Külföldinek adja el a bankoktól begyűjtött hiteleket az MNB

2017. április 10. Nagy elánnal vásárolta fel a problémás hiteleket a bankoktól a jegybank 2014 végén alapított eszközkezelője, a MARK Zrt. Rövid időn belül azonban az egész céget eladják, már ki is választották a vevőt.

A jegybank 2014 novemberében alapította meg a Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő zártkörű részvénytársaságot (MARK Zrt.) azzal a céllal, hogy felgyorsítsa a banki mérlegek tisztulását. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban a vállalati problémás hitelek aránya évek óta 20 százalék felett volt, miközben a portfóliótisztítás piaca gyakorlatilag nem létezett. A problémás vállalati hitelállomány közel felét kereskedelmi ingatlanhoz kapcsolódó követelés adta, miközben a teljes kereskedelmi ingatlanhitel-állomány fele problémásnak volt minősíthető.
 
Elégedetten állapították meg, hogy a beavatkozás sikeres lett. A piac élénkülése a számokban is tisztán tetten érhető: a nem teljesítő vállalati hitelek aránya a 2015. év eleji 23 százalékról 2016 végére 11 százalékra csökkent, míg a nem teljesítő kereskedelmi ingatlanhitelek esetében a korábbi 48 százalékról 24 százalékra csökkent az arány. Több jelentős portfólió, illetve több nagyobb követelés eladására is sor került 2015 végétől kezdve.
 
Emlékeztettek arra, hogy már a MARK Zrt. indulásakor egyértelművé tették, majd azóta többször is elmondták: az MNB átmenetileg avatkozik be a piacon, és megfelelő időpontban üzleti alapúvá fogja formálni a társaságot. A Monetáris Tanács úgy döntött, elérkezett ez az időpont. A Pénzügyi Stabilitási Tanács pedig ennek megfelelően felhívta az MNB igazgatóságát, hogy zártkörű meghívásos pályázat kiírásával tegye meg az ehhez szükséges lépéseket.
 
Az eljárásban kizárólag olyan követeléskezelési üzleti tapasztalatokkal rendelkező szakmai befektető szervezetek vehettek részt – tudatta a jegybank –, amelyek az átláthatóság követelményének maradéktalanul megfeleltek, és a korábban lefolytatott piaci konzultáció során indikatív ajánlatot tettek. A pályázat nyerteseként Közép- és Kelet-Európa egyik legjelentősebb szakmai befektetője, a szlovákiai APS Invesment kezdte meg a tárgyalásokat az MNB-vel a MARK Zrt. és leányvállalata 100 százalékának megszerzése érdekében. A tárgyalások eredményeként a felek között rövid határidőn belül az adásvételi szerződést is megkötik.

A MARK Zrt. adásvételéről további részletes információkat az ügylet zárását, azaz várhatóan 2017. június 30-át követően tesz közzé az MNB.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok