Közel hétmilliárdért aggódhatnak a befektetők

2017. április 12. Újabb befektetési alapkezelő tevékenységi engedélyét vonta vissza a felügyeleti hatóság (MNB). A társaság a Virgin Szigeteken kibocsátott részalapokat kezelt, így rájuk az ottani jogszabályok érvényesek. Az alapokba mintegy 6,6 milliárd forintot gyűjtöttek be.

A jegybank 2016. augusztus 24-től folyó korlátozott terjedelmű átfogó vizsgálata megállapította, hogy a Colombus Global Befektetési Alapkezelő Zrt. az általa kezelt részalapok nettó eszközérték-számításáról és eszközértékeléséről, az ehhez kapcsolódó befektetési döntéshozatalról, illetve a kockázatkezelési és likviditáskezelési tevékenységről nem tudott hitelt érdemlő adatokat szolgáltatni az MNB-nek. Ez azt jelenti, hogy nem felelt meg jogszabályokban előírt ellenőrizhetőség követelményének. Emellett nem rendelkeztek megbízható, jogszabályszerű elektronikus portfólió-nyilvántartási rendszerrel sem. Ezért az MNB visszavonta a társaság tevékenységi engedélyét.

A tevékenységi engedély visszavonása – amit a társaság már saját honlapján is közzé tett – miatt az alapkezelő által kezelt alapok megszűnési eljárását is meg kell indítani. A Colombus Global Alapkezelő által kezelt részalapok azonban nem saját kibocsátású alapok, hanem harmadik országbeliek (Brit Virgin Szigetek), további sorsukról a Brit Virgin Szigeteken hatályos jogszabályok szerint kell dönteni.

A Colombus Global Alapkezelő – hangsúlyozta az MNB – a tőkepiac egészéhez mérten viszonylag csekély súllyal rendelkezett, az általa kezelt részalapokba tartozó eszközök értéke mintegy 6,6 milliárd forint volt. Persze azoknak a befektetőknek, akik ezt a pénzt ide tették, okozhat álmatlan éjszakákat a mostani intézkedés.

Szerző: LG
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok