Külföldre menne dolgozni a középiskolások közel 40 százaléka

2023. február 13. Bár egyre több magyar diák folytatja külföldön a felsőoktatási tanulmányait, a középiskolások mindössze 5 százaléka menne eleve külföldi egyetemre – derül ki egy felmérésből. Ugyanakkor a tanulmányok elvégzése után 37 százalékuk külföldre menne dolgozni.

A hazai középiskolások mobilitási terveit vizsgálta a Trenkwalder munkaerő-kölcsönző és –közvetítő cég.  A felmérésben több mint 1100 hazai középiskolás válaszait dolgozták fel. Kiderült, hogy a középiskolások 79 százaléka Magyarországon tervezi elvégezni felsőfokú tanulmányait, közülük csaknem minden harmadik (30 százalék) diák szeretne közben legalább néhány hónapot ösztöndíjjal (pl. Erasmus) külföldi intézményben is eltölteni. Csupán minden huszadik diák jelezte azt, hogy eleve külföldön tanulna tovább, 16 százalék egyelőre nem döntött a kérdésben.

Bár a középiskolások zöme továbbra is hazai felsőoktatási intézménybe igyekszik, évről évre folyamatosan nő a külföldön teljes képzésben tanuló magyar diákok száma. Az előző, 2021/2022-es tanévben 16225 volt ez a létszám, ami 21 százalékkal haladja meg az öt évvel korábbi 13461-es értéket.



Sokan mennének külföldre dolgozni

Abban a kérdésben ugyanakkor, hogy a jövőben hol szeretnének majd munkát vállalni, a középiskolások már jóval nagyobb mobilitási hajlandóságot mutattak: 37 százaléknyian külföldi munkát terveznek, 35 százalékuk maradna mindenképpen belföldön, és 28 százaléknyian még nem tudják, merre orientálódnának. A külföldi munkavállalást tervezők 56 százalékban a jobb megélhetést, további 24 százalékban a több munkalehetőséget említették annak fő előnyeként.

- Ennek a korosztálynak a mobilitási hajlandósága jóval magasabb, mint a felnőtt korú munkavállalóké. Utóbbiak kapcsán a Trenkwalder decemberben bemutatott legújabb Mobilitási és Elégedettségi felmérése 18 százalékos külföldre költözési hajlandóságot mutatott ki, ami a fele a középiskolai diákokénak – emelte ki Páli Nóra, a Trenkwalder student services leadere. Hozzátette: mivel a külföldi munkavállalás melletti döntés fő oka a jobb megélhetés reménye, a legfiatalabb munkaképes korosztály megtartása terén sok fog múlni azon, hogy a következő években sikerül-e majd közelebb hozni a hazai bérszínvonalat a nyugat-európai átlaghoz.

A belföldön munkát vállalni tervező diákok körében messze Budapest és Pest megye a legvonzóbb célpont, az érintett válaszadók 77 százaléka szeretne ebben a régióban dolgozni. A legvonzóbb hazai megyék között még Győr-Moson-Sopron (4 százalék), Fejér (4 százalék) és Csongrád-Csanád (2 százalék) megyéket említették a legnagyobb számban.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok