Klímakatasztrófa? A biztosítós számok mutatják a valóságot
2025. szeptember 23. A biztosítási szektor évente több millió káreseményt dolgoz fel világszinten, így egyfajta adatvezérelt jelzőrendszere az éghajlat változásának – állítja az Allianz. A társaságok pontosan látják, hogy növekednek a károk árvizek, jégverés vagy éppen hőhullámok miatt. Magyarországon 12 év mérlege szerint a károk száma 40 százalékkal csökkent, a kárkifizetés viszont másfélszeresére nőtt.A nyári viharkárok darabszámát tekintve 2014 nyara az éllovas, de ha a rombolás mértékét nézzük, már fordul a kocka, 2019 óta mindegyik nyár összességében nagyobb erejű, és emiatt nagyobb károkat okozó viharokat hozott, mint például a 2014-es év – vonta meg 12 év mérlegét az Allianz. Az idén nyáron időjáráshoz köthető károkra másfélszer akkora összeget fizettek ki, mint 2014 nyarán. A növekedés egyik fő oka a bekövetkezett károk nagyságrendjének felívelése.
Ráadásul az Allianz adatai szerint az idén a károk eloszlása nagy szélsőséget mutat: júliusban több mint négyszer annyi kár esett, és 5,5-ször akkora kárkifizetés történt, mint a májusi, júniusi és augusztusi hónapokban együttvéve – amely hónapok egyébként az eltelt 12 év, vihar szempontjából legcsendesebb hónapjai közé tartoznak. Az eltelt 12 év legpusztítóbb viharát 2025 júliusa hozta. Hasonlóan nagy erejű viharok előfordultak már korábban is, de ilyen országos léptékben pusztító zivatarrendszer példa nélküli.
Szabályosan letarolta az országot a júliusi vihar
Egy rendkívül hosszú, száraz, forró periódust követően július 7-én és 8-án a szokatlanul heves és hirtelen érkező, trópusi jellegű vihar letarolta az országot, az extrém hidegfront záporokat, jégesőt és igen erős, szélrohamokkal kísért szupercellákat okozott, egy időre a Liszt Ferenc repülőteret is le kellett zárni. Ez a hónap eredményezte az Allianz Hungária időjáráshoz kapcsolódó, egy hónap alatt történt rekordkifizetését, amely ebben az egyetlen hónapban meghaladta a 1,5 milliárd forintot. Ráadásul ez a hónap egyúttal a károk darabszámát tekintve is az első lett.
Tölgyes Ágnes CFO, az Allianz Hungária fenntarthatóságért felelős igazgatósági tagja szerint ezek a számsorok igen beszédesek, fontos tendenciákat jeleznek, és értékes adatbázisként szolgálnak. Mint kifejtette, azáltal, hogy a biztosítási szektor évente több millió káreseményt dolgoz fel világszinten, pontosan látja, miként növekednek a károk árvizek, jégverés vagy éppen hőhullámok miatt. Így – fogalmazott a szakember – a biztosítók egyfajta adatvezérelt jelzőrendszerei az éghajlat változásának.
Szerző: BVJ
Címkék: biztosító, károk, vihar, nyár, Allianz, klímaváltozás