A befagyott árveréseknél is pörög a számláló
2017. március 8.
A parlament elfogadta a végrehajtási törvény módosítását, ami a (főként kormányzati) sajtó hangzatos címeivel ellentétben aligha jelent valódi segítséget a bajban levő adósoknak. Kigyűjtöttük, hogy a most futó lakás- és házárveréseknek nem egészen egy százalékára érkezett egyáltalán valamilyen vételi ajánlat. És jön az ajánlati árak kényszerű emelése.
Erősen gyanítjuk, hogy a kisebbik kormánypárt nem végzett semmilyen kutakodást a végrehajtási törvény általuk kidolgozott módosítása előtt. Vagy éppen ellenkezőleg: nagyon is tisztában voltak (ha esetleg ők nem is, a változtatásokat „sugalmazó” kormány) azzal, milyen hatásokra lehet számítani a jogszabály átalakítása után. Ez pedig az egyébként is tetszhalott állapotban levő lakásárverések – legalábbis azok egy részének – teljes hibernálása. A már elfogadott törvény érdekes passzusait az alábbi táblázatban foglaltuk össze:
Átnéztük a most a végső szakaszába forduló lakás- és házárveréseket a bírósági végrehajtás elektronikus árverési felületén. A körülbelül 2,5 ezer árverés közül nem egészen egy százalék keltette fel a vevők figyelmét a most lehetséges 70 százalékos áron, és csak egyetlen ingatlanra adtak be a kikiáltási árnál magasabb ajánlatot, de a becsérték összegét az sem érte el. (Tény persze, hogy ezek az értékesítések még nem fejeződtek be, de éppen ezekre az ügyletekre vonatkozik már az új törvény.)
Tapasztalataink szerint az érintettek (legalábbis sokan közülük) most alighanem elégedettek lesznek. Azt vallják ugyanis, hogy „ki időt nyer, életet nyer”. Ha pedig nem sikerül az árverés, akkor kilakoltatás sincs. Kaptunk olyan olvasói leveleket, amelyekben már több éve zajló sikertelen árverésekről számoltak be. (Az elektronikus árverési rendszerben találtunk még 2004-es keltezésű végrehajtási határozatokat is.) Egyre terjed az a vélekedés, hogy nem is kell törődni ezzel az egésszel. „Hadd hirdetgessék, ha én mindig lakhatok itt” – írta nekünk például valaki.
Arról viszont elfeledkeznek, hogy közben pörög a számláló. Az adósra terhelik az ügyleti kamat másfélszeresét, amit még 3 százalékponttal tovább növelnek. Számításaink szerint átlagosan mintegy negyedével nő évente ennek következtében a hátralék. A magasabb (a kikiáltási ár alapján számított) végrehajtói jutalékot is a hitelesnek kell megfizetnie.
A bírósági végrehajtás nagyon drága, ráadásul közben semmi sem ösztönzi a végrehajtót arra, hogy a sajátján kívül más érdekét nézze – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bajban levő adósokról készített átfogó tanulmányában. Kidolgoztak egy példát is arra, hogy egy 10 millió forintos forgalmi értékű ingatlan esetében az összes költség a behajtott összeg 22,8 százalékára(!) rúg. A költségekre vonatkozó szabályozást időközben módosították ugyan, de a szisztéma alapvetően nem változott, csak néhány felső korlátot vezettek be. Az pedig az átlagos összeggel tartozókat biztosan nem érinti.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: végrehajtás, árverés, adósok, kilakoltatás, parlament
Leállhatnak a kilakoltatások

Új árverési szabályok | ||
---|---|---|
Megnevezés | Min. kikiáltási ár | Sikertelenség esetén |
Adósok lakása* | Becsérték (most még annak 70%-a) | Egy év után a kikiáltási ár 90%-a (új), ami az árverést kérő és az adós megegyezésével korlátlanul csökkenthető** |
Lakóingatlan | Becsérték 70%-a | Az ár az árverést kérő és az adós megegyezésével korlátlanul csökkenthető |
Ingatlan | Becsérték 50%-a | Nincs változás |
Ingóság | A becsérték 35%-a | Változatlanul korlátlanul csökkenthető a kikiáltási ár |
*ha az adósnak ez az egyetlen lakóingatlana, lakóhelye ebben van, és a végrehajtási eljárás megindítását megelőző 6 hónapban is ebben volt | ||
** A 90% alatti ár esetén a fennmaradó adósságot el kell engedni | ||
Forrás: 1994. évi LIII. tv. 2017. március 7-én elfogadott módosítása |
Átnéztük a most a végső szakaszába forduló lakás- és házárveréseket a bírósági végrehajtás elektronikus árverési felületén. A körülbelül 2,5 ezer árverés közül nem egészen egy százalék keltette fel a vevők figyelmét a most lehetséges 70 százalékos áron, és csak egyetlen ingatlanra adtak be a kikiáltási árnál magasabb ajánlatot, de a becsérték összegét az sem érte el. (Tény persze, hogy ezek az értékesítések még nem fejeződtek be, de éppen ezekre az ügyletekre vonatkozik már az új törvény.)
Ha az ingatlan becsértéke jóval alacsonyabb a tartozásnál, akkor a bank, követeléskezelő, illetve faktorcég nehezen (ha egyáltalán) hajlik az árverési ár jelentős csökkentésére. Ebbe azonban biztosan nem egyeznek bele azok az adósok, akiknek tartozása kisebb, mint lakásuk értéke. A késedelemi kamat és a pokoli költségek (most gyorsuló) emelkedése után viszont ez a helyzet meg is változhat.
A valóban jól hangzó törvénymódosítás hatása tehát az lehet, hogy a választásokig biztosan nem kell szembesülni a fejük fölül a tetőt elvesztő emberek kétségbeesett tiltakozásával. Ők pedig a KDNP számai alapján mintegy félmillióan lehetnek. A törvénybe egyébként utólagos módosítóval legalább azt beemelték, hogy az egy év után mégis lehetséges, akkor már korlátlan árengedménnyel lefolytatott árverésből befolyó árverési vételár felosztása után a fennmaradó követelés megszűnjön. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az így kifosztott adós legalább megkapja az elsétálás jogát. Az így befejeződő árverések után (tekintve, hogy az csak az adós beleegyezésével történhet) nagy tiltakozásokra szintén nem kell számítani.Igen drága lehet így a lakhatás
Tapasztalataink szerint az érintettek (legalábbis sokan közülük) most alighanem elégedettek lesznek. Azt vallják ugyanis, hogy „ki időt nyer, életet nyer”. Ha pedig nem sikerül az árverés, akkor kilakoltatás sincs. Kaptunk olyan olvasói leveleket, amelyekben már több éve zajló sikertelen árverésekről számoltak be. (Az elektronikus árverési rendszerben találtunk még 2004-es keltezésű végrehajtási határozatokat is.) Egyre terjed az a vélekedés, hogy nem is kell törődni ezzel az egésszel. „Hadd hirdetgessék, ha én mindig lakhatok itt” – írta nekünk például valaki.
Arról viszont elfeledkeznek, hogy közben pörög a számláló. Az adósra terhelik az ügyleti kamat másfélszeresét, amit még 3 százalékponttal tovább növelnek. Számításaink szerint átlagosan mintegy negyedével nő évente ennek következtében a hátralék. A magasabb (a kikiáltási ár alapján számított) végrehajtói jutalékot is a hitelesnek kell megfizetnie.
A bírósági végrehajtás nagyon drága, ráadásul közben semmi sem ösztönzi a végrehajtót arra, hogy a sajátján kívül más érdekét nézze – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bajban levő adósokról készített átfogó tanulmányában. Kidolgoztak egy példát is arra, hogy egy 10 millió forintos forgalmi értékű ingatlan esetében az összes költség a behajtott összeg 22,8 százalékára(!) rúg. A költségekre vonatkozó szabályozást időközben módosították ugyan, de a szisztéma alapvetően nem változott, csak néhány felső korlátot vezettek be. Az pedig az átlagos összeggel tartozókat biztosan nem érinti.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: végrehajtás, árverés, adósok, kilakoltatás, parlament
Kapcsolódó anyagok
- 2018.10.05 - Fizetésletiltás: aki dolgozik, már nem menekülhet
- 2018.05.17 - Felpörögtek a lakásárverések
- 2017.11.06 - Arathatnak a lakáshiénák?
- 2017.05.10 - Magáncsőd: mit enged az adóhatóság?
- 2017.04.19 - Hiába hivatkoztak az Alaptörvényre a végrehajtók
- 2017.04.12 - Leállhat a hitelezés egyes településeken a törvénymódosítás miatt
- 2017.03.30 - Sok lakás kelhet el még ár alatt
- 2017.03.21 - Hátraléka van az MKB-nál? Az idén élesbe fordulhat minden
- 2017.03.14 - Itt az igazság a lakásárverésekről!
- 2017.03.06 - Mégis elsétálhatna a kifosztott adós?
- 2017.03.05 - Lakásárverés: kinek jó a változtatás?
- 2017.02.08 - A bajba kerültek lakásán nyerészkedtek
- 2017.01.17 - Újabb remény a volt devizásoknak?
- 2016.09.16 - Semmisség miatt nem állítható majd külön le a végrehajtás
További kapcsolódó anyagok