Levelet kapnak a lakáshitelesek
2019. november 19. A következő hetekben azok a jelzáloghiteles ügyfelek kapnak levelet a bankjuktól, akiknek változó kamatozású a hitele. Arról értesítik őket, hogy a kamatkockázat miatt célszerű lenne fix kamatozásúvá alakítaniuk a szerződésüket. A mainál ugyanis csak magasabb kamatok várhatóak a jövőben – áll az MNB közleményében.A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén áprilisban kiadott ajánlása alapján a bankok írásos tájékoztatókat küldenek minden olyan lakossági ügyfelüknek, aki 2015. február 1-je (a fair banki szabályozás hatályba lépése) előtt kötött változó kamatozású jelzáloghitel-szerződéssel rendelkezik, legalább 10 év futamideje van hátra, és alapvetően rendben fizeti törlesztőrészletét. Még mintegy 106 ezer ilyen szerződés él itthon.
A tájékoztatókat levélben, e-mailben vagy netbankon (figyelemfelhívó sms-sel együtt) küldhetik ki a pénzügyi intézmények. Több lépcsőben, 2020. január végéig kapja meg minden fogyasztó a tájékoztatást, valamint azon ügyfelek, akiknél nem kerül sor a szerződésmódosításra, a továbbiakban évente egyszer, aktualizált tartalommal újból kapnak figyelemfelhívást.
Kamatemelkedés jöhet
A tájékoztatóban a hitelintézetek jelzik: a kamatok esetleges jövőbeni emelkedésével a változó kamatozású lakáshiteles ügyfelek terhe rövid időn belül, akár 3 havonta is növekedhet. Sőt, erről minden érintett számára a meglévő hitel alapján számítást is mellékelnek. Egy kamatváltozás hosszabb távon leginkább azokat érintheti érzékenyen, akik kifeszített helyzetben vannak, azaz havi törlesztésük bevételeik jelentős részét emészti fel. Egy kisebb kamatemelkedés is jelentősen megemelheti egy átlagos jelzáloghitel törlesztőrészleteit.Egy 15-20 éves jelzáloghitel hosszú futamideje alatt nagyobb az esélye a kamatok kedvezőtlen változásának, a törlesztőrészletek majdani megugrásának. A banki kamatok ma Európa-szerte történelmi mélyponton vannak, márpedig a korábbi pénzügyi válságok megmutatták, hogy a jelzáloghitel-szerződések hosszú futamideje alatt ezek emelkedhetnek is.
Most kellene áldozatot vállalni
Még az egyszeri szerződésmódosítási terhek vagy/és enyhén magasabb havi törlesztés esetén is célszerű lehet átállni fix kamatozásra. Inkább érdemes most – kisebb áldozatokat is vállalva – óvatosabbnak lenni annak érdekében, hogy hosszú időre, de akár a futamidő végéig is elkerülhetővé váljon a jövőbeni esetleg nagyobb törlesztőrészlet.A törlesztőrészletek kiszámíthatóbbá tételére ezért a pénzügyi intézmények a hosszabb távra rögzített kamatozású jelzáloghitelre való átváltás lehetőségét ajánlják fel az ügyfeleknek, egy 5 vagy egy 10 évig rögzített kamatperiódusú vagy egy futamidő végéig fix kamatozású konstrukció közül legalább kettőt bemutatva, amelyek közül az érintett ügyfelek választhatnak, így „biztosítva be” jövőbeni törlesztőrészletüket.
A fix időszakon belül a pénzügyi intézmény nem emelheti meg a kamatot, így nem nőhet az ügyfél havi anyagi terhe. A pénzügyi intézmények a szerződésmódosításkor legfeljebb az ahhoz közvetlenül kapcsolódó költségeket, díjakat számíthatják fel. A tájékoztató szerinti szerződésmódosítási lehetőség legalább 30 napig érhető el az érintett ügyfelek számára, azonban ezen túl is bármikor kérhető a szerződés módosítása.
Már vannak, akik váltottak
Az MNB közleménye szerint az értesítések jelentős részét csak idén ősszel küldték ki a bankok az érintett ügyfeleknek, 2 százalékuk már csökkentette vagy megszüntette a hitelszerződése kamatváltozásának a kockázatát. Az MNB egy korábbi felmérése szerint mindössze a lakosság harmada tudja, hogy most történelmi mélyponton vannak a hitelkamatok. Sokan egyébként akkor sem tudnának gazdaságosan szabadulni drágább hitelüktől, ha teljesen képben lennének.Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: MNB, lakáshitel, fix kamat, változó kamat, kamat, kamatfixálás, hitel, hitelkiváltás, kamatkockázat
Kapcsolódó anyagok
- 2020.11.17 - Sok lakáshitelest figyelmeztetnek most a bankok
- 2020.02.27 - Mi lesz, ha elszállnak a hitelkamatok?
- 2020.02.19 - Már drágulnak a banki hitelek
- 2020.02.18 - Nem ad több jelzáloghitelt a Sberbank
- 2020.01.06 - Olcsóbban sem annyira kellettek a hitelek
- 2019.12.06 - A háztartások tizede csak uzsorahitelhez juthat
- 2019.10.14 - Nagyot ugrott a lakáshitel átlagos összege
- 2019.09.03 - Ügynökök pörgetik a lakáshitelezést
- 2019.09.02 - Továbbra is kockázatkerülés jellemzi a lakáshitelek piacát
- 2019.07.09 - Babaváró: az adósok nem trükközhetnek
- 2019.07.08 - A többségnek fogalma sincs a kamatokról
- 2019.06.20 - Megbolondította a pénzpiacot is az új nemzeti kötvény
- 2019.05.08 - A lakosság szándékos eladósítása folyik?
- 2019.05.02 - Elárulta az MNB, mennyibe kerül a kamatfixálás
További kapcsolódó anyagok