Kiderült, kormányzati zsarolással lett ennyi a béremelés
2019. január 6. Az idei béremelési tárgyalások már menetközben is elég furcsának tűntek, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke most rávilágított arra, mit történt. A kormány szabályosan megzsarolta a szakszervezeteket.A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) 2018 végén szokatlanul sokszor ült össze, hogy ne jusson semmire. Varga Mihály pénzügyminiszter eleinte arról beszélt, ha nincs megállapodás, a kormány dönt, majd egyre erőteljesebben fejezte ki, hogy a kormány igazán azt szeretné, ha a partnerek állapodnának meg. Az egésznek már akkor volt némi nyomásgyakorlás szaga.
Úgy tűnik, a Liga és a Munkástanácsok vette is a lapot, és engedelmesen belement az alkuba. A vártnál csekélyebb – a munkáltatók titkos ajánlatával hajszálpontosan megegyező – béremelésbe csak a Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MASZSZ) nem egyezett bele. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Palkovics Imre a Magyar Időknek ennek okaként kifejtette: a MASZSZ vezetésében „eluralkodott a szoros együttműködés igénye az ellenzéki politikai pártokkal”.
Palkovics arról is beszélt, hogy a kormányoldal azt sem tartotta lehetetlen megoldásnak, hogy egyezség hiányában a 2018-ban hatályos minimálbérek mennek tovább. (Ez az, amit nehéz nem zsarolásnak tartani.) Mint elárulta: ez volt az egyik legfontosabb, mérlegelendő kérdés a szakszervezeti oldalon.
A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke érvelt is a végül meghozott döntés mellett. Mint a kormányzati lapnak hangsúlyozta: meghatározó volt az is, hogy a megállapodást két évre kötötték. Úgy véli ugyanis, hogy a hazai és a világgazdasági folyamatok tükrében 2020-ban már nem lenne sok esélye a nyolcszázalékos emelésnek. Az újdonságnak számító országos bérajánlás Palkovics szerint egy nemzetgazdasági átlagszám, ettől még a munkáltató emelhet 16 százalékkal, de dönthet úgy is, hogy egy fillérrel sem. A Munkástanácsok – nyomatékosította ezután kissé meglepő módon – a versenyszférában és az állam cégeinél dolgozók érdekében kétszámjegyű megállapodásokra törekszik a minimálbérek feletti bérkategóriákban.
Címkék: béremelés, minimálbér, bérminimum, szakszervezetek, VKF, kormány
Kapcsolódó anyagok
- 2021.01.19 - Ismét zsarolással kényszerítenék ki az alacsonyabb béremelést
- 2019.12.30 - Béremelés: beintett a kormány a szakszervezeteknek
- 2019.03.04 - Kétszámjegyű a béremelés a Postánál
- 2019.01.23 - Kétszámjegyű béremelésről értesült a PM
- 2019.01.23 - Rövidesen kiderül, valójában mennyit keres a magyar
- 2018.12.31 - Minimumot keres? Nézze, mennyi csörög majd a zsebében!
- 2018.12.20 - Még mindig nem tudni, hogyan alakulnak 2019-ben a fizetések
- 2018.12.07 - A bérminimum kétszámjegyű emelése jöhet
- 2018.10.08 - A Liga 250 ezer feletti bérminimumot akar
További kapcsolódó anyagok