Kiderült, melyek a legjobb biztosítók

2012. október 1. Az ügyfelek szavazati alapján a szolgáltatások terén a legjobb biztosító az Uniqa, a kárrendezésben pedig a Signal kapta a pálmát. Ez az egyetlen társaság, amely a másik kategóriában is dobogóra került.

A biztositas.hu alkuszcég egy hónapig gyűjtötte a szavazatokat arról, hogy az ügyfelek mely biztosító munkájával igazán elégedettek. A 27 ezer voks alapján a mellékelt táblázatban láthatók a legjobbak. A hozzáértőbbeknek talán az is figyelemre méltó lehet, hogy néhány nagy név hiányzik a listáról, a Signalnak pedig a kárrendezési győzelme mellett a másik kategóriában is sikerült dobogóra kerülnie.

HelyezésSzolgáltatásKárrendezés
1.UniqaSignal
2.AllianzAegon
3.SignalGenertel
Forrás: biztositas.hu
A szolgáltatások alatt a szerződéskötést, a csekkek, számlák kiküldését, az ügyfélszolgálatok működését, a bónusz és egyéb igazolások kiadását, míg kárrendezés alatt az egyes károk ügyintézését és kárkifizetéseket értékelhették a biztosítottak. A szavazóknak 1 és 10 pont között kellett osztályozniuk a 14 vezető hazai vagyonbiztosítót.

Bár a nyertes biztosítók 8 pont feletti elégedettségi mutatót értek el a szavazás során, nem lehet panasza a többi mért társaságnak sem. A hazai biztosítók ugyanis az alkuszcég szerint átlagosan 7,9-es osztályzatot kaptak az ügyfelektől a szolgáltatási és 7,6-os osztályzatot a kárrendezési kategóriában. Ezek a magas elégedettségi értékek azt mutatják, hogy a lakosság alapvetően elégedett a hazai biztosítók által nyújtott szolgáltatásokkal.

A mostani Év Biztosítója díjazás előtt, korábban független szakértőkből álló zsűri az év fogyasztóbarát biztosítója címet ítélte oda. Az aktus végkicsengése akkor is az volt, hogy a biztosítók kárrendezési gyakorlata jó, az átlagos panaszkezelési idő 15 nap körül marad. Mivel jellemzően a kirívó esetek kerülnek napvilágra, az ilyen díjazások abban is segítenek, hogy pozitív információk is eljussanak az ügyfelekhez – mondták el  tájékoztatón.

Mi is nagyon fontosnak tartjuk a pozitív jelzések közvetítését, de szerintünk a „kirívó” esetek ismertetése sem mellőzhető. Ez ugyanis tovább javíthatja a szolgáltatásokat, az ügyfélpanaszok kezelését.


Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok