Különleges módszerrel támadnak a csalók
2015. október 20. Már nem csak nagy nyeremény kilátásba helyezésével vagy távoli, időlegesen megszorult Krőzus kisegítését kérve próbálnak pénzt happolni a csalók, a madzagra mézként az adó-visszatérítés is felkerült. Persze közben a bankok nevében küldözgetett halászat sem állt le.Némiképp meglepő módon, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a jegybank közös közleményben óv mindenkit az elektronikus csalások elterjedése miatt. Új módszer, hogy egyes csalók a NAV nevében helyeznek kilátásba sms-üzenetben adó-visszatérítést, ha a címzett az interneten keresztül megadja adatait. A csalók által küldött link egy hamis, látszólag adóhivatali felületre visz, amely egy űrlapot tölt be a személyes adatok megadásához. Aki a csaló sms-utasításait követve megadja adatait, számolnia kell azzal, hogy bankkártyájáról pénzt emelhetnek le.
Mint hangsúlyozzák: a NAV értesítési gyakorlata merőben eltér a megtévesztő módszertől. A hivatal ugyanis ügyfélkapun keresztül, illetve postán, folyószámla-kivonaton értesíti az adózókat a többletként megjelenő tételekről, hivatalos honlapja pedig a www.nav.gov.hu címen található. A NAV egyébként az adózók figyelmeztetésén túl feljelentést is tesz a csalással próbálkozók ellen. (Úgy tudni egyébként, hogy már akadtak is gyanútlan áldozatok a horogra.)
Közben persze nem lankadnak azok a próbálkozások, amelyek banknak álcázva igyekeznek értékes adatokat megszerezni. A számlavezető hitelintézetek – nyomatékosítja az MNB – soha nem kérik el ügyfeleiktől az elektronikus banki ügyintézéshez szükséges egyedi azonosítókat (például a PIN kódot) telefonon, sms-üzenetben vagy e-mailben. Az ilyen megkeresések mögött mindig csalók állnak. Ha banki vagy államigazgatási üzenetnek álcázott felkérés érkezik az egyedi ügyfél-azonosító megadására, célszerű haladéktalanul értesíteni a pénzügyi szolgáltatót vagy az adott államigazgatási intézményt, illetve a jegybankot, hogy az megtehesse az ilyenkor szükséges lépéseket (figyelemfelhívás, nyomozó hatóságok értesítése, fokozott biztonsági intézkedések).
Az internetes banki csalások tipikus esetei:
- Az adathalászat során a csalók a pénzügyi intézmény nevében telefonhívással, e-mailben, sms-ben ráveszik a számlatulajdonost, hogy árulja el azonosítóját és jelszavát, azaz adja meg a banki műveletekhez szükséges bizalmas, titkos adatait. Az intézmény valójában soha semmilyen formában nem kéri el az ügyfél titkos adatait.
- Előfordulhat, hogy a csalók e-mailjükben egy „banki alkalmazás” letöltését kérik, valójában azonban a linkre kattintva az ügyfél ártó szándékú vírusokat, úgynevezett trójai programot helyez el saját számítógépén. A megfelelő vírusvédelem, tűzfal és kémelhárító képes e kártékony programok behatolását megakadályozni.
- Egyes adathalászok e-mailek segítségével az ügyfeleket hamis – de az eredetire hasonlító – megtévesztő internetbanki oldalra csalják. A pénzügyi intézmények valódi honlapján viszont a böngésző alsó sávján/felső címsorában szerepel a biztonságos kapcsolat meglétét jelző lakat ikon. Ezen oldalak használatakor a normál „http” helyett „https” védett kapcsolat épül fel az ügyfél gépe és az intézmény között.
Az elektronikus banki szolgáltatások biztonságáról, s a csalások elleni védekezésről további jegybanki információkat itt olvashat
Szerző: LG
Címkék: csalók, online csalás, bankok, adó-visszatérítés, visszaélés, sms, email, NAV, MNB
Kapcsolódó anyagok
- 2020.08.10 - Az OTP-vezér nevével élnek vissza a csalók
- 2017.03.22 - Most komoly csalival próbálják banki adatainkat megszerezni
- 2017.03.20 - Célkeresztben a legnagyobb magyar bank ügyfelei
- 2016.12.01 - Ne dőljön be ennek a csalásnak!
- 2016.11.15 - Fertőződhet a Facebook és a gmail is
- 2016.10.13 - Vigyázat, álnépszámlálók is jöhetnek!
- 2016.05.26 - Netes vásárlás: gombamód szaporodnak az átvételi pontok
- 2016.04.27 - Veszélyben a banki rendszerek
- 2016.03.08 - Egy számítógép sincs biztonságban!
- 2016.02.09 - Így hathatna a mindennapokra a terrortörvény
- 2015.11.07 - Keserű szájízzel záruló netes akciók
- 2015.10.01 - Százmilliókat zsákmányoltak a csalók
- 2015.09.17 - Magyar károsultjai is vannak az online brókercégnek
- 2015.09.01 - Száguld a netes vásárlás
- 2015.08.01 - Több száz mutáció támadhatja a netbankolókat
- 2015.07.08 - Itt a webáruházak toplistája
- 2015.04.15 - Újabb elveszett befektetések
- 2014.03.23 - Rossz számlaszám: végképp bukhatod a pénzed
- 2013.12.07 - Kedvező hitel? Átverés is lehet
- 2012.12.15 - Veszélyt sejtet a netbanki türelmet kérő üzenet
- 2012.10.10 - Telefonon elszippantották a betétet
További kapcsolódó anyagok