A kamat már nem fedezi a költségeket és az inflációt

Már a devizánk sem kell a bankoknak

2013. június 14. Felére, harmadára estek vissza a devizára fizetett lekötött betéti kamatok az egy évvel ezelőttihez képest. A bankok már nem versenyeznek az eurónkért, a dollárunkért még kevésbé. Megfogyatkozott az akciók száma, eltűntek a 3,5-4 százalékos kamatok. Egy évre legfeljebb 1,5-2 százalékot adnak az eurós lekötésekre.

Szomorúan vehetjük tudomásul, hogy a bankok egyre kevésbé versengenek a megtakarításokért. De nemcsak a forintbetétekre fizetnek egyre kevesebbet, hanem a devizában tartott lakossági pénzre sem fáj már úgy a foguk. Az elmúlt bő egy évben szinte észrevétlenül, apránként csordogáltak lefelé a kamatok. A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint míg tavaly áprilisban még átlagosan 2,98 százalékos kamattal köthettük le az euró megtakarításunkat, addig idén áprilisban már csak 1,96 százalék volt az átlagkamat. Ez pedig – adataink szerint – azóta tovább csökkent. (A betéti kamatokat forintra és devizára itt kalkulálhatja.)   

A normál lekötésre fizetett euró kamatok egy évvel ezelőtt sem voltak sokkal magasabbak, akkor jellemzően mindössze 0,10-0,25 százalékponttal fizettek többet a bankok. Viszont az akkori akciós ajánlatok a mai akciók akár kétszeresére, háromszorosára is rúgtak. Az Azénpénzem.hu adatbázisa szerint tavaly júniusban az újonnan bankba hozott euróra 4, sőt 4,45 százalékos kamatot is találhattunk, most viszont a legjobb kamat 12 hónapra 2,25 százalék (FHB adja új pénzre), míg a második helyezett a Budapest Bank 2 százaléka. A többség azonban inkább csak 1-1,5 százalék között fizet. Ha ebből levonjuk a kamatadót és a devizaszámla költségeit, akkor kiderül, hogy egyáltalán nem érdemes bankban tartanunk az eurónkat. A devizaszámla egyetlen értelme már csak a biztonság lesz, azaz végül is megfizetjük a pénz őrzésének az árát, ám értékét – legalábbis euróban – nem őrzi meg a vagyon.

Eurónkat az államnak adjuk?

A bankokénál viszont jóval vonzóbb az államkincstár ajánlata. A Prémium Euró Magyar Államkötvény (PEMÁK) legújabb sorozata (2016/Y) éppen most indult évi 3,95 százalékos kezdő kamattal. A 3,5 éves futamidejű állampapír változó kamatozású, a kamat az euróövezeti infláció plusz 2,25 százalék. A bankok azonban már nem izgulnak amiatt, hogy ez esetleg elszívná tőlük az eurót. (Pedig az államkincstárnál díjtalan a számlavezetés.) Míg decemberben, sőt februárban is kedvezményes átváltási árfolyammal próbálták magukhoz édesgetni az ügyfeleket, ezek az ajánlatok (egy kivételtől eltekintve) az akciós kamatok jelentős részével együtt eltűntek. Már csak az FHB ajánlja azt, hogy a normál lakossági deviza árfolyam (számlakonverziós árfolyam) helyett a kedvezőbb kereskedelmi árfolyamon váltja át az ügyfél pénzét devizára, ha azt utána nála lekötött betétbe teszi. Ráadásul a számlavezetési díjból is ad némi kedvezményt a bank.

A dollárra kevésbé hajtanak

Kevésbé látványos a kamatcsökkentés az USA dollárra adott kamatoknál, azonban az akciós ajánlatok itt is elfogytak, és jóval kisebbek lettek. Míg 12 hónapos lekötésre tavaly 4 százalékos ajánlattal is találkozhattunk (az akciós kamatok többsége 2 százalék körül alakult), addig most már csak 1-1,5 százalék körül szóródik a legtöbb, kiemelten vonzó ajánlat. A dollárunk 12 hónapos lekötésére a legtöbbet az FHB fizeti 2,25 százalékkal és az Erste 2,20 százalékkal (új pénzre).  Míg az MKB adja a legtöbbet minden feltétel nélkül: 12 hónapra 1,58 százalékot.

A svájci frank esetében pedig az MKB és a CIB ajánlatán kívül nincs is említésre méltó kamat. A többség 0 és 1 százalék között fizet. Míg az MKB 1,92 százalékot kínál 12 hónapra minden feltétel nélkül, a CIB 2,5 százalékot ad, de csak az új pénzre.  

Top listák euróra

Összegyűjtöttük 4 ezer euró lekötésére a legjobb ajánlatokat.

Bank3 hónapraBank6 hónapraBank 12 hónapra
K&H*3,00%FHB*2,00%FHB*2,25%
FHB*2,00%Unicredit1,50%Budapest2,00%
MKB1,23%MKB1,48%MKB1,73%
CIB1,00%CIB1,25%Budapest1,70%
  Budapest1,20%CIB1,50%
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés

* a bankba érkező új pénzre

A lekötött betéti kamatokat forintra és devizára itt találja.


Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok