Kilencmillió forint társasházi pályázatokra

Kisvasút a kertbe, homokozó a tetőre

Tavalyi nyertes társasház
Fotó: Kummer János
2015. augusztus 27. Összesen közel kilencmillió forintot nyertek a jelentkezők az OTP Bank idei, immár hetedik alkalommal meghirdetett társasházi pályázatán. A pályázatok között az életminőséget javító fejlesztések, napelemes rendszerek telepítése, akadálymentesítés, sőt zöld tetős beruházási tervek is szerepeltek. A kiírás nem titkolt célja a közösségépítés, illetve az energiamegtakarítás támogatása.

Immár hetedik alkalommal hirdetett nyerteseket a magyarországi társasházak és lakásszövetkezetek kisebb fejlesztéseit támogató pályázatán az OTP Bank. A hitelintézet márciusi felhívására összesen 567 társasház jelentkezett. A z OTP Bank kategóriánként 3-3 jelentkezőt díjazott, mintegy 9 millió forint keretösszeggel.

A korábbi évek tapasztalataitól eltérően idén nem a környezetvédelmi kategória volt a legnépszerűbb. A legtöbben az életminőség javítását célzó fejlesztési terveik megvalósításához kívántak forrást szerezni. Emellett a társasházak és lakásszövetkezetek többsége napelemes rendszerek telepítésére, zöldtető létesítésére, akadálymentesítésre, valamint – mozgásérzékelővel ellátott - energiatakarékos világítási rendszerek kiépítésére igényelt támogatást.

Az életminőség kategória díj és egyben az 1,4 millió forint vissza nem térítendő támogatás nyertesei a budapesti Tömő utca 40. alatti társasházház lakói – jelentette be az ünnepélyes díjátadón Aladics Sándor. Az OTP Business igazgatója kiemelte: a nyertes társasházban 45 év után lesz akadálymentes a lifthez vezető folyosó. Az elkészült rámpa nemcsak a három mozgáskorlátozott lakónak jelent majd segítséget, hanem a kisgyermekes, babakocsival közlekedő családoknak, valamint a bevásárlókocsit használó idősebbeknek is.

Zöldtető Cegléden


Energiatakarékos zöldtetőt szeretne építeni, vagyis inkább felújítani a megnyert több mint 1 millió forintból a környezetvédelmi kategória nyertese, egy ceglédi társasház. A tulajdonosoknak további terveik is vannak a zöldtetőt illetően, amit majd a későbbiekben szándékoznak megvalósítani, mint például vízvezeték kiépítése a tetőre, pihenőhelyek létesítése az idősebbek részére, mobil homokozók elhelyezése a kisgyermekek részére, ezáltal élénkítve a közösségi életet is.

Érdekes kezdeményezést díjazott idén az OTP Bank a közösségépítés kategóriában. Aladics Sándor elmondta: egy olyan budai társasház pályaműve nyerte az első díjjal járó 1,4 millió forintot, ahol az emeleten festők, míg a földszinti műtermekben keramikusok, szobrászok kaptak lehetőséget munkáik elkészítésére, és a megnyert pénzből már kialakítható egy olyan kiállítóterem is, ahol egyben a környéken élő gyermekeknek is tarthatnak kézműves foglalkozásokat.

Együtt szépítenek


A pályázat legfontosabb célja idén is annak tudatosítása volt a lakóközösségekben, hogy látszólag kis volumenű beruházások révén is hogyan tehető szebbé környezetük, miként javítható lakóhelyük komfortja, vagy akár hogyan érhetnek el jelentős energiamegtakarítást a lakóközösségek - fejtette ki az OTP Business igazgatója. Olyan sok elismerésre érdemes pályázat érkezett idén, hogy az igazgató bejelentette: egy 1 millió forintos különdíjat is megszavazott a zsűri. A nyertese egy budapesti lakóközösség, ahol több generáció él egymás mellett, így egy olyan közös kertet szeretnének kialakítani, ahol a kétévestől a nyolcvankét éves lakóig mindenki jól érezheti magát. A pályaműben öntözőrendszerrel kiépített füvesítés, játszótér kialakítása, kerti sütő-főző hely megépítése mellett szerepel egy kétszintes kerti vasút is, amelyet a vasútnál dolgozó lakók építettek meg. Most ennek környezetét is szeretnék rendbe hozni, hogy a szülők, a nagyszülők és az unokák is örömmel tölthessék idejüket együtt a pöfögő, sípoló vonatok között, amelyek már most is gyerekek kedvencei.

Bár évente tíz nyertest díjaznak a társasházi pályázaton, egyre több támogatásra méltó, színvonalas pályaművel találkoznak, amelyek gazdáit arra buzdítjuk, hogy ne tegyék el a fiókba a már kész terveket, hiszen a megvalósításukhoz a pályázati források mellett számos egyéb finanszírozási lehetőség áll rendelkezésre – hangsúlyozta Aladics Sándor. Az OTP Bank társasházaknak és lakásszövetkezeteknek nyújtott hitelei például lehetővé teszik, hogy lakóközösségek akár ingatlanfedezet nélkül, minimális saját forrással felújítsák, korszerűsítsék lakóépületeiket. A társasházak egyebek között élhetnek a lakástakarék-pénztári konstrukciók lehetőségeivel is, amelyek nem jelentenek jelentős havi terhet az egyes lakástulajdonosok számára, mégis – a megtakarítási időszak végén – komoly összeget fordíthatnak az épület közös részeinek felújítására, karbantartására.

Környezetvédelem kategória
1. helyezett - zöldtető, Cegléd, 1,4 millió Ft
2. helyezett - napelemrendszer, Székesfehérvár,  800 ezer Ft
3. helyezett - vízforgatós, takarékos szökőkút, Budapest, 400 ezer Ft

Közösségépítés kategória
1. helyezett - közösségi tér és kiállítás, Budapest, 1,4 millió Ft
2. helyezett - kerti pihenő sütőhellyel, madáretetőkkel, Kaposvár, 800 ezer Ft
3. helyezett - halászléfőző hely, Baja, 400 ezer Ft

Életminőség-javítás
1. helyezett - akadálymentesítés (mozgáskorlátozottak, kisgyermekesek), Budapest, 1,4 millió Ft
2. helyezett - lépcsőjavítás-lépcsőfelújítás, Miskolc, 800 ezer Ft
3. helyezett - biztonsági világítás mozgásérzékelővel, Balatonalmádi, 400 ezer Ft

Különdíj
Közösségi kerti pihenőhely, Budapest, 1 millió Ft

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok