tulajdonost gondolatban nem éppen a jegybankhoz kapcsolnánk). Erre is van azonban magyarázat. Hangsúlyozzák ugyanis, hogy az MNB „szanálási hatósági szerepkörében továbbra is gyakorolja a tulajdonosi jogokat, feladata a folyamat kereteinek lefektetése, a szükséges tulajdonosi döntések meghozatala és iránymutatás adása a folyamatot menedzselő MKB Bank vezetése számára”. Rögzíti tehát, hogy továbbra is ő az úr a házban.Kevesebb szereplővel élénkebb a verseny?
A közleményből arra is következtethetünk, hogy a kiszemelt vevő magyar magánszemély lehet (a kötődésével kapcsolatban is lehetnek sejtések). A jegybank egyébként csak azt hangsúlyozza, hogy fontos szempontja, az új tulajdonosi struktúra illeszkedjen a „hazai bankszektorra vonatkozó stratégiájához”. (Ez pedig a miniszterelnök bejelentése óta tudottan a magyar tulajdon arányának növekedése.) Persze az sem titok, hogy az MNB úgy gondolja, az élénkíti a bankok közötti versenyt, ha csökken a piaci szereplők száma.
Nem zárható tehát ki, hogy az MKB-t végül egy másik bank vásárolhatja fel. Ebbe a ringbe azonban bárki nem szállhat be, hiszen a jegybank szövege alapján „potenciális intézményi és magánszemély befektetők a tender eljárásba történő meghívással vehetnek részt”. Hangsúlyozzák még, hogy az egész eljárás az Unió által felügyelt és átlátható lesz, az értékesítés szervezésére és lebonyolítására nemzetközi tanácsadókat kérnek fel.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: MKB Bank, MNB, állam, privatizáció
Kapcsolódó anyagok
- 2018.06.25 - MKB: már a héten leáll a bank
- 2016.10.20 - Mégis kiderülhetnek részletek az MKB vevőiről?
- 2016.06.30 - Már hivatalosan nem tudjuk, kik vették át az MKB-t
- 2016.05.05 - Újabb bankot vesz a kormány
- 2016.04.03 - Az MKB titokzatos vevői
- 2015.09.04 - Már a lízingcég is állami befolyás alatt
- 2015.04.09 - Tömeges leépítés az MKB-nál
- 2015.01.08 - MKB: máris eladott belőle az állam
- 2014.12.31 - Vészjósló jegybanki határozat az MKB-ról
- 2014.12.18 - Állami milliárdok a bankszektorba
- 2014.10.16 - Rohammal vették be az MKB-t
- 2014.09.30 - Már állami az MKB Bank
További kapcsolódó anyagok