Már a KSH is megugró halálozásról beszél

2020. december 18. Az idén novemberben a KSH által közzétett adatok szerint a halálozás 2019 azonos hónapjához képest 52 százalékkal emelkedett. Hiába született ugyanekkor valamivel több baba, az úgynevezett természetes fogyás 190 százalékkal nőtt.

Már októberben látszott a járvány pusztító hatása a halálozási adatokban. A KSH szerint idén októberben 15 százalékkal többen haltak meg Magyarországon, mint 2019 októberében. Ez 1549 elhunyttal több az egy évvel korábbinál. A most közzétett novemberi adatok még ennél is durvább képet mutatnak. A statisztikusok is „jelentős halálozási többletről" tájékoztattak.

Novemberében 2019 azonos hónapjához képest az élveszületések száma 0,3, a halálozásoké pedig jelentősen, 52 százalékkal emelkedett, így a természetes fogyás 190 százalékkal nőtt. Ebben a hónapban 15 366 fő vesztette életét, ami 5279 elhunyttal több az egy évvel korábbinál. Mint a KSH megjegyzi: 2000. január óta ez a legmagasabb havi halálozási szám, amelyet akkor a tetőző szezonális influenzajárvány okozott.

Az adatok októberhez képest is igen kedvezőtlenül alakultak. 2020 novemberében az előző hónaphoz mérten 8,6 százalékkal kevesebb volt az élveszületés, a halálozások száma pedig 26 százalékkal emelkedett. A természetes fogyás így az októberi 4216 főről novemberre 8032 főre nőtt.

Az előzetes adatok szerint az idei év első 11 hónapjában a születések száma 4,4, a halálozásoké 3,3 százalékkal több volt, ennek következtében a természetes fogyás 0,9 százalékkal, 346 fővel nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok