A magánszemélyeknél is lehetnek gondok

Leállhat a cége, ha nem rohan a bankba

2019. június 6. Már csak szűk három hetük van a cégeknek, hogy bankjuknál megtegyék a szükséges nyilatkozatokat. Ha nem cselekszenek, nem férhetnek a számlájukhoz június 26-ától. Sok banknál a magánszemélyeknek is van tennivalójuk. Sőt, az életbiztosításoknál sem ússzuk meg a procedúrát.

Mint többször is megírtuk, 2019. június 26-ig minden vállalkozói ügyfélnek, tehát üzleti kapcsolattal rendelkező jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek minősülő ügyfél képviselőjének kötelezően nyilatkoznia kell számlavezető bankjánál a szervezet tényleges tulajdonosáról és a tényleges tulajdonosra vonatkozó adatokról.

A nyilatkozattételi kötelezettséget a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni törvény (2017. évi LIII. törvény) írja elő. A június 26-ai határidő betartása azért kiemelten fontos, mivel ha a megfelelően kitöltött nyilatkozat nem érkezik be június 26-ig, a bank a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint köteles megtagadni az érintett ügyfél megbízásainak teljesítését – figyelmeztet az OTP Bank. Ez azt jelenti, hogy aki elmulasztja a nyilatkozattételt, az a határidő után nem tud majd banki szolgáltatásokat igénybe venni.

A Magyar Nemzeti Bank korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogszabály szerint az átvilágításhoz az ügyfélnek elvben személyesen kell megjelennie a pénzügyi szolgáltatónál, esetleg közjegyző előtt vagy valamelyik külképviseleten. Ha azonban valamilyen nyilatkozat, adat vagy okmánymásolat hiányzik, amire korábban nem, csak az új rendelkezések szerint van szükség, ezek kényelmesebben is pótolhatók.

Kötelező személyesen?

A Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank hangsúlyozta, hogy postai beküldés lehetőségéről, és esetleg egyéb intézkedésekről a kockázatok figyelembe vételével a szolgáltatónak kell döntenie. A felügyeleti szervek csak abban az esetben tartják elfogadhatónak a hiányzó dokumentumok postai beküldését, ha a másolatokat megfelelő minőségben készítették, a feltüntetett adatok jól láthatóak rajtuk, és ezek alapján az ügyfél egyértelműen azonosítható a korábbi ügyfél-átvilágítással érintett személlyel.

Az OTP Bank közleményében hangsúlyozza, hogy a nyilatkozatokat az ügyfelei személyesen a számlavezető fiókjukban vagy a dedikált kapcsolattartójuknak adhatják le, illetve postán is elküldhetik. Az OTP Bank arra kéri ügyfeleit, hogy az adatok zökkenőmentes feldolgozása érdekében már a határidőt megelőzően, lehetőleg 2019.06.20-ig juttassák el nyilatkozataikat a pénzintézethez.

Milyen nyilatkozatokat kell leadni?

A jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknek legalább egy, legfeljebb háromféle nyilatkozatot kell leadniuk.
  • A tényleges tulajdonosok személyéről szóló nyilatkozatot minden érintettnek ki kell töltenie.
  • A kiemelt közszereplői státuszról szóló nyilatkozatot csak abban az esetben kell kitölteni, ha a tényleges tulajdonos kiemelt közszereplő, vagy, kiemelt közszereplő hozzátartozója, illetve vele közeli kapcsolatban álló személy.
  • A harmadik nyilatkozat a tulajdonosi szerkezetről szól, amit csak azoknak a szervezeteknek kell kitölteniük, amelyeknek a tulajdonosai között vállalkozás vagy szervezet is van.

És a magánszemélyek?


Elvileg a bankok már korábban begyűjtötték a magánszemélyektől a szükséges adatokat, de aki több mint 2 éve nyitott számlát, és nem nagyon dugta be az orrát a bankfiókba az elmúlt két évben, annak érdemes lehet utánanéznie. Gondot okozhat, ha időközben lejárt valamelyik okmányunk érvényessége. Ha az újat nem mutattuk be a bankban, és azt nem rögzítették, akkor előfordulhat, hogy június 26. után nem tudunk majd utalni vagy kártyával fizetni.

A biztosítók is figyelmeztettek

A MABISZ korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy az életbiztosítási szerződéssel rendelkező ügyfeleknek is teljes körűen azonosítani kell magukat. A biztosítóknak ugyanis el kell végezniük azon ügyfeleik teljes körű átvilágítását, akikkel 2017 júniusa előtt létesítettek ügyfélkapcsolatot, és akik esetében nem rendelkeznek a jogszabály által előírt adatokkal, dokumentumokkal. Ennek hiányában 2019. június 27-től annak pótlásáig nem teljesíthetik az érintett fogyasztók vagy vállalati ügyfelek megbízásait.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok