Még öregebb járművek rohangálnak az utakon
2018. március 7.
Tavaly a hivatalos statisztikák szerint tovább nőtt a Magyarországon forgalomban levő közúti járművek átlagos kora. Az első alkalommal 2017-ben regisztrált autók több mint 55 százaléka volt használt, ami már javulás az előző három év adataihoz képest. Ez a helyzet azonban akár meg is változhat.
Hazánkban 2017. december 31-én a forgalomban levő közúti járművek állománya meghaladta a 4,2 millió darabot – derül ki a KSH legfrissebb kiadványából. A tájékoztatás szerint a gépjárművek átlagos kora fél év alatt minimálisan (0,1 évvel) növekedett. Az utakon közlekedő autók átlagosan így már több mint 14 évesek. A különböző kategóriákban vegyesen változott a kép, a legnagyobb mértékben a motorok „öregedtek”.
Tavaly az első alkalommal regisztrált autók több mint 55 százaléka volt használt, ami már javulás az előző három év adataihoz képest, de rosszabb, mint a 2011-2013-as időszakban. Ekkor vett egyébként határozottan lendületet a használt (nem egyszer erősen koros) külföldi autók behozatala.
A számok alapján (két egymás utáni évben is teret tudott nyerni az újautó a használt rovására) úgy tűnhet, hogy már lecsengőben van a használtautók behozatali „boomja”. Az arányok mellett azonban a mennyiségre is érdemes figyelni. 2017-ben pedig közel 150 ezer használt kocsit helyeztek Magyarországon először üzembe, ami több mint kétszerese a 2013-as mennyiségnek.
A Használtautó.hu tavaly nyári prognózisa ezek szerint majdnem darabra bejött. A hazai járműértékesítés jelentős piactere emlékeztetett arra, hogy hat év alatt a használtautó-import csaknem megötszöröződött. Közben jelentősen átalakult az autók összetétele: míg 2011-ben még a presztízsmárkák domináltak, a behozatal 26 százaléka Audi, BMW és Mercedes volt, mostanra az alsó-középkategóriás, olcsóbb autók a jellemzőbbek.
Többen aggódnak azon, hogy a lipcsei Szövetségi Közigazgatás Bíróság február végi döntése ismét rakétát köthet a használtautó-behozatalra. Az ítélet szerint ki lehet tiltani a dízelautókat Düsseldorf és Stuttgart belvárosából. Ez pedig még csak a kezdet. Ha valóban beindul a tiltás, a példát több német nagyváros is követheti. Az érintett autók árzuhanása pedig igen vonzóvá teheti ezt a kínálatot.
Mindez még csak lehetőség, de már akadt ennél sokkal negatívabb fejlemény is, ami jócskán befolyásolta a külföldi autók behozatalát. Például tavalyelőtt az AAA Autó tapasztalatai szerint a főleg Franciaországban és Németországban nagy területeket érintő árvizek után sokan próbáltak túladni vízkáros gépkocsijukon. A külföldről érkező kocsik megbízhatatlanságára figyelmeztetett Frank György, a DasWeltauto márkaigazgatója is.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: használt autó, gépjármű, autóbehozatal, statisztika, KSH, dízel
Lecsengőben a használtautók behozatali boomja? Aligha
Fotó: Máthé Zoltán, MTI
Hazánkban 2017. december 31-én a forgalomban levő közúti járművek állománya meghaladta a 4,2 millió darabot – derül ki a KSH legfrissebb kiadványából. A tájékoztatás szerint a gépjárművek átlagos kora fél év alatt minimálisan (0,1 évvel) növekedett. Az utakon közlekedő autók átlagosan így már több mint 14 évesek. A különböző kategóriákban vegyesen változott a kép, a legnagyobb mértékben a motorok „öregedtek”.
Járművek átlagos kora (év) | ||
---|---|---|
Megnevezés | 2017 vége | Változás* |
Személyautók | 14,1 | 0,1 |
Teherautók | 12,9 | – |
Autóbuszok | 13,7 | -0,2 |
Motorkerékpárok | 18,6 | 0,5 |
*az előző félévhez képest | ||
Forrás: KSH |
Tavaly az első alkalommal regisztrált autók több mint 55 százaléka volt használt, ami már javulás az előző három év adataihoz képest, de rosszabb, mint a 2011-2013-as időszakban. Ekkor vett egyébként határozottan lendületet a használt (nem egyszer erősen koros) külföldi autók behozatala.
Az első alkalommal forgalomba helyezett autók | ||
---|---|---|
Év | Összesen | A használtak aránya (%) |
2010. | 61 324 | 24,9 |
2011. | 76 528 | 37,7 |
2012. | 106 671 | 46,5 |
2013. | 126 937 | 52,6 |
2014. | 164 420 | 56,3 |
2015. | 199 906 | 59,2 |
2016. | 238 655 | 57,5 |
2017. | 271 717 | 55,1 |
Forrás: KSH adatok alapján Azénpénzem.hu számítás |
A számok alapján (két egymás utáni évben is teret tudott nyerni az újautó a használt rovására) úgy tűnhet, hogy már lecsengőben van a használtautók behozatali „boomja”. Az arányok mellett azonban a mennyiségre is érdemes figyelni. 2017-ben pedig közel 150 ezer használt kocsit helyeztek Magyarországon először üzembe, ami több mint kétszerese a 2013-as mennyiségnek.
Többen félnek, hogy zúdulnak majd ide a német dízelek
A Használtautó.hu tavaly nyári prognózisa ezek szerint majdnem darabra bejött. A hazai járműértékesítés jelentős piactere emlékeztetett arra, hogy hat év alatt a használtautó-import csaknem megötszöröződött. Közben jelentősen átalakult az autók összetétele: míg 2011-ben még a presztízsmárkák domináltak, a behozatal 26 százaléka Audi, BMW és Mercedes volt, mostanra az alsó-középkategóriás, olcsóbb autók a jellemzőbbek.
Többen aggódnak azon, hogy a lipcsei Szövetségi Közigazgatás Bíróság február végi döntése ismét rakétát köthet a használtautó-behozatalra. Az ítélet szerint ki lehet tiltani a dízelautókat Düsseldorf és Stuttgart belvárosából. Ez pedig még csak a kezdet. Ha valóban beindul a tiltás, a példát több német nagyváros is követheti. Az érintett autók árzuhanása pedig igen vonzóvá teheti ezt a kínálatot.
Mindez még csak lehetőség, de már akadt ennél sokkal negatívabb fejlemény is, ami jócskán befolyásolta a külföldi autók behozatalát. Például tavalyelőtt az AAA Autó tapasztalatai szerint a főleg Franciaországban és Németországban nagy területeket érintő árvizek után sokan próbáltak túladni vízkáros gépkocsijukon. A külföldről érkező kocsik megbízhatatlanságára figyelmeztetett Frank György, a DasWeltauto márkaigazgatója is.
Nézze meg karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: használt autó, gépjármű, autóbehozatal, statisztika, KSH, dízel
Kapcsolódó anyagok
- 2020.08.04 - Tízezrével érkeznek a használt autók az országba
- 2019.01.25 - A friss autólekérdező rendszert máris karbantartják
- 2018.07.27 - Veszélyes lehet használt autót venni!
- 2018.06.11 - Használt autót venne? Jó eséllyel átverik
- 2018.05.14 - Kitalálja, hány Mercedest gyártottak Kecskeméten?
- 2018.05.03 - Dübörög az új autók piaca
- 2018.04.03 - Megrohanhatják az autósok a gumisokat
- 2017.08.08 - Özönlenek külföldről a használt autók
- 2017.07.13 - Robogók százezrei kötelező nélkül
- 2017.05.26 - Százezer biztosítás nélküli autó rohangál az utakon
- 2016.09.13 - Elképesztő kockázatot vállalnak az autósok
- 2016.06.08 - Időzített bombák rohangálnak az utakon
További kapcsolódó anyagok