Májusban a rezsicégek a pénzügyi szektort is lenyomták
Májusban a bruttó átlagkereset 398800 forint volt, 9,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – tette közzé a KSH. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva ez az összeg már 409800 forintra rúgott. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül számolva szintén 9,4 százalékkal 265200 forintra nőtt, a kedvezményeket is figyelembe véve 274 500 forintot ért el.
Mint az Azénpénzem.hu a részletes táblázatokból kiderítette: a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete nemzetgazdasági áganként igencsak furcsa változásokat mutat. Például az áram- és gázellátásban a májusban kifizetett pénz az áprilisit közel 34 százalékkal múlja felül. Nyilvánvaló, hogy ezt extra kifizetések okozták. Tavaly is látszott hasonló jelenség, de akkor a megugrás „csak” 12 százalékos volt.
Érdekesség lehet még, hogy a vendéglátásban a keresetek az előző havihoz képest 6,5 százalékkal nőttek, amit okozhatott az, hogy például a bértámogatás kihasználása érdekében többeket nagyobb összegre (vagy egyáltalán) jelenthettek be a korábbinál. A bruttó keresetek egyébként májusban az előző havihoz képest körülbelül 3 százalékkal emelkedtek az iparban és az építőiparban is.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: keresetek, bérek, statisztika, KSH
Kiszámoltuk, így változtak áganként a havi bérek
2020. augusztus 2. Májusban a bruttó átlagkereset a KSH tájékoztatása szerint majdnem tíz százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilishoz képest viszont 0,35 százalékos a csökkenés – számolta ki az Azénpénzem.hu. A helyzet áganként igen jelentősen eltér.Májusban a bruttó átlagkereset 398800 forint volt, 9,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – tette közzé a KSH. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva ez az összeg már 409800 forintra rúgott. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül számolva szintén 9,4 százalékkal 265200 forintra nőtt, a kedvezményeket is figyelembe véve 274 500 forintot ért el.
Mint az Azénpénzem.hu a részletes táblázatokból kiderítette: a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete nemzetgazdasági áganként igencsak furcsa változásokat mutat. Például az áram- és gázellátásban a májusban kifizetett pénz az áprilisit közel 34 százalékkal múlja felül. Nyilvánvaló, hogy ezt extra kifizetések okozták. Tavaly is látszott hasonló jelenség, de akkor a megugrás „csak” 12 százalékos volt.
Január-májusban a reálkereset a KSH kimutatása szerint 5,1 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,5 százalékos növekedése mellett.
Az extra pénz a bankosok, biztosítósok keresetét is alaposan megbolondította. Náluk azonban a májusi változás fordított volt, a sok pénzt ugyanis márciusban és áprilisban fizették ki a cégek, így a májusi kereset 23,3 százalékkal ugyan alulmúlta az előző havit, de 2019-hez viszonyítva kiderül: a szektort azért nincs miért sajnálni. A két változás eredőjeként azonban a rezsicégek lenyomták a pénzügyi szektort. A villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás területén az átlagkereset májusban közel 805 ezer forintra rúgott.Érdekesség lehet még, hogy a vendéglátásban a keresetek az előző havihoz képest 6,5 százalékkal nőttek, amit okozhatott az, hogy például a bértámogatás kihasználása érdekében többeket nagyobb összegre (vagy egyáltalán) jelenthettek be a korábbinál. A bruttó keresetek egyébként májusban az előző havihoz képest körülbelül 3 százalékkal emelkedtek az iparban és az építőiparban is.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: keresetek, bérek, statisztika, KSH
Kapcsolódó anyagok
- 2021.05.05 - Betett a járvány a bérnövekedésnek
- 2021.01.25 - Csak Romániában és Bulgáriában kerestek kevesebbet a magyaroknál
- 2021.01.19 - Hatalmas a különbség a települések között a keresetekben
- 2021.01.06 - Keresetek: mintha járvány nem is lenne
- 2020.10.30 - Augusztusban az előző havihoz képest esett az átlagkereset
- 2020.10.01 - Még manipuláltabbak a kereseti adatok
- 2020.09.01 - Most igazán megbolondította a kereseti adatokat a kormány
- 2020.08.31 - Próbanépszámlálást tart a KSH
- 2020.08.14 - Ez brutális, így csapta meg az országot a járvány
- 2020.05.28 - Márciusban több szakmában is csökkentek a bérek
- 2020.03.31 - Már látszik: vége a bérek száguldásának
- 2019.03.29 - Még mindig nem tudjuk, valójában mennyit keres a magyar
További kapcsolódó anyagok