Lehetnek, akik mindent elvesztenek
2017. július 20.
Megrázhatja a bitcoin protokoll megváltozása a legismertebb digitális valuta világát. Eredetileg a résztvevőknek holnapra kellett volna készen állniuk, és augusztus 1-jére tervezték a teljes átállást. A folyamatban a digipénz kettészakadhat. A várható viharok kedvezhetnek a riválisoknak, köztük a legújabb trónkövetelőnek, az ethereumnak.
Idén május 23-án New Yorkban állapodott meg a bitcoin kereskedési platformok, bányászok, fejlesztők egy jelentős csoportja a virtuális valuta protokolljának hat hónapon belüli jelentős frissítéséről, amitől a forgalom gyorsítását, néhány problémájának kiküszöbölését, biztonságának növelését és nem utolsósorban a tranzakciós költségek csökkenését várják. A megállapodást néhány napon belül 22 országban működő 58 társaság írta alá, amelyek összesen a bányászati kapacitás több mint 80 százalékát, 5,1 milliárd dollárnyi havi tranzakciót és 20,5 millió bitcoin tárcát képviselnek.
A megállapodásból azonban mindeddig jelentős szereplők maradtak ki, köztük olyan nagyok, mint például a BitStamp, a Bitfinex, amelyek - egyelőre legalábbis - nem kötelezték el magukat az új változat mellett.
Egy ideig még az is kérdéses volt, hogy milyen szoftver futtatására lesz szükséges az új protokoll használatához. Ez időközben eldőlni látszik, az aláírók – és a hozzájuk csatlakozók – vélhetően magától értetődően az új fejlesztés mellett állnak. Eredetileg a résztvevőknek július 21-étől kellett volna készen állniuk, és augusztus 1-jére tervezték a teljes átállást. A résztvevők azonban némi habozás után elfogadták azt a javaslatot, hogy az átállás fokozatosan menjen végbe, és lépései nem konkrét időpontokhoz legyenek kötve, hanem a bányászat üteméhez – már csak azért is, mert sokáig úgy látszott, hogy az új szoftver kifejlesztése késik.
Becslések szerint véglegesen november 18-a körül venné át teljesen az új protokoll a régi helyét. Addig a még nem csatlakozottak is meggondolhatják magukat, de a vita is tovább folytatódhat, az átlagos bitcoin felhasználók pedig – ahogy egy szakértő fogalmazott – „élvezhetik a viszonylagos tűzszünetet”.
Kiszámíthatatlan azonban, mi következik, ha nem sikerül a végső határidőig megteremteni a teljes konszenzust. A kompatibilitási problémák mindeddig megoldatlanok, és kérdéses, hogy a végső átállásig sikerül-e megoldani őket, de még az sem biztos, hogy megvan az ehhez szükséges elszántság a résztvevőkben. Ha igen, kisebb – de nem is feltétlenül bekövetkező - megrázkódtatások után elvben akár minden folytatódhat is tovább, mint eddig. Ebben az esetben még az sem kizárt, hogy a még távol maradók – miután az új protokoll bizonyított – mégis elszánják magukat a bevezetésére. Ha azonban nem, kettéválhat a virtuális valuta.
Szétválás esetén pedig nyilvánvalóan a – nevezzük így – a bitcoin1 és a bitcoin2 értéke is azonnal elválik egymástól. Így – jegyezte meg egy megfigyelő – akadhatnak, akik jól járnak, és akadhatnak, akik mindent elveszítenek. Másvalaki szerint éppen ellenkezőleg, a tárcájában levő bitcoinok mindkét vonalon érvényesek lesznek, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy ugyanannyi lesz mindkettőből. Ám ez nem jelenti vagyonának megduplázódását, hiszen az ár egyik szálon sem marad ugyanott. Végül pedig – fűzte hozzá – majd a felhasználók döntenek valamelyik mellett, a másik pedig csöndesen elhal.
A bitcoin kisebb-nagyobb válságának fő haszonélvezői lehetnek a rivális digitális valuták. Elsősorban az ethereum, amely az utóbbi időben mintha fő trónkövetelővé nőné ki magát. Nem csak kisebb értéke miatt használható jobban – hiszen a bitcoin is „tördelhető” -, hanem főleg azért, mert szakértők szerint alkalmasabb a nagyvállalkozások igényeinek kielégítésére. Az ezirányú fejlesztések koordinálására alakult Vállalati Ethereum Szövetségnek már 150 tagja van, multinacionális nagybankok, nemzetközi cégek; Magyarországról immár az OTP is. A projektbe emellett közvetlenül olyan bankok szálltak be, mint a Royal Bank of Scotland és a JP Morgan Chase.
Szerző: Lenkei Gábor
Címkék: virtuális pénz, bitcoin, ethereum, szoftver
Kitör a virtuális pénzháború?

Ki nevethet a végén?
Kiszámíthatatlan azonban, mi következik, ha nem sikerül a végső határidőig megteremteni a teljes konszenzust. A kompatibilitási problémák mindeddig megoldatlanok, és kérdéses, hogy a végső átállásig sikerül-e megoldani őket, de még az sem biztos, hogy megvan az ehhez szükséges elszántság a résztvevőkben. Ha igen, kisebb – de nem is feltétlenül bekövetkező - megrázkódtatások után elvben akár minden folytatódhat is tovább, mint eddig. Ebben az esetben még az sem kizárt, hogy a még távol maradók – miután az új protokoll bizonyított – mégis elszánják magukat a bevezetésére. Ha azonban nem, kettéválhat a virtuális valuta.
A következő hónapokban kisebb-nagyobb megrázkódtatások biztosan várhatnak a bitcoin piacra. Ami persze nem biztos, hogy komolyabban megijeszti a digitális valuta híveit, akik már bőven hozzászokhattak a nagy volatilitáshoz. Hiszen csak idén év eleje óta jelentősen, ezer dollárról egészen 3 ezerig emelkedett a bitcoin árfolyama, amit az elmúlt két hónapban komoly zuhanás követett. Miután az ár benézett a 2 ezer dolláros szint alá, napjainkban 2400 dollár körül kereskednek vele.
Szétválás esetén pedig nyilvánvalóan a – nevezzük így – a bitcoin1 és a bitcoin2 értéke is azonnal elválik egymástól. Így – jegyezte meg egy megfigyelő – akadhatnak, akik jól járnak, és akadhatnak, akik mindent elveszítenek. Másvalaki szerint éppen ellenkezőleg, a tárcájában levő bitcoinok mindkét vonalon érvényesek lesznek, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy ugyanannyi lesz mindkettőből. Ám ez nem jelenti vagyonának megduplázódását, hiszen az ár egyik szálon sem marad ugyanott. Végül pedig – fűzte hozzá – majd a felhasználók döntenek valamelyik mellett, a másik pedig csöndesen elhal.
A bitcoin kisebb-nagyobb válságának fő haszonélvezői lehetnek a rivális digitális valuták. Elsősorban az ethereum, amely az utóbbi időben mintha fő trónkövetelővé nőné ki magát. Nem csak kisebb értéke miatt használható jobban – hiszen a bitcoin is „tördelhető” -, hanem főleg azért, mert szakértők szerint alkalmasabb a nagyvállalkozások igényeinek kielégítésére. Az ezirányú fejlesztések koordinálására alakult Vállalati Ethereum Szövetségnek már 150 tagja van, multinacionális nagybankok, nemzetközi cégek; Magyarországról immár az OTP is. A projektbe emellett közvetlenül olyan bankok szálltak be, mint a Royal Bank of Scotland és a JP Morgan Chase.
A virtuális pénz gyakorlati alkalmazásairól itt olvashat
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Lenkei Gábor
Címkék: virtuális pénz, bitcoin, ethereum, szoftver
Kapcsolódó anyagok
- 2025.02.27 - Minden idők egyik legnagyobb rablása történt a múlt héten
- 2019.05.16 - Nagyot szakítottak a bitcoinba fektetők
- 2018.08.24 - Nem engedik tőzsdére a bitcoin-alapokat
- 2018.02.11 - Újra tündökölhet a kriptopénz?
- 2017.12.06 - A tulipánt is legyőzi a bitcoin?
- 2017.11.30 - Jön a virtuális világválság?
- 2017.09.17 - Gyorsan magához tért a kriptopénz
- 2017.09.14 - Nagyot kaszáltak a bitcoinosok
- 2017.07.20 - A digipénz a nagybankok figyelmét is felkeltette
- 2017.05.09 - Nem innováció, ez bizony inkább piramisjáték
- 2016.08.03 - Tünékeny lehet a virtuális pénz
- 2015.10.23 - No lám, a virtuális pénz is pénz!
- 2014.12.03 - Virtuális pénz: itt az ünnep ideje
- 2014.08.25 - Drága a pesti Bitcoin-ATM
További kapcsolódó anyagok