Ez a tanulmány húzta ki a gyufát

A korrupt kormány miatt keresel rosszul

A „bezúzott" folyóirat
Fotó: Azénpénzem

2018. szeptember 26. Hatalmas veszteségeket okoz a teljes magyar gazdaságnak a versenyt helyettesítő, azt torzító gazdaságpolitika, ami egyeseket extra jövedelmekhez juttat. Ez pedig nem fér meg a demokráciával. Bod Péter Ákos tanulmányából kiolvasható az is, hogy a nyugati bérszínvonaltól elmaradó hazai fizetésekért a kormányt is lehet okolni. Összefoglaltuk a Corvinus egyetemi tanárának cikkét, ami a legfrissebb Századvég folyóirat letiltásához vezethetett.

A szűk szakmán kívül feltehetően alig néhányan olvasták volna a Századvég legújabb, a járadékok kérdését körbejáró számát, azonban ennek „betiltása” után már az intereten kézről kézre adják a 128 oldalas kiadványt. Mint az Index megírta, a kormányközeli Századvég Alapítványnak nem tetsző tanulmányok miatt nem engedték kinyomtatni és eltávolították az internetről is a Századvég folyóirat legújabb számát, majd kirúgták a szerkesztőséget.

Noha épp az elhallgattatás volt az akció célja, ennél nagyobb reklámot nem is csaphattak volna a közgazdasági elemzéseknek. A hírek szerint Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának cikke verte ki a biztosítékot. Bod a Hvg.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy őt felkérték a tanulmány megírására, amit fél év után most visszakapott, hogy nem hozzák le. Ilyen nem nagyon történt vele az elmúlt 25-30 évben. Mi most kísérletet teszünk arra, hogy Bod Péter Ákos „Bérek, profitok és járadékok harca – magyar szemmel” című, 24 oldalas közgazdasági tanulmányának főbb következtetéseit összefoglaljuk a laikusok számára úgy is, hogy a finom utalások helyett az értő olvasó számára egyértelmű következtetéseket is elmondjuk.

Az alacsony bérek mindenkinek fájnak

A válság után napjainkra hiába alakult kedvezően a gazdasági növekedés, a javulás ellenére vált politikai kérdéssé, hogy az új tagállamok jövedelmi szintje milyen mértekben marad el a régebbi tagállamokétól (valamint a lakosság várakozásaitól). A V4-ek ugyan fejlettebbek a volt szocialista gazdaságok átlagánál, ám mégis jelentősen elmaradnak Nyugat-Európától. Bérben különösen nagy a szintkülönbség: a V4-térség országaiban a keresetek – számítási módtól függően – negyedét vagy legfeljebb a felét teszik ki a viszonyítási keretbe tartozó német, osztrák béreknek (igaz, ezek az uniós átlag fölött állnak).

Mivel hazánkban a politika és az átlagember is nagy előszeretettel követeli a gyors bérfelzárkózást a Nyugathoz, Bod Péter Ákos szerint ezt nem önmagában kell nézni, hanem a felzárkózás kérdését ki kellene terjeszteni a termelékenységre, a nemzetgazdaság fejlettségi felzárkózására, a fogyasztási szintre, a versenyképességre, az erőforrások hasznosulására. Meg kell nézni, hogy milyen a piaci verseny, valamint fontos az állam szerepe, és mindazok a körülmények, amelyek kihatnak a nemzetgazdasági jövedelmek keletkezésére és a rajtuk való osztozkodásra.

A számok alapján az látszik, hogy bérjövedelmek aránya a GDP-n belül (bruttó hazai termék) jóval alacsonyabb hazánkban (és a V4 országokban is), mint az uniós átlag. Vagyis nálunk nagyobb a tőke profithányad. Ebből következhetne az is, hogy minket nagyon kizsákmányolnak, de felmerül, hogy piaci torzulás esete áll fenn: ez pedig a járadékjövedelmek túlzott jelenléte.

Hogy jön ide a járadék, és mégis mi az?

Maga a járadék fogalma a földjáradékból származik, mára különálló jövedelmi kategória, akár mint a profit egyik összetevője. Járadék jellegű jövedelmek különféle szituációkban keletkeznek, és a klasszikusoktól eredő magyarázat szerint mindig valami szűkösséggel, korlátossággal függnek össze. A Századvég tematikus számának vezető tanulmánya, Mihályi Péternek és Szelényi Ivánnak eredetileg a Comparative Sociology című folyóiratban megjelent írása körüljárja a járadékok helyét a modern gazdaságban, és különösen meghatározó szerepét a volt szocialista országokban. Bod Péter Ákos írása azt vizsgálja, hogy milyen szerepet játszottak a sajátos magyar viszonyok között 1990, majd különösen 2010 után. Extranyereségről beszélünk, és ennek tartós léte arra utal, hogy a jelenség kapcsolatban áll a gazdasági/jogi/politikai rendszer jellemzőivel.

Járadék, azaz a szokásosat felülmúló hozam képződik például akkor, ha hatósági döntéssel korlátoznak egy szolgáltatásvégzést: nem nyitható újabb trafik vagy étterem egy kerületben, pedig lenne bőven vállalkozó. Ez közel áll a monopolhelyzethez, amely egyébként versenypiaci körülmények között kialakulhat természetes úton, hatékonysági előny következtében. De mi van akkor, ha a domináns szereplő állami versenykorlátozás révén jut járadékhoz? – teszi fel a kérdést Bod Péter.

Ideális esetben az állam, amely kizárólag a közjót szolgálja, nem tűr meg – és különösen nem kezdeményez saját maga – olyan szabályt, amely extraprofitot ad egyes csoportoknak. Sőt, maga adóztatná meg ezeket a jövedelmeket. Kizárólag a közjót követő állam valójában nem létező ideális eset, hiszen sokszor előfordul, hogy maga az állam olyan szabályozást tart fenn, ami egyes gazdasági szereplőket rendszeres és tartós járadékjövedelemhez juttat. A járadékvadászok azok, akik erre a kivételezett helyzetre hajtanak. Ha pedig ebből a profittöbbletből egy tisztviselő is részesül, akkor korrupcióról beszélünk. Bod Péter szerint még súlyosabb az ügy, ha maga a kormányzat tudatosan teremti és tartja fenn a járadékot eredményező helyzetet, majd közhatalmi eszközeivel saját céljaira elvonja az így előálló extraprofit nagy részét.

Az állam hozza létre az extraprofitot

Bod Péter Ákos hangsúlyozza: a járadékok, azaz a versenykorlátozásból származó extraprofitok csökkentik a jövedelmek nemzetgazdasági mértékét, hiszen a normálprofit és piaci bér közé ékelődnek. Vagyis amelyik gazdaságban gyakori a járadékjövedelem (extraprofit), ott a bérek az elvileg lehetségesnél alacsonyabbak.

2010 után az Orbán kormány a fejlesztő állam koncepciója felé fordult. Markáns irányváltás következett be a politikában, a gazdaságpolitikában. Megnövekedett az állam aktivitása az ár- és bérszabályozásban, az állami foglalkoztatásban, a kormányzati iparpolitikában, a szelektív államosításban, a szektoradók kivetésében, a nagyvállalatokkal megkötött egyedi megállapodásokban. Az állam aktivizálódása és a hatalmi centralizáció pedig nyilván kihat a járadékképződés folyamataira is. A Világbank égisze alatt készített mutató, a kormányzásindikátor-rendszer egyértelmű romlást mutat az elszámoltathatóság, a kormányzati hatékonyság, a jogállam, illetve a korrupció elleni harc terén.

A 2010-ben belső ellensúly nélkül hatalomra került politikai erő az addig követett pálya minden lényeges elemét lecserélte, mivel erőforrás-centralizálás révén kívánta új növekedési pályára állítani a gazdaságot. Hogy sikeres lesz-e, ez még előttünk áll – írja Bod Péter Ákos. Azonban a versenyt helyettesítő, torzító és járadékjövedelmek kinyerésére irányuló modellről kimutatható, hogy nem fér meg a demokratikus renddel, és hatékonysági veszteségekkel jár.