Tovább estek a kamatok
2017. március 17.
A legtöbb banknál már csak valamilyen befektetéssel kombinált megtakarítás esetén kaphatnak látható kamatot az ügyfelek a pénzükre. A normál lekötött betétek sokszor nem is fizetnek többet, mint a látra szólók. Kamatkörképünk következik,elő lehet készíteni a zsebkendőket a síráshoz.
Szomorkodhatnak a bankbetétben megtakarítók, ugyanis nemcsak az a baj, hogy csökkennek a lekötött betétek kamatai, hanem az is, hogy közben nő az infláció. A legtöbb banknál a normál lekötött betétre ugyanannyit fizetnek, mint a látra szólóra, 0,01 százalékot, azaz gyakorlatilag semmit. Csak a jogszabályi előírásnak köszönhető – a Ptk. szerint nem lehet negatív a kamat -, hogy egyáltalán fizetnek valamit. Közben az infláció idén várhatóan eléri a 3 százalékot. Az akciós kamatok nagy része eltűnt, a maradék pedig bőven 1 százalék alatt van. A különféle feltételekhez, főként befektetéshez kötött, kombinált megtakarításoknál adnak helyenként magasabb kamatot, ez viszont csak nagyon rövid távra és csak egyszeri alkalomra szól. Utána marad a normál kamat.
Az Erste Bank viszont a lekötéssel sem szeretne már nagyon bíbelődni, ugyanis február 27-étől nem fogad be rövid távra lekötést – derül ki a pénzintézet hirdetményből. A bank megszüntette a 180 napon belüli eseti lekötést, csak a 180-365 nap közötti maradt. Míg korábban egy, kettő, három és hat hónapra is leköthették a pénzüket az ügyfelek ismétlődő betétben, erre többé nincs lehetőség, csak a 12 hónapos maradt. Érdekesség, hogy decembertől csak 1 hónapos, illetve 20-30 napos lekötést fogadott be a pénzintézet, február 27-étől ez megszűnt, és visszavezették a decemberben kivont 12 hónapos lekötést. Igaz, közben a kamat 0,05 százalékról 0,01 százalékra csökkent. De eltűnt a 18 hónapos Erste tartós lekötött betét is, amely korábban 0,2 százalékot fizetett.
A K&H Bank egy hónappal ezelőtt nevezte át és emelte meg a Vitamin betét kamatát, amivel lehet, hogy túllőtt a célon. A februárban 2,5 százalékra emelt kamatot ugyanis 2 százalékra vitte vissza március 3-ától. A bank a friss megtakarításokra 2 hónapos lekötés esetén ad ekkora éves kamatot. Ha valaki a munkabérét is oda utaltatja, akkor 3,5 százalék 2 hónapra az éves kamat.
*A bankba érkező új pénzre.
Forrás: Azénpénzem.hu kalkulátor a banki hirdetmények alapján
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés a www.allampapir.hu alapján
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: legjobb kamat, akciós kamat, állampapír, ÁKK, Államadósság Kezelő Központ, kamatcsökkentés, kincstárjegy, takarékjegy, államkötvény
Lassan már le se kötheted a pénzed

Marad az állampapír
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy februárban is csúcsra járt a lakossági állampapír-vásárlás. Igaz, egy hónapja az ÁKK csökkentette a Kamatozó Kincstárjegyek, a Kincstári Takarékjegyek, a Kincstári Takarék Plusz és a Féléves Kincstárjegyek kamatát is. Ugyanakkor az így kialault 1,5–2,25 százalék közötti kamatsáv továbbra is vonzó a jelenlegi kamatkörnyezetben. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez a kamatszint sem éri el a várható inflációt, vagyis akár az ennél még jóval kevesebbet fizető bankbetétet akár az állampapírt választjuk, csökkenni fog a megtakarításunk reálértéke.A betéti kamatokat (forint, euró, dollár, svájci frank) itt kalkulálhatja.
A tartós betéti számlákra kínált friss kamatokat itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Top ajánlatok 5 millió forintra
Bank | 2 hónapra | Bank | 3 hónapra | Bank | 4 hónapra | Bank | 6 hónapra | Bank | 12 hónapra |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
K&H* | 2,00% | Budapest | 0,20% | Budapest* | 0,90% | Budapest | 0,10% | Budapest | 0,50% |
OTP direkt | 0,20% | MKB | 0,10% | OTP* | 0,30% | MKB | 0,10% | MKB | 0,10% |
Budapest | 0,10% | Unicredit | 0,10% | Budapest | 0,10% | CIB | 0,03% | CIB | 0,03% |
*A bankba érkező új pénzre.
Forrás: Azénpénzem.hu kalkulátor a banki hirdetmények alapján
Jelenlegi lakossági állampapír kamatok
Állampapír neve | Futamidő | Éves kamat | Éves kamat számítása |
---|---|---|---|
Bónusz Magyar Államkötvény 2026/N | 9 év | 3,36% | 12 hónapos Dkj hozam + 2,75% |
Bónusz Magyar Államkötvény 2022/N | 5 év | 3,11% | 12 hónapos Dkj hozam + 2,50% |
Bónusz Magyar Államkötvény 2020/Q | 3 év | 2,61% | 12 hónapos Dkj hozam + 2,00% |
Kamatozó Kincstárjegy | 1 év | 2,00% | 2017. febr. 13-tól |
Féléves Kincstárjegy | 6 hónap | 1,50% | 2017. febr. 13-tól |
Kincstári Takarékjegy Plusz | 1 év | 2,00% | 2017. febr. 14-től |
Kincstári Takarékjegy I. | 1 év | 1,75% | 2017. febr. 13-tól |
Kincstári Takarékjegy II. | 2 év | 2,25% | 2017. febr. 13-tól |
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: legjobb kamat, akciós kamat, állampapír, ÁKK, Államadósság Kezelő Központ, kamatcsökkentés, kincstárjegy, takarékjegy, államkötvény
Kapcsolódó anyagok
- 2017.06.30 - Tényleg teljesen nulla lesz a kamat?
- 2017.05.12 - Így veszít a pénzed az értékéből
- 2017.04.26 - Kamatemelési veszélyekre figyelmeztet az MNB
- 2017.04.25 - Ez a befektetés lenyomta az állampapírt
- 2017.04.20 - Mutatjuk, mennyit fizetnek a bankok a pénzünkre
- 2017.04.14 - Alábbhagyott az állampapír-vásárlási roham
- 2017.04.12 - Manipulált kamatok: mi a helyzet nálunk?
- 2017.04.11 - Ennek örülhetnek a befektetők
- 2017.03.10 - Most inflálják el a pénzünket
- 2017.03.09 - Döbbenetes, mennyi állampapírt vettek a magyarok
- 2017.03.06 - Miben gyarapodott leginkább a pénz?
- 2017.02.17 - Hozd ide a pénzed, nem fizetünk érte
- 2017.02.13 - Mostantól kevesebbet ad az állam a pénzünkre
- 2017.02.09 - Itt a szomorú valóság a befektetéseinkről
- 2017.01.23 - Így vitte el az állam a pénzünket
- 2017.01.17 - Már nem ez a kedvenc befektetésünk
- 2017.01.12 - Komolyan ennyi a kamat?
- 2017.01.06 - Itt vannak a tavalyi csúcshozamok
- 2016.12.16 - Hol kapom a legjobb kamatot?
- 2016.11.25 - Elinflálnák a megtakarításunkat, de vannak trükkök ellene
- 2016.09.27 - Eltűnnek az akciós kamatok
További kapcsolódó anyagok