Lakást venne? Végre itt a könnyítés!
Fotó: Vándor Géza
A piaci anomáliák miatt már a nyáron arról értesültünk, hogy változhat a csok szabályozása. A gondok élessé válását az ingatlanpiaci szakemberek az őszre várták. A kormány pedig – derült ki egy mai sajtótájékoztatón – lépett is. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az MTI tudósítása szerint nagyon jelentős változásokat jelentett be a szabályozásban.
Az új rendelkezések ugyan még nem jelentek meg a Magyar Közlönyben, de az ígéret szerint erre is rövidesen sor kerül. Addig is a tájékoztatásból tudhatják meg az érintettek, milyen könnyebbségekre lehet számítani. Mivel ezt a kérdést folyamatosan nyomon követtük (és nagyon sok panaszt kaptunk ezzel kapcsolatban) elsőként azt emeljük ki, hogy elmondták: arra is megteremtették a lehetőséget, hogy az úgynevezett tervezőasztalról értékesített ingatlanokra is igényelhetővé váljon a támogatás, már az ingatlan használatba vétele előtt.
A korhatárt lefelé és felfelé is kitolják
Ez azonban csak az egyik módosítás. Az új szabályozás egy másik anomáliát is orvosol: az osztatlan közös tulajdonban álló lakások építésekor a bank már az építés alatt megállapíthatja majd a jogosultságot, így a támogatás folyósításával nem kell megvárni, amíg az ingatlan társasházzá alakul. Akiknek pedig a kérelmét eddig az osztatlan közös tulajdonra hivatkozva utasították el, már kedvező elbírására számíthat, ha a kérelmet újra benyújtja.
A jogosultak körét tovább bővítik. Az igénylésnél már minden gyereket (nem csak a felsőoktatásban tanulókat) 25 éves korig lehet figyelembe venni. A megváltozott munkaképességű gyermekekre pedig egyáltalán nem lesz korhatár, amit amúgy a többieknél nem csak felfelé, lefelé is kiterjesztenek. A magzatot 24. helyett már 12. hetes korától figyelembe lehet venni. Ez a szaktárca szerint például a 40. évüket betöltött igénylőket érintheti, akiknek a kérelmét eddig elutasították.
Ismertették, hogy az év első hét hónapjában 14 240 csokos igénylést nyújtottak be, összesen 38,3 milliárd forint értékben. A szám nem kicsi, de az azért sokatmondó, hogy az eredeti várakozásokkal kapcsolatos kérdésekre rendre nincs választ. Arról viszont ismét beszéltek, hogy az igazi felfutás 2017-ben jöhet.
Ha egy gyermek mindkét szülőjét elveszíti, ezentúl a gyámja is igényelheti a csokot, feltéve hogy a gyámság már egy éve fennáll. Ráadásul azok is igénybe vehetik a támogatást, akik szolgálati lakásban élnek, például a fegyveres testületek tagjai vagy a családos lelkészek, rájuk pedig erre az időszakra nem vonatkozik majd a bentlakási kötelezettség. További könnyítés, hogy az építőközösségek is jogosultak a jövőben a csokra, valamint hogy ha elhunyt az igénylő, akkor egyenes ági rokona, házastársa, élettársa is tulajdonjogot szerezhet a csokos ingatlanon anélkül, hogy vissza kellene fizetnie a támogatást.Az otthonteremtési támogatások, a csok jelenlegi részleteiről itt tájékozódhat
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: otthonteremtési támogatás, csok, újlakás, osztatlan közös tulajdon, korhatár, szabályozás
Kapcsolódó anyagok
- 2018.03.02 - Beveti a kormány a CSOK-bombát a választásra
- 2018.03.02 - Így változik a csok március 15-étől
- 2016.11.10 - Az összes CSOK felét az OTP-től kérik
- 2016.11.03 - Új számok jöttek a csokról
- 2016.09.26 - Lejárt lemez a városon túlra költözés?
- 2016.09.22 - Siralmas számok a csokról
- 2016.09.19 - Jövőre tovább változik a csok
- 2016.09.13 - Most már tényleg jön a járulékcsökkentés?
- 2016.09.13 - Jól ráfázhatunk a csokra
- 2016.08.26 - Kevesebb gyerek született, megugrott a házasságkötés
- 2016.08.23 - Így hasznosul a lakástámogatás!
- 2016.07.18 - CSOK: ötven százalékos növekedést hozott a június
- 2016.07.05 - Új lakások: ősszel jön a CSOK-nál az igazság?
- 2016.06.13 - Egyelőre ennyit ér a kormány csókja
- 2016.05.18 - Vigyázz, mibe mész csokkal bele!
- 2016.05.09 - Sokan fáztak már rá a CSOK-ra
További kapcsolódó anyagok