Hamarosan lejárnak a pénzes kampányok

Lecsap az infláció a számladíjakra is

Fotó: Leéb Ádám
2022. március 16. Az emelkedő inflációt követhetik a bankok, és persze követik is. Több pénzintézet tavasszal minden díját emeli. Közben akadnak szereplők, amelyek nem csak tartott költségekkel, hanem még pénzdíjas akciókkal is igyekeznek új ügyfeleket csábítani magukhoz.

Éveken keresztül megszokhattuk, hogy a pénzromlás csekély üteme miatt a bankok is csak visszafogottan drágítottak. Mostanra azonban annyira belendült az infláció, hogy a banki költségek emelkedése is érzékelhetőbbé vált. A Budapest Bank (BB) április 29-étől emeli díjait az infláció mértékével egyezően, 5,1 százalékkal. A drágulás mindenre kiterjed, a csomagbeállítási és kártyakibocsátási díjat azonban az online nyitott fizetési számlák, igényelt bankkártyák esetén az idén június végéig továbbra sem számítják fel.

A CIB május elsejétől változtat számladíjain. Például az ECO havi díját 2438 forintról 2562 forintra emelik. A már nem nyitható online számlacsomag után havonta kedvezmény nélkül a mostani 1199 forint helyett 1260 forintot kérnek el. Az átutalások is drágulnak majd. Az sms üzenetek 68 forint helyett 71 forintba kerülnek. A szórásból persze a bankkártyák sem maradnak ki. Nem találtunk olyan díjat, amit ne emelnének. A változtatást a CIB is az inflációval indokolja.

A K&H április elsejétől drágít. Számos díjat ők is az infláció mértékével növelnek. Emellett azonban a „működési feltételekre” hivatkozva néhány számlacsomag (okos plusz, deviza, prémium) havi díját extrán emelik.  Például a devizaszámla havi díja így majdnem 13 százalékkal lesz magasabb. Változás lesz még, hogy a K&H április 25-én megszünteti a mobilbankon keresztül elérhető multibank szolgáltatást.

Az OTP serény volt, mert az inflációra hivatkozva már ennek a hónapnak az elején emelt néhány díján. A Bázis havi díja március 1-jétől a korábbi 1088 forint helyett 1143 forint lett. Ezen egyébként lehet csökkenteni, ha az ügyfél a kivonatot sem postázva kéri, illetve rendszeresen érkezik számlájára legalább a minimálbér. Az amúgy meglehetősen versenyképes költségű Smart számlacsomaghoz például a kártya díja 4420 forintról 4645 forintra emelkedett.

Közben még futnak az akciók


A K&H a díjemelés mellett akciózik is. A márciusban minimum plusz vagy prémium számlát újonnan nyitóknak az első fél évre elengedi a havi díjat. Új ügyfélnek minősülnek, akik az akciót megelőző 3 hónapban nem rendelkeztek a K&H Banknál lakossági bankszámlával.

Van azonban ütősebb ajánlat is. A Gránit Bank április közepéig hirdette meg szelfis bankszámlanyitási kampányát. Ennek keretében 10 ezer forintos jóváírást kínálnak.  Az ajánlat azoknak szól, akik április 15-ig Gránit eBank applikáció segítségével szelfis számlanyitás keretében Mastercard dombornyomott, nem dombornyomott vagy Gránit Platinum bankkártyát igényelnek. A bank 2 munkanapon belül elvégzi az ügyfélátvilágítást, és a sikeres számlanyitást követően 5 munkanapon belül már jóvá is írják a számlán a 10 ezer forintot.

Mint a hitelintézetnél az Azénpénzem.hu érdeklődésére elmondták: a célközönség a fiatalok, akik így találhatnak feltétel nélküli havidíjmentes bankszámlát. Ehhez igényelhetik a díjmentes Gránit Digital Kártyaszolgáltatást is. Akár a számlanyitás másnapján lehet vásárolni a számlán lévő fedezet erejéig, A digitális kártyaszolgáltatás az eBank appban érhető el.
 
A Raiffeisen meghosszabbította számlanyitási akcióját. Azoknak azonban nem árt sietniük, akik ezzel akarnak élni, Már csak egy hétig kínálnak ugyanis 20 ezer forintos jóváírást. Az új ügyfelek a kedvezményes bankszámlát egy év hűségnyilatkozattal bármelyik bankfiókban, vagy online nyithatják meg. A promóció keretében kínálják – többek között – a Díjnyertes, az Aktivitás 3.0 és a Prémium Gold 2.0 számla csomagokat.

Itt kalkulálhatja könnyedén, a használati szokások alapján tipizálva, a most nyitható folyószámlák, kártyák költségeit

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok