Az átlagos megtakarítás tavaly félmilliót is hozhatott
2026. január 26.
Átlagosan több mint 8,4 százalékos hozammal zárták a tavalyi évet az önkéntes nyugdíjpénztárak – számolta ki az Azénpénzem. Kalkulációink szerint az átlagos megtakarítással rendelkezőknek a logjobban teljesítő pénztár majdnem félmillió forint pluszt hozott, míg a lista másik végén tízezer forintos veszteség áll.
Jó évet tudhatnak maguk mögött a nyugdíjra önkéntes pénztárakban takarékoskodók. 2025-ben a kasszák által elért hozamok számtani átlaga 8,42 százalékra rúgott. Az évet az átlagos, szinte pontosan 2,1 millió forintos megtakarítással indítók persze nem ugyanolyan mértékben jártak jól. Mint az Azénpénzem.hu az adatokat közlő pénztárak alapján kiszámolta, a pénz hozhatott 495,9 ezer forintot is, a másik végletet pedig azok a pechesek jelentik, akik az évet mindössze 2,09 millió forinttal – vagyis 11 forint híján 10 ezer forintos veszteséggel zárhatták.
A fenti táblázatba összeszedtük a legjobban és a legrosszabbul teljesítő önkéntes nyugdíjpénztári portfoliókat. Az éves hozamok alapján csak egyetlen olyan akadt, ahol 2025-öt veszteséggel zárták a tagok. Kétszáz ezer forintnál magasabb hozamot 16, 300 ezernél többet pedig négy befektetési típus tudott elérni. Utóbbiak mind a kockázatosabb portfoliók közül került ki. A részleteket az alábbi táblázatban lehet böngészni. (Innen hiányzik az Életút, a Generali és a Prémium – ezek ugyanis nem tették közzé a nettó eszközértékeket, ami úgy tűnik, nem izgatja a felügyeleti hatóságot.)
Az elszálló infláció, és ezzel párhuzamosan a kötvényhozamok emelkedése 2022-ben csúnya mínuszokba taszította a hozamokat. Akkoriban nyugtatni kellett az önkéntes nyugdíjpénztárakban takarékoskodókat, hogy ne engedjenek a késztetésnek, és ne nyúljanak a nyugdíj-megtakarításaikhoz. 2023-ban aztán a rekord inflációt is bőven meghaladó, kirobbanó hozamokkal zárták az évet, a nyugdíjpénzek döntő része 20 százalék vagy e feletti hozammal hízott, ledolgozva a veszteségeket. Ezt követően a 2024-es évben is jelentős reálhozamot zsebelhettek be a tagok.
A pénztárak jó teljesítménye különösen látványos lett azoknak a keveseknek, akik kitartottak a magánkasszák mellett. Tizenöt évvel a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása után mára mindössze két szereplő, a Budapest és a Horizont magánnyugdíjpénztár maradt talpon az összeolvadások és megszűnések után. A tagok száma pedig a hajdani 3 millióról 50 ezer alá süllyedt. Akik nem engedtek a kormány zsarolásának, azok pénze a magánnyugdíjpénztárak államosítása után duplájára-triplájára hízott. A részletekről ebből a cikkünkből tájékozódhat.
A korábbi évek részletes önkéntes nyugdíjpénztári hozamtábláit itt nézheti meg
A korábbi évek magánnyugdíjpénztári hozamait itt gyűjtöttük össze
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: nyugdíjpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, magánnyugdíjpénztár, hozam
Kiszámoltuk, hogy jártak a nyugdíjra takarékoskodók
Fotó: Azénpénzem
Jó évet tudhatnak maguk mögött a nyugdíjra önkéntes pénztárakban takarékoskodók. 2025-ben a kasszák által elért hozamok számtani átlaga 8,42 százalékra rúgott. Az évet az átlagos, szinte pontosan 2,1 millió forintos megtakarítással indítók persze nem ugyanolyan mértékben jártak jól. Mint az Azénpénzem.hu az adatokat közlő pénztárak alapján kiszámolta, a pénz hozhatott 495,9 ezer forintot is, a másik végletet pedig azok a pechesek jelentik, akik az évet mindössze 2,09 millió forinttal – vagyis 11 forint híján 10 ezer forintos veszteséggel zárhatták.
| Toplista 2025 évi hozam alapján | ||
|---|---|---|
| Pénztár | Portfolió | Hozam % |
| Legjobban teljesítő | ||
| Allianz | Kockázatvállaló | 23,62 |
| Honvéd | Növekedési | 16,02 |
| OTP | Dinamikus | 14,65 |
| Legrosszabbul teljesítő | ||
| Pannónia | Smaragd | -0,47 |
| Alfa | Megatrend | 0,48 |
| Pannónia | Rubin | 3,54 |
| Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés és számítás | ||
A fenti táblázatba összeszedtük a legjobban és a legrosszabbul teljesítő önkéntes nyugdíjpénztári portfoliókat. Az éves hozamok alapján csak egyetlen olyan akadt, ahol 2025-öt veszteséggel zárták a tagok. Kétszáz ezer forintnál magasabb hozamot 16, 300 ezernél többet pedig négy befektetési típus tudott elérni. Utóbbiak mind a kockázatosabb portfoliók közül került ki. A részleteket az alábbi táblázatban lehet böngészni. (Innen hiányzik az Életút, a Generali és a Prémium – ezek ugyanis nem tették közzé a nettó eszközértékeket, ami úgy tűnik, nem izgatja a felügyeleti hatóságot.)
| Az önkéntes nyugdíjpénztárak 2025-ös hozamai (%) | ||||
|---|---|---|---|---|
| Pénztár/portfolió | Hozam | Pénztár/portfolió | Hozam | |
| Alfa | Gondoskodás | |||
| Klasszikus | 5,44 | Klasszikus | 6,35 | |
| Kiegyensúlyozott | 11,1 | Kiegyensúlyozott | 5,03 | |
| Növekedési | 13,98 | Növekedési | 8,2 | |
| Pénzpiaci | 5,42 | Kiszámítható | 6,26 | |
| Szakértői | 12,8 | Lendület | 12,53 | |
| Megatrend | 0,48 | Honvéd | ||
| Allianz | Klasszikus | 7,92 | ||
| Klasszikus | 5,59 | Kiegyensúlyozott | 13,36 | |
| Kiegyensúlyozott | 10,26 | Növekedési | 16,02 | |
| Növekedési | 14,44 | Pénzpiaci | 5,83 | |
| Kockázatvállaló | 23,62 | OTP | ||
| Életjáradék | 7,4 | Klasszikus | 5,24 | |
| Szolgáltatási | 6,39 | Kiegyensúlyozott | 7,88 | |
| Aranykor | Növekedési | 12,26 | ||
| Klasszikus | 10,15 | Kockázatkerülő | 6,17 | |
| Csendélet | 5,99 | Dinamikus | 14,65 | |
| Lendület | 11,87 | Óvatos | 6,89 | |
| Egyensúly | 9,94 | Szolgáltatási | 6,93 | |
| ESG Dinamikus | 9,47 | Pannónia | ||
| Budapest | Szolgáltatási | 5,99 | ||
| Aktív | 6,65 | Zafír | 4,12 | |
| Bebiztosító | 5,69 | Smaragd | -0,47 | |
| Erste | Rubin | 3,54 | ||
| Kiszámítható | 6,13 | Gyémánt | 6,99 | |
| Lendület | 12,16 | Borostyán | 5,96 | |
| Bázis | 10,22 | Forrás: pénztári közzételek (a listából hiányzik az Életút, a Generali és a Prémium) | ||
| Szolgáltatási | 5,6 | |||
| Trend | 7,88 | |||
Az elszálló infláció, és ezzel párhuzamosan a kötvényhozamok emelkedése 2022-ben csúnya mínuszokba taszította a hozamokat. Akkoriban nyugtatni kellett az önkéntes nyugdíjpénztárakban takarékoskodókat, hogy ne engedjenek a késztetésnek, és ne nyúljanak a nyugdíj-megtakarításaikhoz. 2023-ban aztán a rekord inflációt is bőven meghaladó, kirobbanó hozamokkal zárták az évet, a nyugdíjpénzek döntő része 20 százalék vagy e feletti hozammal hízott, ledolgozva a veszteségeket. Ezt követően a 2024-es évben is jelentős reálhozamot zsebelhettek be a tagok.
A pénztárak jó teljesítménye különösen látványos lett azoknak a keveseknek, akik kitartottak a magánkasszák mellett. Tizenöt évvel a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása után mára mindössze két szereplő, a Budapest és a Horizont magánnyugdíjpénztár maradt talpon az összeolvadások és megszűnések után. A tagok száma pedig a hajdani 3 millióról 50 ezer alá süllyedt. Akik nem engedtek a kormány zsarolásának, azok pénze a magánnyugdíjpénztárak államosítása után duplájára-triplájára hízott. A részletekről ebből a cikkünkből tájékozódhat.
A korábbi évek részletes önkéntes nyugdíjpénztári hozamtábláit itt nézheti meg
A korábbi évek magánnyugdíjpénztári hozamait itt gyűjtöttük össze
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: nyugdíjpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, magánnyugdíjpénztár, hozam
Kapcsolódó anyagok
- 2026.02.26 - Itt vannak a hivatalos számok a nyugdíjpénzről
- 2026.02.09 - A kormány által várt felét sem költötték nyugdíjpénzből lakásra
- 2026.02.05 - A nyugdíjjal és az extrákkal már holnap betoppanhat a postás
- 2026.01.20 - Szövetséget kötöttek a Gondoskodás Pénztárak a Gránit Bankkal
- 2026.01.14 - 15 éve szántotta be a Fidesz-kormány a magánnyugdíjpénztárakat
- 2025.12.11 - A Gránit-csoporthoz igazoltak át az MBH pénztárai
- 2025.11.21 - OTP: szorongunk a jövőtől
- 2025.11.13 - Már százmilliárdhoz közelít a lakáscélra felvett nyugdíjpénz
- 2025.11.11 - Kiszámolták, mennyit hozott a nyugdíjpénz
További kapcsolódó anyagok