Indul az adójóváírási láz

Kiderült, kik kötnek nyugdíjbiztosítást

2018. november 30. A nők általában előrelátóbbak a nyugdíjas évekkel kapcsolatban, ugyanis magasabb arányban kötnek nyugdíjbiztosítást, mint a férfiak. Jó lenne, ha minél fiatalabb korban elkezdenénk az öngondoskodást, a valóságban azonban a negyvenes-ötvenes években vágunk bele. Az adójóváírás nagy húzóerőt jelent.

Az év vége felé megugrik az öngondoskodási hajlandóságunk, és ebben döntő szerepet játszik az  adójóváírás. Bár az ügyfelek egyre tudatosabbak, és maguktól is megfogalmazzák szándékukat a takarékoskodásra, a 20 százalékos, évi legfeljebb 130 ezer forintos adójóváírás a befizetések után (ami 650 ezer forint befizetésével maximalizálható) nagy húzóerőt jelent – mondta portálunknak Mester Péter, a Posta Biztosító marketingvezetője.

A biztosító a szerződéskötést követően úgynevezett üdvözlő hívással köszönti az ügyfeleket, és felméri, hogy a legmegfelelőbb szolgáltatást kapták-e. Ezekből a beszélgetésekből kiderül, hogy a szerződők a nyugdíjas éveik anyagi biztonsága érdekében igyekeznek megtakarítani. Ugyanakkor az adójóváírás ösztönző erejét jól mutatja, hogy az év végén, az adóoptimalizálás idején kötik a legtöbb nyugdíjbiztosítást, erre az időre esik az éves kötések közel 20 százaléka - hangsúlyozta Mester Péter.

A nők az öngondoskodóbbak

A tapasztalatok szerint még mindig a nők a gondoskodóbbak. A Posta Biztosító kétféle nyugdíjterméket kínál, és elmondható, hogy a PostaNyugdíj Aranytartaléknál a szerződők 61 százaléka nő, míg a PostaNyugdíj Prémium esetében 74 százalék. Míg az előbbi a havonta kisebb összeggel takarékoskodóknak ajánlható, az utóbbit azok keresik, akik nem akarnak havonta fizetni, hanem az év során egy összegben fizetnek be legalább 500 ezer forintot.

Bár a nyugdíjbiztosítás mindenkinek egyformán prioritása kellene, hogy legyen, mint korábban megírtuk, a nők számára különösen fontos a nyugdíjcélú megtakarítás, ha nem akarják a férfiaknál rosszabb helyzetben találni magukat. Jelenleg közel 30 ezer forinttal, átlagosan 22 százalékkal kapnak kevesebb nyugdíjat a nők, mint a férfiak. Ez még jó darabig így lesz, hiszen a nők fizetése jelentős elmaradást mutat a férfiakéhoz képest, ami a jövőbeli nyugdíjakra is hat. A nők helyzete anyagi szempontból a nyugdíjas években többszörösen is hátrányos. Alacsonyabb nyugdíj, amihez nagyobb kiegészítésre lesz szükség, ráadásul annak hosszabb ideig kell kitartania a nők magasabb várható élettartama miatt. (A nők helyzetéről részletesen itt írtunk.

Nem sietjük el a szerződéskötést

Evidens, hogy minél korábban elkezdünk félretenni a nyugdíjas évekre, és így minél tovább takarékoskodunk, annál többet tudunk összegyűjteni. Ugyanakkor nem árt tisztában lenni azzal, hogy az idő is nekünk dolgozik. A kamatos kamat hatására ugyanis a négyszer hosszabb időre lekötött pénz nem egyszerűen négyszer többet, hanem jóval többet hoz. (Erről részletesen itt írtunk.) Más megközelítéssel úgy is számolhatunk, hogy ugyanakkora megtakarításhoz jóval többet kell félretenni havonta, ha később vágunk bele. Ha például 20 évig szeretnénk havi 80 ezer forintos nyugdíj-kiegészítéshez jutni, akkor 40 éves korban elég 42 ezer forintot minden hónapban félretenni, 46 évesen viszont ugyanehhez már havi 62 ezret kell megtakarítani. Ehhez képest a 34 évesen megkezdett öngondoskodás esetében elég a havi 30 ezer forintos megtakarítás, ha évi 4 százalékos hozammal számolunk.  (A számítások ebben a cikkben megtalálhatóak.)

Célszerű lenne tehát már a harmincas évek elején megkezdeni az akár kisebb összeggel való takarékoskodást. Ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy többnyire a negyvenes éveik végén szerződnek az emberek nyugdíjbiztosításra. A PostaNyugdíj Prémium ügyfélköre némileg ennél is idősebb, ezt a típusú terméket az ötvenes éveik elején járók vásárolják inkább.

Adóoptimalizálásnál erre figyeljünk


Az adókedvezmények érvényesítéséhez a nyugdíjbiztosításra befizetett összeg 20 százaléka, évente maximum 130 ezer forint adójóváírás igényelhető a személyi jövedelemadóból. Ezt évi 650 ezer forint díj befizetésével lehet teljesen kihasználni. Az adót a személyi jövedelemadóból (amennyiben van) lehet visszaigényelni, ami a megtakarítás összegét növeli. Ezt külön kell az adóbevallásban kérni, nem automatikus. Bár a többségnek már az adóhatóság készíti a bevallását, akkor is nyilatkozni kell, hogy az adójóváírás pontosan hova kerüljön. Főleg akkor, ha más nyugdíjcélú megtakarítás is van. Ilyen lehet még az önkéntes nyugdíjpénztár és a NYESZ, ugyanis ezekre is lehet adóvisszatérítést kérni. A három megtakarításra a visszaigényelhető szja összesen 280 ezer forint évente, ehhez azonban 1,4 millió forintot kell félretenni, és figyelembe kell venni az egyes megtakarítási formák felső korlátait is.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok