A fizetős ellátásra is egyre többen panaszkodnak

Már a magánorvosra is várni kell

Fotó: Balogh Zoltán, MTI
2022. május 10. Az Azénpénzem.hu egyik olvasója jelezte, megdöbbenésére hamarabb került be diagnosztikai vizsgálatra az állam egészségügybe, mint megszokott magánszolgáltatójához. Az egészségpénztári tagok körében végzett friss felmérésből is az derül ki, hogy annak is várnia kell, aki hajlandó fizetni. Szerintük viszont csak harmadannyit, mint a tb-rendszerben.

Az elmúlt két évben elképesztő mértékben, közel 20 százalékkal (44 százalékról 63 százalékra) bővült a magánegészségügyi rendszert is használó magyarok aránya – tette közzé nemrégiben kutatása alapján az EY. Szerintük a pandémia hatására fordultak több tízezren a privát szektor felé, a válaszadók pedig elsősorban a gyorsasággal, a kölcsönös bizalmon alapuló orvos-beteg kapcsolattal és a minőségi környezettel azonosítják a magánegészségügyet.

A magánellátásban inkább érzik úgy a betegek, hogy partnerként kezelik őket, korlátozás nélkül elmondhatják, és panaszaikat alaposabban megvizsgálják, illetve pontosabban felvilágosítják őket – állapította meg a Prémium Egészségpénztár saját tagjai között végzett felmérése alapján. A válaszok szerint egyébként az orvosok szakmai megítélésében nincs érdemi a különbség.

A neten keringő történetek és saját tapasztalataink azonban nem egészen ezt mutatják. Pro, de kontra sem. Előfordult, hogy az állami egészségügyben nem csak a kevés figyelem, de a hozzáértés is hibádzott, amit azután jó pénzért, de azonnal helyre tett egy magánorvos. Más esetben a fizetős vizsgálat mindent rendben talált, az állami tüdőgyógyászati kontroll viszont azonnal orvosolandó eltérésre bukkant. Az Azénpénzem.hu egyik olvasója pedig őszinte döbbenettel azt jelezte, hogy hamarabb került be diagnosztikai vizsgálatra az állami egészségügybe, mint megszokott magánszolgáltatójához.

Jelentősen az eltérések


A Prémium felmérése szerint azonban a magánorvosnál közel harmadannyi idő alatt jutnak ellátáshoz az ügyfelek, mint az államiban. Az átlagos várakozási idő a szakorvosi és diagnosztikus vizsgálatoknál 8 nap, míg a közfinanszírozásban 20 nap körül alakul. A vizsgálatok közül a gasztroenterológiára és endokrinológiára kell a legtöbbet várniuk a betegeknek – állította a Prémium.

A várakozási idővel tehát mind az állami, mind pedig a magánrendszerben számolni kell – nyomatékosította Váradi Péter, a Prémium Pénztárak vezető stratégiai tanácsadója. Nem mellékes az sem, hogy a magánellátásban a pénztártagok az előre egyeztetett időpontra érkezve átlagosan 10 perc alatt kerülnek orvoshoz, aki aztán 21 percet szán rájuk, a közellátásban 25 perc várakozásra 13 perces vizit jut.

A magánoldalon a válaszadók kényelmesebbnek, modernebbnek ítélték a rendelői környezetet, a csekélyebb várakozás és nagyobb figyelem mellett előnyként említették, hogy részletesebb felvilágosítást kapnak, inkább tekintik őket partnernek. Ugyanakkor még a magánellátás keretein belül is előfordultak problémák. Minden tízedik páciens nem tudta kifejteni a panaszait, az alapos vizsgálat hiányára pedig 20 százalék panaszkodott. Meglehetősen magas, 13 százalékra rúgó volt azoknak az aránya, akik jelezték: olyan vizsgálatot találtak a kiadott leleten, amely meg sem történt.

Érdemes felidézni, hogy az idei év elején a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) magánegészségüggyel foglalkozó tudományos ülésén felhívták a figyelmet: nagyon jelentős a veszélye annak, hogy a magánellátás színvonala az államiéra süllyed. A cikkben említett példák szerint mintha csak az összevisszaság lenne biztos.

Szerző: B.Varga Judit
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok