Könnyebb lesz mosógépet, hűtőt, klímát választani

2017. június 13. A háztartási gépek energiafogyasztásának jelölését egyszerűsítik 2019 végétől – döntötte el az Európai Parlament (EP). Létrehoznak egy, a nemzeti hatóságok munkáját és a fogyasztók eligazodását segítő termékadatbázist is.

Egyszerűbb címkéket vezetnek be a háztartási gépeknél az Európai Parlament keddi döntése értelmében – számolt be az MTI. A mostani, sokakat zavarva ejtő, A+/A++/A+++ jelzéseket a technológiai fejlődéssel lépést tartó, A-tól G-ig terjedő jelöléssel váltják fel.
 Jelezték, hogy amennyiben az Európai Unió piacán eladott termékek 30 százaléka az első, vagy 50 százaléka az első két energiahatékonysági kategóriába fog tartozni, akkor újra változhat a jelölési rendszer.
Az EP szerint ez a skála a mostaninál közérthetőbb lesz, így a vásárlók könnyebben tudjanak majd energiatakarékos háztartási gépet választani. Az uniós parlament sajtószolgálata szerint a váltás a gyártókat is sarkallja arra, hogy még többet fektessenek a fogyasztás mérséklésébe.

Mint írták, a hirdetésekben mindig fel kell majd tüntetni az energiahatékonysági információkat, az Európai Bizottságnak pedig a nemzeti hatóságok munkáját és a fogyasztók eligazodását segítő termékadatbázist kell létrehoznia.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok