Így védekeznek a tömeg ellen a kereskedők

Lehet, hogy a bolt előtt kell majd várakozni

2020. december 8. Arra számítanak a kereskedők, hogy az ünnepek előtt zsúfoltság alakulhat ki a boltokban. Éppen ezért a vásárlók együttműködését kérik a járvány elleni védekezéshez. Előfordulhat, hogy a bevásárlókocsik és -kosarak számát korlátozzák, amelyek nélkül pedig nem lehet belépni az üzletekbe.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tagvállalkozásai azzal számolnak, hogy a karácsonyi ünnepek előtt jelentősen megnő a családok vásárlási kedve az üzletekben. Ugyanakkor a karácsonyi bevásárláskor is fokozottan ügyelni kell a járvány elleni védekezésre a vásárlók és a munkatársak biztonsága érdekében. Ehhez az OKSZ tagvállalkozásai a vásárlók együttműködését kérik.

Így kötelező a maszk helyes viselete, az üzleteknek pedig legkésőbb 19 órakor be kell zárniuk (december 24-én 14 óráig lehetnek nyitva). Ezért kérik a vásárlókat, hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra a bevásárlást, a rövidebb nyitvatartás miatt tervezzenek előre, és lehetőleg egyedül látogassák a boltokat!
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének az elnöke a hvg.hu-nak elmondta, a várható tumultus elkerülése miatt arra kérték az áruházláncokat, inkább ne nyissanak ki szenteste napján. Eddig az Auchan és a Spar reagált, ők 14 óra helyett már délben be fognak zárni. A barkácsáruházak megfogadták a tanácsot: aznap nem nyitnak ki.
Kérik a 65 évnél idősebbeket, hogy biztonságuk érdekében éljenek a számukra kijelölt idősáv lehetőségével. A járvány elleni védekezés jegyében az áruházakban – a tömeges jelenlét, a tolongás elkerülése érdekében – több szakeladó, pénztáros és árufeltöltő dolgozik, megerősítették a vevőszolgálatokat is.

Így csökkentik a tömeget

A fentieken túl az áruházak a vásárlók biztonsága érdekében többféle, egymástól eltérő eszközt alkalmaznak. Így például korlátozhatják az egyidejűleg használható bevásárlókocsik, bevásárlókosarak számát, ezek nélkül pedig nem engednek be vásárlót. Folyamatosan felhívják a távolságtartásra a figyelmet, amit padlómatricákkal is segítenek. Erre az eladótérben is kérhetik a vásárlókat, akár személyes megszólítással is. A pénztárak mellett, a csemegepultoknál, hentespultoknál is távolságtartást kérnek, és azt a padlón elhelyezett jelölésekkel segítik – derül ki az OKSZ közleményéből.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok