Vidéken nagyobb hozamot lehet elérni, mint Budapesten

Kiszámolták: már nem olyan jó befektetés a lakás

2021. október 20. A befektetési célú ingatlanvásárlások idei hozama még a tavalyi átlagos hozamszintnél is alacsonyabb – derült ki a Takarék Index elemzőinek vizsgálatából. A használt lakások esetében csökkent a sajáttőke-arányos nyereség, míg a fővárosi új lakások esetében stagnált. A legnagyobb hozamot vidéki használt ingatlan vásárlásával lehet elérni, a budapesti belvárosi lakásokkal a legkisebbet.

A koronavírus-járvány tavaly jelentős hatással volt a lakáspiacra, ami idénre is áthúzódott: visszaesett a turizmus, kevesebb belföldi munkavállaló és tanuló keresett kiadó lakást, csökkentek a bérleti díjak. Ezek a tényezők pedig mérsékelték a befektetési céllal, kiadásra szánt ingatlanokkal elérhető hozamokat is.

Csökkent a lakásárak növekedési üteme és a bérleti díjak szintje is

A kiadási célú lakásvásárlásnál a hozam két tényezőből tevődik össze: a bérleti díjból és a lakásárak növekedéséből. A korábbi években az utóbbi biztosította az ingatlanok jelentős jövedelmezőségét. Tavaly ugyanakkor a drágulás mértéke jelentősen csökkent, bár még így is 3 százalékkal nőtt éves szinten 2021 első negyedévére.

Takarék Index változása

Forrás: Takarék Index
Húszéves időtávon, 2021 első negyedévéig a lakásárak átlagosan 257 százalékkal emelkedtek, ami 7 százalékos évesített hozamot jelentett csak a lakásárak növekedéséből. 2011. és 2021. között az ingatlanárak 133 százalékkal nőttek, az évesített hozam 9 százalékos volt. Öt év alatt a lakások 87 százalékkal drágultak, évente átlagosan 13 százalékkal. Az elmúlt egy évet azonban csak 3 százalékos emelkedés jellemezte.

A lakásárak változásából elérhető egyszerű hozamok, a költségek figyelembevétele nélkül*

 HozamÉvesített hozam
1 éves3%3%
3 éves43%13%
5 éves87%13%
10 éves133%9%
20 éves257%7%
*2021 Q1-ig, a lakásárak változásából eredően
Forrás: Takarék Index

A közvetlen ingatlanbefektetések hozamának másik összetevője a bérleti díjból elérhető jövedelem. A KSH lakbérindexe szerint országosan az előző év azonos időszakához képest 2021 júliusában 1,4 százalékkal nőttek a bérleti díjak, de Budapesten csak 0,2 százalékos volt az emelkedés. Így összességében, bár az idei nyár gyorsabb ütemű drágulást hozott, továbbra is messze elmarad az árszint a járvány előttitől, ami rontja az ingatlanok hozamtermelő képességét.

A tavalyinál 0,3–1 százalékkal alacsonyabb a hozam

A Takarék Index elemzői a jelenlegi piaci információk alapján megvizsgálták, hogy közelítőleg milyen átlagos teljes hozamokra lehet számítani egy kiadási célú lakásbefektetés során, vagyis a bérleti díjakból és a lakásárak változásából együttesen.

A modell szerint az ingatlanvásárlás során a vételár felét 5,14 THM-es jelzáloghitelből finanszírozták. A kapcsolódó költségek (illeték, ügyvédi díj, felújítás, berendezés) összesen 8 százalékot tettek ki, illetve az amortizáció évente 1 százalékos. A számítás szerint a bérlésből származó jövedelem megállapításához a befektető tételes költségelszámolást alkalmaz, ahol az ingatlan éves szinten 2 százalékos amortizációja számolható el a beszerzési érték után. A bérbeadásnál havi 10 ezer forint egyéb költség merül fel, és a lakás az év 90 százalékában bérbe van adva. A modellben a közös költség összege havonta 10 ezer forint volt.


A Takarék Index kalkuláció szerint 3 százalékos várható lakásár-növekedés mellett 4,9 és 6,7 százalékos hozamokra lehet számítani Budapesten a használtlakás piacon. Vidéken az eddigiekhez hasonlóan, ennél kicsit magasabb, 6,1 és 9,4 százalékos szintek is elérhetőek. Az új lakásoknál a hozamok Budapesten 4 és 6 százalék között alakultak a számítás szerint. (2. táblázat)

A lakásbefektetéseken elérhető hozamok (3 százalékos lakásfelértékelődés mellett) 


 Használt lakásokÚj lakások
HelyszínHozamokÁtlagos hozamHozamok Átlagos hozam
Vidéki városok6,1-9,4%7,30%n.a.n.a.
Budapest4,9-6,7%6,00%4-6%5,10%
Budapest belvárosa5-6,7%5,90%4-5,7%5,00%
Budapest belvároson kívül4,9-6,7%6,00%4-6%5,20%
Buda4,9-6,1%5,60%4-6%4,90%
Pest (nem belváros) 6,4-6,7%6,50%5,2-5,8%5,50%
A közvetlen ingatlanbefektetéssel elérhető sajáttőke-arányos várható hozam új és használt lakás vásárlása esetén
Forrás: Takarék Index számítás


 Idén a használt lakások esetében némileg csökkent a sajáttőke-arányos nyereség a tavalyihoz képest, míg a fővárosi új lakások esetében stagnálás látszott. (3. táblázat) Ez azt jelzi, hogy a járvány tavaly megmutatkozott jelentős hatása – amikor 4–5 százalékponttal csökkentek a hozamok 2019-hez képest –, 2021-re is áthúzódott, a hozamszintek egyelőre nem kezdtek emelkedni. 

A lakásbefektetéseken elérhető hozamok és változásuk 2020-2021


Lokáció 20202021Változás
Budapest belvárosÚj4,70%5,00%+0,3 szp
Használt6,90%5,90%-1 szp
Budapest belvároson kívülÚj5,30%5,20%-0,1 szp
Használt6,50%6,00%-0,5 szp
Vidéki városokÚjn.a.n.a.n.a.
Használt8,00%7,20%-0,7 szp
A közvetlen ingatlanbefektetéssel elérhető sajáttőke-arányos várható hozam új és használt lakás vásárlása esetén, illetve a hozam változása 2020 és 2021 között, 3 százalékos ingatlanár-emelkedéssel számolva
Forrás: Takarék Index számítás

A zöldhitel emelheti a hozamot

Az új lakások piacára a közeljövőben több tényező is jelentős hatással lehet. Az irántuk jelentkező keresletet támogatja, hogy a most indult zöldhitelprogram keretében 2,5 százalékos kamattal is elérhető jelzáloghitel az energiatakarékos ingatlanokat vásárlóknak, ami a mostani kalkulációhoz képest közvetve javíthatja az új lakások hozamtermelő képességét. Ráadásul a családos, CSOK-kal vásárlók számára, ez utóbbi hitel kamatlába 0 százalékra mérséklődik, ami szintén növelheti a keresletet az új lakások iránt. Összességében tehát az új lakások további áremelkedésére lehet számítani.

A használt piac idei éve is jól sikerült eddig, sokan vásároltak lakást, az árak pedig ismét felfelé indultak. A támogatásoknak, a gazdasági növekedésnek és emelkedő bérpályának köszönhetően az újhoz hasonlóan a használt piacon is további áremelkedés várható. A lakáspiaci kockázatok között ugyanakkor meg kell említeni a hitelkamatok emelkedését, valamint a hiteltörlesztési moratórium jövő évi kifutását, amelynek pontos hatásai egyelőre nem ismertek.

Szerző: L.J.
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok