Magánbulizókon ütött rajta az adóhivatal
2015. december 14. Az adóellenőrök zártkörűnek hirdetett rendezvényt ellenőriztek, és megállapították: a szervezők belépődíjat szedtek és italokat is árultak nyugtaadás, adószám és engedélyek nélkül. Biztos, hogy manapság őket a legfontosabb fülön csípni?A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tette közzé a hatóság – pénzügyőrei Budapesten egy zártkörűnek hirdetett, de rendszeresen megrendezett és külső személyek számára is nyitott zenés összejövetelen tartottak ellenőrzést. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a rendezvényen belépődíjat szednek, és alkoholos italokat árulnak, mindezt számla-, illetve nyugtaadás, valamint adószám és engedélyek nélkül.
A pénzügyőrök a rendezvény szervezőjét adószám nélkül végzett üzletszerű tevékenység folytatása miatt várhatóan 100 ezer forint bírsággal sújtják, míg a rendezvényen az alkoholos italokat számla nélkül áruló és kitelepülési engedéllyel sem rendelkező vállalkozó akár 180 ezer forint bírságra is számíthat.
Adózni kell, de azért felmerült bennünk, hogy vajon valóban a kétségtelenül igen elterjed vállalkozásszerű magánbulizást kell-e nagy erőkkel leleplezniük az ellenőröknek. A 280 ezer forintos bírság elsőre soknak tűnhet, de ha az apparátushoz, az egy ellenőrre jutó költséghez mérjük, akkor óhatatlanul felmerül: nem kellene inkább a nagyobb halakra utazni?
A jövőben mindenesetre kormányzati ígéret szerint a NAV átalakításával (amit viharos gyorsasággal már januárban végrehajtanak, a javaslatot hétfőn nyújtotta be a kormány, és kedden már meg is szavazták a képviselők) további energiák szabadulhatnak fel. Ígérik még, hogy erősödik a hatóság szolgáltató jellege (vajon így minden üveg bor mellé juthat majd egy adóellenőr?).
Ruszin Zsolt adószakértő a VS.hu-nak a változtatás kapcsán elmondta: „most már akkora a baj a mindennapi működésben, hogy talán van politikai akarat arra, hogy valami megváltozzon”. Hozzátette: az átlagembereket ki kell ábrándítania, „az ő életüket nem fogja befolyásolni a mostani döntés”. Az irány mindenesetre elég egyértelműnek tűnik. A módosításban ugyanis az is szerepel, hogy a vagyonosodási vizsgálatokhoz a jövőben önfeljelentés, vagy rendőrségi vizsgálat kell. Attól tartunk, hogy a rendőrség is majd inkább a nem megfelelő magánbulizókra lesz hajlamos lecsapni.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: adóhivatal, NAV, adóellenőrzés, vagyonosodás, törvény, bírság
Kapcsolódó anyagok
- 2017.07.19 - Felforgatta a bulinegyedet az ellenőrzés
- 2016.09.02 - Síppal, dobbal, villogással érkezik az adóhivatal
- 2016.08.22 - Alig több mint minden negyedik taxis felelt meg
- 2016.07.13 - Elindult a NAV nagy nyári ellenőrzése
- 2016.05.18 - Szja: milyen jövedelmet kell bevallani?
- 2016.05.18 - Szja: hogyan kell a kedvezményeket érvényesíteni?
- 2016.05.18 - Szja: itt az adóhatóság válasza a kérdésekre
- 2016.03.08 - Nézegesse, milyen címeken kotorásznak a zsebében!
- 2016.01.11 - Ne elhamarkodottan bízza a NAV-ra bevallását!
- 2015.11.10 - Vérebként üldözi az adóhivatal a tartozókat
- 2015.10.24 - Árulkodóak az egyéni adózási adatok
- 2015.10.05 - Zárolhatják a széfeket is
- 2015.08.21 - Vigyázat! Ez a turista adóellenőr is lehet
- 2015.04.14 - Új munkát ajánlanak? Ellenőrizd a foglalkoztatót!
- 2014.07.08 - Retteghetsz, ha a NAV kopogtat?
- 2013.11.27 - Vigyázat! Adóellenőrök álruhában
- 2013.06.21 - A vagyonos mind állami?
További kapcsolódó anyagok