Kötelező komfortelemmé válik az otthonokban a klíma
2023. szeptember 7. Hamarosan lesznek olyan területek, ahol az otthonok és a bérlakások elvárt komfortjához ugyanúgy hozzátartozik majd a léghűtés, mint a vízöblítéses mellékhelyiség vagy a melegvíz-szolgáltatás – állítja az OTP Ingatlanpont szakértője. Néhány év alatt mindenesetre hatalmas ugrás következett be ezen a területen.Az előző népszámlálás idején, 2010-ben – hívta fel a figyelmet Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője – mindössze a háztartások 4 százalékában volt légkondicionáló. Ez az arány 2020-ra is mindössze 14 százalékra nőtt. A legfrissebb, 2022-es népszámlálás azonban már azt mutatta: a hazai lakásállomány 27 százaléka légkondicionált. Ebben az időszakban nagyságrendileg mintegy félmillió új vagy modernizált lakásba kerülhetett léghűtő berendezés.
Az új lakások felszereltsége kétségtelenül lendített a helyzeten, de itt is zajlok – ahogy az OTP Ingatlanpont fogalmaz – a „klímaforradalom”. Míg ugyanis a 2010 előtt épült lakások mindössze 25 százalékában működött klímaberendezés a legutóbbi népszámlálás idején, a 2010 után átadottaknál ez az arány már 56 százalék. Bár az ország egyes területein eltérő ezeknek a berendezéseknek az elterjedtsége, Valkó szerint mára az ország nagy részén a modern lakások szinte kötelező komfortelemei közé tartozik a klimatizálhatóság.
A területi különbségeket ez esetben nem pusztán az anyagi lehetőségek, illetve a helyi lakásállomány megújulásának általános üteme magyarázza, hanem jelentős szerep jut abban a természeti adottságoknak is. Az ország déli-keleti-középső része (az élen Csongrád-Csanáddal) kapja az év során a legtöbb napfényt, ráadásul nyáron a sík, alföldi területek felett ritkábban alakul ki a besugárzást szűrő felhőzet. Egyébként Budapesten már a 2010 előtt épült lakásoknál is kiemelkedő a klímahasználat, amit a városi hőszigetek nyomasztó hatása, és a jobb anyagi lehetőségek is magyaráznak.
Szerző: BVJ
Címkék: lakás, ingatlan, OTP Ingatlanpont, népszámlálás, klíma, komfort
Kapcsolódó anyagok
- 2024.02.18 - Átverés lehet a klímák jó energiabesorolása
- 2023.10.06 - Erre számíthatunk az ingatlanpiacon
- 2023.09.14 - Elhúzódó korrekcióra számíthatunk az ingatlanpiacon
- 2023.08.28 - Augusztusban már csökkentek a fővárosi lakbérek
- 2023.08.24 - Kimutatták, tényleg válságállók a lakótelepi lakások
- 2023.08.10 - A vihar után többen kötöttek biztosítást
- 2023.08.10 - Kritikus helyzetben az építőipar
- 2023.08.09 - Gyorsan meghátráltak a lakásvételtől a szülők
- 2023.08.08 - Rekordösszegű kárt okoztak a múlt heti viharok
További kapcsolódó anyagok