Az adónemre negyedmillióan válthatnak majd vissza
2026. június 5.
A Tisza-kormány 2027-től visszaállítja a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) széles körű elérhetőségét. A GKI elemzése szerint a várható visszatérők száma 250-270 ezer lehet majd. A 2022-es sokknak ugyanis maradandó hatásai is vannak, ráadásul több kulcskérdés is nyitott még.
A kisadózó vállalkozások tételes adójáról szóló új törvény 2022. szeptember 1-jén lépett hatályba. Az Orbán-kormány szokása szerint egyetlen nap alatt verte át az országgyűlésen a jogszabályt. Mint már akkor megírtuk, valójában egyszerű, brutális adóemelés volt a kata kinyírása. Abban az évben augusztus 31-ével 460 ezren estek ki ebből az adózásból. Aki a kedvezőtlenebb szabályok szerint is folytatni akarta, és ezt meg is tehette, annak az új kata alá be kellett jelentkeznie az adóhatóságnál.
A következmény szinte azonnal az volt, hogy – mint akkoriban kiszámoltuk – tízezrével fejezték be az egyéni vállalkozók a tevékenységüket és sokezer cég indította el a végelszámolását. Nem meglepő módon tulajdonképpen máig ható sokként érte az érintetteket a gyors és igen brutális lépés. Ráadásul annak az évnek a végén még sokan elestek az adókedvezménytől, mert az állam nem fizetett.
Nagyon sokan sírták vissza a katát, ami önmagában is magyarázhatja, hogy Kármán András pénzügyminiszter meglehetősen gyorsan jelezte: a Tisza-kormány 2027-től visszaállítja ezt az adónemet. Az adónem kiterjesztését a visszaélésekkel szemben védett formában tervezi a kormány. A részletszabályok még nem ismertek, végleges jogszabálytervezet 2026–2027 fordulóján várható.
A GKI becslése szerint az új kata 300–350 ezer vállalkozót (a meglévők és az újonnan belépők) érinthet közvetlenül. A lépes a gazdaságkutató elemzése szerint egyidejűleg gyakorol hatást a munkaerőpiacra, a vállalati HR-stratégiákra és a költségvetési bevételekre. A fenti táblázatban összeszedték a katával kapcsolatos számokat.
A pénzügyminiszter két dolgot erősített meg: visszatér a cégeknek való számlázás lehetősége, és a rendszer bővített, de a visszaélések ellen védett formában indul újra. Rögzítette, hogy egyszerű, kiszámítható, alacsony adminisztrációs teherrel járó adóforma lesz a valódi mikrovállalkozóknak és önfoglalkoztatóknak. Az ígéret szerint megfelelő társadalombiztosítási fedezet és nyugdíjjogosultságot ad majd az új kata, amiből kizárják a bújtatott foglalkoztatás lehetőségét.
A pontos havi tételes adó összege, a bevételi határ, a koncentrációs korlátok (egyetlen megbízótól szerezhető bevétel aránya) és a visszaélés-ellenőrzési mechanizmus még nem ismert. A GKI szerint pedig éppen ezek a részletszabályok döntik el, hogy az új kata mennyire lesz vonzó a visszatérők számára.
Az átalányadózás az elmúlt négy évben sok vállalkozónak elégséges megoldást kínált - magasabb elvonás és több adminisztráció árán. Ha a kata visszahozza a cégeknek való számlázást és megőrzi az egyszerűségét, az átalányadózók számottevő hányada visszavált. Ez különösen erősen várható a szabadúszó szektorban: IT, fordítás, tanácsadás, kreatív iparágak, ahol a megbízói oldal döntően cégekből áll.
A korábbi katát a munkaviszony kiváltására is alkalmazták néhányan. Ha az új szabályozás nem tartalmaz elégséges korlátot, akkor a gazdaságkutatók szerint a folyamat megismétlődik. A 2022-es tapasztalat alapján a nagyvállalati HR-stratégiák gyorsan alkalmazkodnak, amint egy adózási forma lehetővé teszi a munkabérköltség és járulékok átstrukturálását, akkor az üzleti logika ezt kikényszeríti, a munkavállalói érdekektől függetlenül. Ez különösen releváns a logisztikai, a kereskedelmi és a gyártószektorban, ahol a 2022 előtti katás állomány legnagyobb koncentrációja volt.
Ha 2027-ben a munkaviszonyok egy része katás szerződéssé alakul, akkor a foglalkoztatottak száma – hangsúlyozta a GKI – statisztikailag csökken, miközben a tényleges munkavégzés volumene nem változik. Mivel a foglalkoztatás demográfiai okokból is mérséklődik, a további visszaesés érzékeny kérdéssé válhat. Az elemzésben egyébként kitértek arra is, hogy a 2022-es sokknak maradandó hatásai is vannak. Számos egykori katás négy év alatt berendezkedett az átalányadózásra, könyvelőt fogadott, más üzleti struktúrát épített. Visszatérési döntésük nem automatikus: a havi tételes adó összege, a bevételi limit és a bürokrácia mértéke dönti el, hogy megéri-e a váltás.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: adó, adózás, kormány, kata, kisadózó vállalkozások tételes adója, GKI, elemzés
Lehetséges kockázatok és mellékhatások az új katában
Fotó: clipart.com

A GKI megbecsülte
Nagyon sokan sírták vissza a katát, ami önmagában is magyarázhatja, hogy Kármán András pénzügyminiszter meglehetősen gyorsan jelezte: a Tisza-kormány 2027-től visszaállítja ezt az adónemet. Az adónem kiterjesztését a visszaélésekkel szemben védett formában tervezi a kormány. A részletszabályok még nem ismertek, végleges jogszabálytervezet 2026–2027 fordulóján várható.
| Beszédes adatok | |
|---|---|
| Mutató | Adat / GKI becslés |
| Katások száma 2022 előtt | ~ 444 000 fő |
| Katások száma 2022 után | ~ 145 000 fő |
| Megszűnt katás vállalkozás (2022) | ~ 35 000 |
| Átalakult katás s vállalkozás | ~ 264 000 |
| Éves költségvetési bevétel (csúcson) | ~ 196 milliárd Ft |
| NAV által 10 év alatt megállapított adókülönbözet | 9 milliárd Ft |
| Várható visszatérők száma (GKI becslés) | 250 000–270 000 fő |
| Visszaállítás tervezett időpontja | 2027. január 1. |
| Forrás: GKI | |
A GKI becslése szerint az új kata 300–350 ezer vállalkozót (a meglévők és az újonnan belépők) érinthet közvetlenül. A lépes a gazdaságkutató elemzése szerint egyidejűleg gyakorol hatást a munkaerőpiacra, a vállalati HR-stratégiákra és a költségvetési bevételekre. A fenti táblázatban összeszedték a katával kapcsolatos számokat.
Mit hoz vissza a 2027-es rendszer?
A pénzügyminiszter két dolgot erősített meg: visszatér a cégeknek való számlázás lehetősége, és a rendszer bővített, de a visszaélések ellen védett formában indul újra. Rögzítette, hogy egyszerű, kiszámítható, alacsony adminisztrációs teherrel járó adóforma lesz a valódi mikrovállalkozóknak és önfoglalkoztatóknak. Az ígéret szerint megfelelő társadalombiztosítási fedezet és nyugdíjjogosultságot ad majd az új kata, amiből kizárják a bújtatott foglalkoztatás lehetőségét.
A pontos havi tételes adó összege, a bevételi határ, a koncentrációs korlátok (egyetlen megbízótól szerezhető bevétel aránya) és a visszaélés-ellenőrzési mechanizmus még nem ismert. A GKI szerint pedig éppen ezek a részletszabályok döntik el, hogy az új kata mennyire lesz vonzó a visszatérők számára.
Az átalányadózás az elmúlt négy évben sok vállalkozónak elégséges megoldást kínált - magasabb elvonás és több adminisztráció árán. Ha a kata visszahozza a cégeknek való számlázást és megőrzi az egyszerűségét, az átalányadózók számottevő hányada visszavált. Ez különösen erősen várható a szabadúszó szektorban: IT, fordítás, tanácsadás, kreatív iparágak, ahol a megbízói oldal döntően cégekből áll.
Kritikus pontok is akadnak
A korábbi katát a munkaviszony kiváltására is alkalmazták néhányan. Ha az új szabályozás nem tartalmaz elégséges korlátot, akkor a gazdaságkutatók szerint a folyamat megismétlődik. A 2022-es tapasztalat alapján a nagyvállalati HR-stratégiák gyorsan alkalmazkodnak, amint egy adózási forma lehetővé teszi a munkabérköltség és járulékok átstrukturálását, akkor az üzleti logika ezt kikényszeríti, a munkavállalói érdekektől függetlenül. Ez különösen releváns a logisztikai, a kereskedelmi és a gyártószektorban, ahol a 2022 előtti katás állomány legnagyobb koncentrációja volt.
| Kérdés | Miért kritikus? |
|---|---|
| Mekkora a visszatérési potenciál? | A 444 ezres csúcstól 145 ezerre zuhant állomány nem tér vissza automatikusan. A havi adó összege, a bevételi limit és az adminisztrációs elvárások döntik el. |
| Mi lesz az átalányadózással? | A két rendszer közti verseny adópolitikai koherencia-kérdés. Ha a KATA kedvezőbb, az átalányadózás leértékelődik – és a 2025-ös költséghányad-emelés hatása is elveszik. |
| Hogyan védhető a bújtatott foglalkoztatás ellen? | Bevételi koncentrációs korlát, többügyfeles kötelezettség, NAV-ellenőrzési küszöb – ezek nélkül a 2022 előtti helyzet reprodukálódik, ami újabb szigorítást kényszerít ki. |
Ha 2027-ben a munkaviszonyok egy része katás szerződéssé alakul, akkor a foglalkoztatottak száma – hangsúlyozta a GKI – statisztikailag csökken, miközben a tényleges munkavégzés volumene nem változik. Mivel a foglalkoztatás demográfiai okokból is mérséklődik, a további visszaesés érzékeny kérdéssé válhat. Az elemzésben egyébként kitértek arra is, hogy a 2022-es sokknak maradandó hatásai is vannak. Számos egykori katás négy év alatt berendezkedett az átalányadózásra, könyvelőt fogadott, más üzleti struktúrát épített. Visszatérési döntésük nem automatikus: a havi tételes adó összege, a bevételi limit és a bürokrácia mértéke dönti el, hogy megéri-e a váltás.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: adó, adózás, kormány, kata, kisadózó vállalkozások tételes adója, GKI, elemzés
Kapcsolódó anyagok
- 2026.06.25 - Rövidesen megszállja az adóhatóság a nyaralóhelyeket
- 2026.06.16 - Kiderült, mi húzhatja ki a magyar gazdaságot a gödörből
- 2026.06.15 - Lecsapnak a NER egyik kedvenc trükközésére is
- 2026.06.13 - Huszárvágással szabadul meg a kormány a teljes mostani közmédiától
- 2026.06.12 - Nincs menekvés, az influenszerekre is lecsap a NAV
- 2026.06.12 - Néhány kirívó szám a parlamenti vagyonnyilatkozatokból
- 2026.06.08 - Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
- 2026.06.02 - Több HÉV-vonal is teljesen megújul, érkeznek a bérlakásépítő programok
- 2026.05.31 - Zsarolni próbál a köztársasági elnök?
- 2026.05.20 - A volt KSH elnök szerint létkérdés lehet rendbetenni a statisztikákat
- 2026.05.14 - Kilőtt a fogyasztó bizalmi index
- 2026.05.14 - Az aszály miatt azonnali beavatkozásokról döntött a kormány
- 2026.04.23 - Ezek az új kormány első intézkedései
- 2022.12.22 - Újabb csapást mért a kormány a volt katásokra
- 2022.09.08 - Közel 50 ezren hagytak fel a vállalkozással a kata kinyírása miatt
- 2022.08.30 - Itt a vége, holnap megszűnik az eddig ismert kata
- 2022.07.13 - Egyszerű, brutális adóemelés a kata kinyírása
- 2022.07.11 - Beütött a katasztrófa a katásoknak
További kapcsolódó anyagok