Az idén különösen érdemes figyelni a szabályokra
2021. július 6.
Akik folyamatosan szednek gyógyszert, azoknak fontos lehet ügyelniük arra, hogy külföldre csak a háziorvosuk által előírt mennyiségű gyógyszert vihetik magukkal. Nem árthat azt sem tudni, hogy ebben a hónapban jelentősen megváltoztak a készpénz behozatalának szabályai az Európai Unió külső határain.
Az uniós határokon túlra utazók a nyáron – tette közzé korábban az adóhatóság (NAV) – a korábbinál keményebb készpénzellenőrzésre számíthatnak. Júniusban ugyanis jelentősen megváltoztak a készpénz behozatalának szabályai. Minden olyan, az Európai Unió külső határait átlépő utas, akinél 10 ezer euró vagy ennél több készpénz – akár különböző pénznemekben – vagy ennek megfelelő összértékű, készpénz-helyettesítő eszköz van, köteles ezt írásban bejelenteni annál a vámhatóságnál, ahol az unió területére be- vagy onnan kilép.
Ha valaki az Európai Unió tagállamai között utazik – hívta fel most a figyelmet a NAV –, akkor alapesetben a nem kereskedelmi céllal, tehát saját célra vagy ajándékba vásárolt termékek ki- és behozatalára nincsenek korlátozások. Vannak azonban olyan áruk (védett állat- és növényfajok, gyógyszerek, vadászfegyverek, alkohol és dohánytermékek), amelyek korlátozáshoz, engedélyhez kötöttek. Fontos tudni, hogy az EU-n belül házikedvenc kizárólag olyan állatútlevéllel (pet passport) kísérheti gazdáját külföldi utazásra, amelyet az állat gazdájának lakóhelye szerint illetékes állatorvos állított ki.
Speciális szabályok vonatkoznak többek között a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajokra, azok egyedeire, azok részeire, valamint a belőlük készült termékekre, ideértve a vadásztrófeát és a preparátumot is. Egyes ajándéktárgyként megvásárolható elefántcsont, teknőspáncél vagy egzotikus bőrtermékek engedély nélküli behozataláért természetvédelmi bírság és akár hároméves szabadságvesztés is kiszabható.
Érdemes igazolást kérniük orvosuktól a folyamatos gyógyszeres kezelésben részesülőknek, mert csak a háziorvosuk által előírt mennyiségű gyógyszert vihetik magukkal tagállami utazásaikra. Az EU-n belül a jövedéki termékek (alkohol, cigaretta, üzemanyag) szállításához nem szükséges engedély, de mennyiségi korlátozások vonatkoznak rájuk.
Az Unión kívülről Magyarországra – 17 éves kor felett – légi úton 200 szál, egyéb módon 40 szál cigaretta vagy 16 liter sör vagy 4 liter bor hozható be vám- és adómentesen. Alkohol- és dohánytermék kivételével különféle áruk légi úton 430 euró, egyéb módon 300 euró értékben hozhatók be vám- és adómentesen. 15 év alatti utasoknál 150 euró ez az értékhatár.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: utazás, külföld, NAV, készpénz, gyógyszer, alkohol, cigaretta
Külföldi utazáshoz kellhet az orvosi igazolás
Fotó: Azénpénzem
Az uniós határokon túlra utazók a nyáron – tette közzé korábban az adóhatóság (NAV) – a korábbinál keményebb készpénzellenőrzésre számíthatnak. Júniusban ugyanis jelentősen megváltoztak a készpénz behozatalának szabályai. Minden olyan, az Európai Unió külső határait átlépő utas, akinél 10 ezer euró vagy ennél több készpénz – akár különböző pénznemekben – vagy ennek megfelelő összértékű, készpénz-helyettesítő eszköz van, köteles ezt írásban bejelenteni annál a vámhatóságnál, ahol az unió területére be- vagy onnan kilép.
Egyre többen indulnak a tengerhez: az uniós zöld igazolvánnyal július 1-től lehet Európán belül utazni. A repülőtér kommunikációs igazgatója az ATV Hiradójában kiemelte: a dokumentumok ellenőrzése miatt érdemes az indulás előtt három órával korábban érkezni. Az utazási szakértő pedig azt hangsúlyozta, vannak olyan légitársaságok, melyek nem a célország, hanem saját szabályaiknak megfelelő feltételeket szabnak, így átszálláskor akár PCR tesztet is kérhetnek.
Újdonság, hogy idén nyártól az értékpapír, kötvény, részvény, utazási csekk mellett a legalább 90 százalékos aranytartalmú aranyérmék és a legalább 99,5 százalékos aranytartalmú aranyrudak, aranyrögök, aranyszemcsék is beleszámítanak az értékbe. A kis kedvencekhez külön engedély kell
Ha valaki az Európai Unió tagállamai között utazik – hívta fel most a figyelmet a NAV –, akkor alapesetben a nem kereskedelmi céllal, tehát saját célra vagy ajándékba vásárolt termékek ki- és behozatalára nincsenek korlátozások. Vannak azonban olyan áruk (védett állat- és növényfajok, gyógyszerek, vadászfegyverek, alkohol és dohánytermékek), amelyek korlátozáshoz, engedélyhez kötöttek. Fontos tudni, hogy az EU-n belül házikedvenc kizárólag olyan állatútlevéllel (pet passport) kísérheti gazdáját külföldi utazásra, amelyet az állat gazdájának lakóhelye szerint illetékes állatorvos állított ki.
Speciális szabályok vonatkoznak többek között a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajokra, azok egyedeire, azok részeire, valamint a belőlük készült termékekre, ideértve a vadásztrófeát és a preparátumot is. Egyes ajándéktárgyként megvásárolható elefántcsont, teknőspáncél vagy egzotikus bőrtermékek engedély nélküli behozataláért természetvédelmi bírság és akár hároméves szabadságvesztés is kiszabható.
A cigi, az alkohol, a patikaszerek speciálisak
Érdemes igazolást kérniük orvosuktól a folyamatos gyógyszeres kezelésben részesülőknek, mert csak a háziorvosuk által előírt mennyiségű gyógyszert vihetik magukkal tagállami utazásaikra. Az EU-n belül a jövedéki termékek (alkohol, cigaretta, üzemanyag) szállításához nem szükséges engedély, de mennyiségi korlátozások vonatkoznak rájuk.
Az általános forgalmi adó alól mentes a külföldi utas által vásárolt termék, ha azt személyi vagy útipoggyászának részeként a Közösség területéről kiviszi.
Magánszemély, nem gazdasági célra adómentesen csak a kereskedelmi mennyiség alatti jövedéki terméket szállíthat. Kereskedelmi mennyiségnek számít már 800 szál cigaretta, 200 szivar, 110 liter sör vagy például 90 liter bor és pezsgő. Behozható és kivihető a magángépjárművek és motorkerékpárok gyári üzemanyagtartályaiban lévő üzemanyagon felül kannában járművenként legfeljebb 10 liter üzemanyag. Az Unión kívülről Magyarországra – 17 éves kor felett – légi úton 200 szál, egyéb módon 40 szál cigaretta vagy 16 liter sör vagy 4 liter bor hozható be vám- és adómentesen. Alkohol- és dohánytermék kivételével különféle áruk légi úton 430 euró, egyéb módon 300 euró értékben hozhatók be vám- és adómentesen. 15 év alatti utasoknál 150 euró ez az értékhatár.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: utazás, külföld, NAV, készpénz, gyógyszer, alkohol, cigaretta
Kapcsolódó anyagok
- 2021.08.30 - Így mehetnek vissza dolgozni a külföldön nyaralók
- 2021.07.26 - Az olimpiai érmek olcsóbb utasbiztosítást hoznak
- 2021.07.09 - Kelendők az uniós vakcinaigazolványok
- 2021.07.02 - Szombaton már nem kötelező a maszkviselés
- 2021.06.30 - Holnaptól minden EU-n kívülről rendelt termékre áfát kell fizetni
- 2021.06.29 - Így utazhatunk Horvátországba
- 2021.06.04 - Nem a korlátozások, a pénzhiány miatt nem utazik a magyar
- 2021.06.01 - Nyártól szigorúbb lesz a készpénzellenőrzés
További kapcsolódó anyagok