Kilencvenezer diák okosodik a pénzügyekről

2015. március 9. Rendhagyó osztályfőnöki órák keretében ismerkedhetnek a diákok a pénzügyekkel a ma elindult Pénz7 programsorozat keretében. A Magyar Bankszövetség szervezésében a Pénziránytű Alapítvány szakmai támogatásával megvalósuló program célja az általános és középiskolások pénzügyi ismereteinek megalapozása. A tananyagot egy pedagóguscsapat több hónapig fejlesztette.

Szakmai intézmények, tanárok, diákok és pénzügyi szakemberek részvételével és diákok flashmobjával kezdődött el ma a Pénz7 programsorozat, amelynek célja az általános és középiskolások pénzügyi ismereteinek megalapozása. Hazánk egy páneurópai, 23 országot átfogó kezdeményezéshez, az Európai Pénzhéthez (European Money Week) csatlakozott. A meghirdetett programra jelentkező általános és középiskolák diákjai egyedi fejlesztésű tananyagok segítségével szerezhetnek az életkoruknak és az érdeklődésüknek leginkább hasznos és gyakorlatorientált pénzügyi ismereteket. A március 9-én kezdődő program rendhagyó játékos osztályfőnöki óráin a családi költségvetés megértetése, az ehhez szükséges alapismeretek átadása a cél.

A Magyar Bankszövetség szervezésében a Pénziránytű Alapítvány szakmai támogatásával megvalósuló programban mintegy kilencvenezer diák vesz részt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szakmai irányításával kidolgozott tananyagot egy pedagóguscsapat több hónapig fejlesztette, majd próbaórákon tesztelte.

Az életkornak megfelelő figyelemfelkeltő kisfilmmel indító, játékos és interaktív elemeket is tartalmazó felkészítő tananyagot tanáraik és önkéntes pénzügyi szakemberek segítségével dolgozhatják fel a diákok. A teljes programsorozatot vetélkedők és versenyek is kiegészítik, hogy játékos formában vezessék tovább a fiatalokat a reális lehetőségek, a költségvetés, a pénz tudatos kezelésében. A Pénz7 jegyében induló interaktív programok csakúgy, mint a www.penz7.hu weboldal a tanév hátralévő részében is támogatja a diákokat személyes pénzügyeik teljesebb megismerésében, a pedagógusokat a szakmai tájékozódásban. 

Meghirdették a BankVelem PénzOkos Kupát is. A háromfordulós pénzügyi tudáspróba általános iskolásoknak szól, a döntőbe tíz csapat jut, és majd májusban mérik össze tudásukat. Hamarosan indul egy középiskolások számára kifejlesztett, Facebook-alapú interaktív Pénz7 kalandjáték is. 

A tematikus héthez hatszázhatvan általános és középiskola, ezer pedagógus és kilencvenezer diák csatlakozott – mondta Hegedűs Éva, a Magyar Bankszövetség elnökségének tagja, a „Pénz7” szervezőbizottságának vezetője a megnyitón. Az érintett iskolák mintegy 15 százaléka vesz részt a különleges órákon már az első évben, ami azért is nagy eredmény, mert Nyugat-Európában az iskolák négy-öt százaléka vesz részt az eseményen. Mindez nem jöhetett volna létre, ha a hazai pénzügyi kultúra fejlesztésében feladatot vállaló valamennyi irányító szerv nem adta volna tevőleges támogatását és szakmai iránymutatását a program megvalósításához. 

Az érintett minisztériumok és a Magyar Nemzeti Bank szakértő munkatársai, a Közgazdasági Társaság tagjai, a hazai bankszektor szakemberei közül több mint kétszázan vállalták, hogy önkéntes alapon ellátogatnak egy-egy iskolába, ahol a témavezető tanár oldalán a családi költségvetésről beszélgetnek majd a diákokkal. A családi költségvetést értelmező osztályfőnöki órákhoz a Pénz7 szervezői egységes óraterveket, segédanyagokat – többek között a három különböző korcsoportnak készült kedvcsináló animációs rövidfilmeket – is készítettek.

Rendkívül fontos, hogy olyan témákkal is foglalkozhassanak a diákok, amelyek túlnyúlnak a tantervben már megjelenő lehetőségeken, és mivel a gyakorlati jelentőségük kiemelkedő, ezért már most is hasznot hajtva segítik a jövő lehetséges fejlesztéseit. Azért is támogatjuk a Pénz7 programját, és segítettük eljuttatását az iskolákba, hogy képet kapjunk arról, hogy az ilyen tematikus projektek mennyire eredményesek a hagyományos iskolai keretek között – hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, az EMMI köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára a megnyitón. Hozzátette: az EMMI feladatának tekinti, hogy gyakorlati tudáson alapuló ismeretanyagot nyújtson a pedagógusoknak az iskolai oktatáshoz. Elképzelhető, hogy a jövőben a továbbképzési kreditrendszeren belül külön pénzügyi ismeretek oktatása indulhat egyre több pedagógusképző és -továbbképző intézményben. A mostani programhét sikere pedig megalapozhatja hasonló tematikus rendezvények megszervezését a következő években. 

2010-ben az OECD 14 európai országban mérte fel a középiskolából kikerülő diákok pénzügyekkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteit. A kutatás eredményei sajátságos képet festettek Magyarországról: míg az elméleti ismeretekből a hazai válaszadók az első helyen végeztek, addig a gyakorlati alkalmazás alapján az utolsó előtti helyezéssel kellett beérniük.
A kutatást idén márciusban megismétli a szervezet. Nagyon bízom abban, hogy ez frissített, aktuális helyzetképet ad majd, hosszabb távon pedig a kutatások a Pénz7 erőfeszítéseit az eredményekben is megmutatják majd – nyilatkozta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok