Már látszik a cafeteria legyalulásának hatása?
2019. március 21.
Az idén januárban a hivatalos adatok szerint az előző év azonos időszakához képest csökkent a belföldi vendégek száma, a SZÉP-kártyás költések azonban közben szépen emelkedtek. Elsőre úgy tűnhet, hogy bejött a nagy mutatvány, a béren kívüli pénzekből sokat sikerült a pihenőplasztikra terelni. Részletesebben áttekintve a kép azért árnyaltabb.
Tavaly nyáron derült ki, hogy a kormány a 2017-es brutális átrendezés után 2019-ben még durvábban nyúl bele a béren kívüli juttatások rendszerébe. Ugrott a cég által biztosított iskolakezdési támogatás, a helyi utazási bérlet, az Erzsébet-utalvány kedvezményes igénybevétele (a kép azóta kissé módosult, de a lényeg, amit mi a SZÉP-kártyára utalva az „egy maradhat” szófordulattal jellemeztünk, nem változott).
Egy átlagos béren kívüli juttatási keret alig több mint a felére is olvadhat, mire a dolgozó zsebébe jut – számolta ki az Azénpénzem.hu. A gond az, hogy ezzel a választás során esetenként nincs is tisztában a munkavállaló. Úgy tűnik, még a cégek is tanulgatják a fenekestül felfordított új szisztémát (a cafeteria elemekről és az idei szabályokról itt tájékozódhat).
Sokszor jelezték olvasóink, és magunk is már többször tértünk ki arra, hogy a SZÉP-kártya szálláshely zsebének választása aligha járható út azoknak, akik például 5000 forintot kaptak béren kívüli juttatásként étkezési utalványban (esetenként kizárólag). Egyértelműen a tehetősebbek számára jó lehetőség a pihenőplasztik. Ez most a KSH adataiból elég világosan ki is derül. (Ahogy többeknek jeleztük: a vendéglátás zsebbel pótolható lehet az étkezési utalvány, de tény, hogy ez is azoknak jó, akik a házon kívüli étkezésre tudnak költeni.)
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: turizmus, szálloda, statisztika, KSH, SZÉP-kártya, cafeteria
Kiderült, tényleg a tehetősebbeknek jó a SZÉP-kártya

Rövidesen, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszerének teljes körű bevezetését követően, napra pontosan nyomon lehet követni a belföldi szálláshelyek igénybe vevőit. A sikeres indulás (a szállodáknak már júliustól csatlakozniuk kell) után a kormány – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szállodaszövetség közgyűlését megnyitó beszédében szerdán – napirendre veszi a szállodaszövetség által szorgalmazott áfacsökkentést.
Ehhez képest elsőre elég meglepő lehet, hogy a KSH által közzétett legfrissebb adatok már arra utalnak: megkezdhette győztes menetelését a SZÉP-kártya. Az idén januárban ugyanis az előző év azonos időszakához képest a belföldi vendégek valamivel kevesebb éjszakát töltöttek a különböző szálláshelyeken. Széchenyi Pihenőkártyával közben 7,4 százalékkal többet, több mint 1,1 milliárd forintot fizettek ki. Hasítottak a szállodák
Sokszor jelezték olvasóink, és magunk is már többször tértünk ki arra, hogy a SZÉP-kártya szálláshely zsebének választása aligha járható út azoknak, akik például 5000 forintot kaptak béren kívüli juttatásként étkezési utalványban (esetenként kizárólag). Egyértelműen a tehetősebbek számára jó lehetőség a pihenőplasztik. Ez most a KSH adataiból elég világosan ki is derül. (Ahogy többeknek jeleztük: a vendéglátás zsebbel pótolható lehet az étkezési utalvány, de tény, hogy ez is azoknak jó, akik a házon kívüli étkezésre tudnak költeni.)
A januári adatok azt is jelezhetik, hogy sikeres volt (a magasabb jövedelműek körében mindenképpen) a SZÉP-kártya átállítása. Ettől az évtől ugyanis a pihenőplasztikot kibocsátó bankok már közvetlenül a kártyabirtokosokkal állnak kapcsolatban. (Az új szabályokról részletesebben itt olvashat.)
Miközben ugyanis a belföldi vendégéjszakák 81 százalékát realizáló szállodákban 0,6 százalékos volt 2019 januárjában az egy évvel korábbi értékekhez képest a visszaesés, a SZÉP-kártyás költések igazán éppen a szállodákban ugrottak meg. Az olcsóbb közösségi szálláshelyeken és az üdülőházakban egyértelműen csökkenést hozott az előző év azonos időszakához képest az idei első hónap.Messzemenő következtetéseket viszont még nem lehet levonni. A kormány ugyan képest nagyon gyors irányváltásokra, de a cégek és a dolgozók ezt rendre csak némi késéssel tudják követni. A tapasztalatok szerint ráadásul a januári dinamikából nem lehet következtetést levonni az éves változás mértékére. Ez különösen látványosan így volt 2018-ban. Akkor ugyanis az év első hónapjában a pihenőplasztikos költések majdnem 13 százalékkal haladták meg az egy esztendővel korábbit. Az éves mérleg azonban végül enyhe visszaesést mutatott. Különösen a nyári adatok lettek elég siralmasak (rossznyelvek szerint részben ez járulhatott hozzá a cafeteria „legyalulásához”).
A cafeteria szabályait, adókulcsait itt nézheti meg
Néhány cég gyakorlatáról itt, és arról, mire kell ügyelni az elemek választásánál, itt olvashat
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: turizmus, szálloda, statisztika, KSH, SZÉP-kártya, cafeteria
Kapcsolódó anyagok
- 2020.02.13 - Elviszi a SZÉP-kártya a cafeteria pénzt
- 2019.12.30 - SZÉP-kártya: a maradék pénzt is lenyúlhatják a bankok
- 2019.09.25 - Mekkora siker, ha kényszerítenek a költésre?
- 2019.09.11 - A SZÉP-kártya tartja fenn a belföldi turizmus bevételét
- 2019.08.09 - Megállíthatatlanul száguld a SZÉP-kártya
- 2019.07.18 - Sok cafeteriás kimarad az idén az adócsökkentésből
- 2019.06.20 - Rogán elégedett a cafeteria átalakításával
- 2019.06.12 - Tovább száguld a SZÉP-kártya
- 2019.05.06 - Ömlik a pénz a SZÉP-kártyákra
- 2019.04.21 - Cafeteria: szinte eltűnt az öngondoskodás
- 2019.03.28 - Cafeteria: így édesítheti meg a cég az adóemelést
- 2019.03.05 - Megvan, miként reagáltak a cégek az idei adóváltozásra
- 2019.03.04 - Nagyon becsapós az idei cafeteria
- 2019.02.14 - Kétharmad járhat rosszul a cafeteria átszabása miatt
- 2019.02.14 - Vigyázat, ha kápét kínál a munkáltató!
- 2019.01.03 - Erzsébet-utalvány: akad jelentkező
- 2019.01.03 - Brutálisan drágult a SZÉP-kártya elfogadása
- 2018.12.27 - Nagyot változik januártól a világ
- 2018.12.13 - SZÉP-kártya: százezrek maradhatnak hoppon januárban
További kapcsolódó anyagok