Már elfogadható a kasszáknál az éves tagdíjfizetés is

Magánnyugdíj: az MKB is megugrotta a szintet!

Fotó: Azénpénzem
2015. április 28. Már három magánnyugdíjpénztár túlélése látszik biztosnak. Fontos persze, hogy a tagok a továbbiakban is a mostanihoz hasonló szorgalommal fizessenek. Jó hír viszont, hogy a kasszák által kért nem túl magas összeget akár egyszerre is ki lehet fizetni. Az MNB állásfoglalás alapján ugyanis az év hátralévő időszakára vonatkozó tagdíj egyösszegű befizetése már elfogadható.

A magánnyugdíjpénztárak túlélése – figyelmeztettünk egy héttel ezelőtt – attól függ, hogy a tagok elkezdik-e a fizetést. Áprilistól számít ugyanis az életben maradáshoz kötelező minimum hetven százalékos fizetési arány, ezt azonban korábbi cikkünk idején még csak a kasszák fele teljesítette. Ehhez a sorhoz most csatlakozott az MKB kasszája is.

Mint a pénztár ma örömmel tudatta: a számítások azt mutatják, hogy a tagság - a jogszabályban a visszamérés első hónapjaként megjelölt - április hónapra teljesítette a tagdíjfizetők arányára minimális követelményként előírt 70 százalékot. Tagjaiktól persze továbbra is kérik, hogy áprilisihoz hasonlóan a későbbiekben is tegyenek eleget tagdíjfizetési kötelezettségünknek, és szíveskedjenek havonta ezer forintot utalni egyéni számlájukra.

A négy magánnyugdíjpénztár közül kettő, a Horizont és a Budapest már korábban teljesítette a minimális előírást. Mindkettő egész évre beszedi a tagdíjat, és mindkettő már arról tájékoztat a honlapján, hogy a fizetők aránya eléri a nyolcvan százalékot. Az éves tagdíjfizetés mostanra már „legálissá” vált. Mint ugyanis az MKB felhívja a figyelmet: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) április 24-én közzé tett állásfoglalása alapján egyértelművé vált, hogy a tagdíjfizetők 70 százalékos arányának számítása során tagdíjfizetőként vehető számításba az a pénztártag, aki többhavi tagdíjat előre fizet, és e szándékát jelzi a pénztárnak (például az utalás közleményében). Amennyiben a többhavi tagdíj megfizetése korábbi időszakra vonatkozik, ez a 70 százalék számítása során nem vehető figyelembe. Az MNB állásfoglalás alapján tehát az év hátralévő időszakára vonatkozó tagdíj egyösszegű befizetése már elfogadható.

A magánnyugdíjpénztárakról részletes adatokat (tagdíjelőírás, létszám stb) és korábbi hozamokat itt találja.  

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja, ossza meg ismerőseivel, és kövesse az 
azénpénzem facebook oldalát! 



Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok