KSH: a nyugdíjas infláció pont annyi, amennyivel emeltek
2019. január 15. Tavaly összesen 2,8 százalékkal emelkedtek az árak – tette közzé a KSH. Az ebben a hónapban a nyugdíjasoknak járó 2,7 százalékos inflációs kompenzáció tehát az idén novemberben mindössze 0,1 százalékkal egészülhet majd ki. A nyugdíjas inflációt amúgy pontosan 2,7 százalékra hozták ki.Az elemzők többsége tavaly ősszel 3 százalék körüli éves drágulást prognosztizált, később is 2,9 százalékra várták az inflációt. A KSH most közzétette a decemberi adatokat, és egyúttal az éves ütemet is. E szerint: 2018. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal lettek magasabbak az egy évvel korábbinál, összességében pedig tavaly a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest. A nyugdíjas infláció 2018-ban (mit tesz isten!) pont2,7 százalék lett.
Miközben a kormány a 2,7 százalékosra tervezett pénzromlás alapján határozta meg az ellátások emelésének jövő évi mértékét, valójában már idén is 10 százalékkal nőttek az idősek kiadásai – állította még tavaly a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK). Az inflációs kompenzációt (az áremelkedés ellensúlyozását) az határozza meg, hogy mit terveznek be a költségvetésbe, és mit mutatnak végül a hivatalos adatok. A mostani adatok szerint pedig az idén novemberben mindössze 0,1 százalékkal egészülhet majd ki az áremelkedést ellensúlyozó nyugdíjemelés.
A KSH részletezése szerint 2018-ban az élelmiszerek 4,2 százalékkal drágultak (a nyugdíjasokat ez az átlagnál erőteljesebben érintheti). A legnagyobb mértékben, 5,6 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt. Az egyéb cikkeké átlagosan 3,8, a szolgáltatásoké 1,6, a háztartási energiáé 1,4 százalékkal emelkedett.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: infláció, drágulás, KSH, nyugdíjasok
Kapcsolódó anyagok
- 2020.01.14 - Begyorsult az infláció, már 4 százalékos a drágulás
- 2019.06.07 - Elszálltak az árak
- 2019.05.09 - Még magasabb lett az infláció
- 2019.03.08 - Belendült az idén a drágulás
- 2019.02.18 - Nesze neked, infláció!
- 2019.02.12 - Élelmiszerdrágulást hozott az új év
- 2019.02.08 - Összeszedték a nyugdíjasok legnagyobb gondjait
- 2019.01.21 - Így spórolhatnak a nyugdíjasokon
- 2019.01.16 - Mire volt, és most mire elég a nyugdíjminimum?
- 2019.01.10 - Kamatot emelt az állam, többet fizet a pénzünkre
- 2018.12.27 - Nagyot változik januártól a világ
- 2018.12.11 - Novemberben nagyot esett a drágulás üteme
- 2018.11.15 - Mennyi plusz prémiumot kaphatnak a nyugdíjasok?
- 2018.10.11 - Megugrott a drágulás, mire számíthatnak a nyugdíjasok?
- 2018.06.20 - Az adótörvényekkel keményen belenyúlnak a munkaerőpiacba
További kapcsolódó anyagok