Levágják a netről az Elf Bar-webáruházakat

2022. szeptember 14. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását, amelyek Elf Bar termékeket és e-cigarettákat hirdetnek a magyar vásárlóknak. Mint jelezték, az intézkedés célja, hogy megvédje a magyarokat, amíg a hatóság részletes vizsgálata befejeződik.

A nemzeti versenyhatóság nyáron indított vizsgálatot két szlovákiai vállalkozással szemben, mivel valószínűleg mindketten tisztességtelenül hirdetik e-cigarettáikat, illetve a gyermekek körében népszerű, ezért különösen káros ízesített Elf Bar termékeket a magyar fogyasztóknak. A GVH az ügy körülményeinek mérlegelését követően úgy döntött: ideiglenes intézkedésként lekapcsoltatja a két céggel a magyar nyelvű webáruházakat. Az intézkedés célja, hogy a vállalkozások – vélhetően jogsértő – kereskedelmi gyakorlata már a vizsgálat alatt se érhesse el a hazai vásárlókat.

Az intézkedésnek köszönhetően a két webshop egyike már nem elérhető. A másik webáruház azonban továbbra is működik, ezért ezzel a vállalkozással (a Bensons Europe s.r.o.-val) szemben – mivel nem teljesítette a döntésben előírtakat – a GVH elrendelte annak végrehajtását. 

A hatóság egyidejűleg pénzbírságot szabott ki a cégre és annak ügyvezetőjére, amely naponta egészen addig növekszik, amíg a vállalkozás nem teljesíti az ideiglenes intézkedést. A nemzeti versenyhatóság arra törekszik, hogy a Magyarországon tiltott forgalmazású termékek már addig se juthassanak el a hazai fogyasztókhoz, amíg le nem zárulnak a szlovák cégek ellen indított versenyfelügyeleti eljárások. Ezek keretében jelenleg is zajlik a két vállalkozás feltételezhető jogsértése körülményeinek tisztázása és elbírálása.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok