Lesújtottak a hatóságok: vaskos bírságokat szabtak ki
2014. október 8. A versenyhivatal a Vodafone RED VitaMAX-ja miatt szabott ki száztízmilliós bírságot,a pénzügyi felügyelet hatóság pedig hatvanmillióra büntetett egy tőkepiaci közvetítőt, mert az bejelentés nélkül tevékenykedett.Száztízmilliós bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Vodafonra, mert az 2012. november 1. és 2013. március 1. között a RED VitaMAX tarifacsomag népszerűsítése során – lényeges információ elhallgatásával – megtévesztette a fogyasztókat. A távközlési cég a tarifacsomag előfizetőinek minden 7000 forint feletti egyenlegfeltöltés esetén harminc napig korlátlan hálózaton belüli perceket és SMS-eket, továbbá 200 MB belföldi adatforgalmat kínált. A hirdetéseiben azonban nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy a tarifaváltáskor a feltöltés előtt meglévő ügyfélszámlájukon rendelkezésre álló egyenleg is lejár a feltöltést követő harmincadik napon, ezzel a korábban, akár 345 napra érvényesként feltöltött összeget elveszíthették.
A bírság összegének megállapításakor a GVH súlyosító tényezőként értékelte többek között azt, hogy a jogsértés országos kereskedelmi csatornákon keresztül a fogyasztók széles körét elérte. Szintén súlyosító körülményként vette figyelembe a GVH, hogy csak az elmúlt öt évben nyolc alkalommal megállapította, hogy a vállalkozás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított.
Sokba kerül a bejelentés nélkül közvetítés
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kancellár Globális Piacok Kft-re szabott ki hatvanmilliós bírságot, mert az bejelentés nélkül végzett tőkepiaci közvetítői, függő ügynöki tevékenységet a londoni City Credit Capital (UK) Ltd. részére.
A felügyeleti hatóság súlyosbító körülményként értékelte, hogy a jogszabálysértő állapot huzamosabb ideig fennállt, a jogszabálysértéssel megszerzett összeg különösen nagy volt. Az MNB közleményében kiemelte, hogy a Kancellár Globális Piacok Kft. partnere, a City Credit Capital (UK) Ltd. Magyarországon határon átnyúló tevékenységet végezni jogosult, engedéllyel rendelkező befektetési vállalkozás. Így egy jogszabályi előírásokat betartva működő tőkepiaci közvetítő látszatát keltve végezte jogszabálysértő tevékenységét. Magát függő ügynökként feltüntetve egy befektetési vállalkozást képviselt, annak befektetési lehetőségeit ajánlotta, közreműködött a befektetők számlanyitási dokumentációjának kitöltésében, majd a dokumentumoknak szerződő partnere részére történő megküldésben.Súlyosbította a bírság összegét az is, hogy a Kancellár Globális Piacok Kft., illetve képviselője a piacfelügyeleti eljárás során egyáltalán nem volt elérhető.(Ez az ügyfeleknek sem túl megnyugtató.)
A pénzügyi szervezetek által végzett tevékenységek – az ügyfelek védelme érdekében – engedélyhez vagy bejelentéshez kötöttek. Hangsúlyosan ajánlott – írja az MNB közleménye, hogy a fogyasztók minden, pénzügyi szervezettel történő szerződéskötés előtt az honlapon ingyenesen elérhető, piacfelügyeleti figyelmeztetéseket is tartalmazó adatbázisban előzetesen tájékozódjanak az adott piaci szereplő tevékenységének jogszerűségéről.
Szerző: LG
Címkék: GVH, MNB, bírság, fogyasztóvédelem
Kapcsolódó anyagok
- 2016.08.22 - Ezt a színes ceruzát ne rágja a gyerek!
- 2015.09.29 - Ezekkel vernek át a boltokban
- 2015.07.02 - Védd a szemed! Ezek a biztonságos napszemüvegek
- 2015.06.28 - Visszautasítható a díjemelés, de lépni kell!
- 2015.06.23 - Jobban megéri a LED-es izzó
- 2015.01.06 - Piramis játékra bukkantak a színmagyar biztosítónál
- 2014.12.15 - Lazán kezelte az ügyfelek pénzét a brókercég
- 2014.12.06 - Brutális bírságot kapott a K&H
- 2014.12.03 - Egyeztetve húztak le az autóiskolák
- 2014.09.29 - Magyar bankot bírságolt az MNB
- 2014.08.12 - Minden ügynöknél találtak jogsértést
- 2014.08.05 - Átverős fogyasztói csoportra csapott le a GVH
- 2014.07.22 - A GVH szerint tisztességtelen volt a Netrisk
- 2014.07.17 - Jókora bírságot kapott a titkolózó behajtó
További kapcsolódó anyagok