Recesszióban van Magyarország
A globális gazdasági kilátásokat elsősorban Donald Trump régi-új amerikai elnök január 20-án esedékes hivatalba lépése határozhatja meg 2025-ben. Az amerikai gazdaság növekedése még mindig erős, egyelőre nem látszanak a lassulás jelei, ezen azonban változtathat az új adminisztráció, ha beváltja a vámokra és az illegális bevándorlás visszaszorítására vonatkozó ígéreteit. Ha megvalósulnak a kampányban hangoztatott intézkedések, akkor azok emelhetik az inflációt és lelassíthatják az amerikai gazdaságot - áll az OTP Bank elemzői közleményében.
Ennek megfelelően 2025-ben a tavalyihoz hasonló, 4 százalék körüli növekedés várható a fogyasztásban, a beruházásokat pedig az állami projektek fokozódása és a korábban bejelentett nagyobb fejlesztések támogathatják a visszapattanásban. Emellett az export teljesítménye is javulhat az európai konjunktúra eredményeként. A bank elemzői összességében 2 százalékos gazdasági növekedést tartanak valószínűnek az idén, ami elmarad a korábbi 2,5 százalékos előrejelzésüktől. Ráadásul még ebben a prognózisban is lefelé mutató kockázatok vannak az esetleges amerikai vámok, a munkaerőpiac gyengélkedése és a beruházások esetleges további visszaesése miatt. A jövő évi parlamenti választásokkal kapcsolatos gazdaságélénkítő lépések pedig majd csak 2026-ban éreztetik igazán a hatásukat.
- A tavalyi hiánycélt meghaladóan 4,8 százalékos lett az államháztartás éves hiánya 2024-ben. Változatlan gazdaságpolitika mellett ugyanakkor 2025-ben is a GDP 4,5-5 százalékát teheti ki a deficit, vagyis a 3,7 százalékos megcélzott hiány eléréséhez további kiigazításra lehet szükség – figyelmeztet Tardos Gergely, majd hozzátette: a választás előtti évben azonban kevés a valószínűsége az újabb kiigazításnak.
További jó hír, hogy véget ért a külső eladósodottság meredek emelkedése: az OTP Bank elemzői szerint a mutató fokozatosan a GDP 60 százaléka közelében mérséklődhet a következő időszakban. Ezzel párhuzamosan nőttek a devizatartalékok, javult a tartalékmegfelelőség, így kissé nőtt a Magyar Nemzeti Bank mozgástere, hogy szükség esetén beavatkozzon.
Ezekből a tényezőkből kiindulva az OTP Bank szakértői jelenleg 370 körülire taksálják a forint valós árfolyamát, vagyis a mostani, 410 feletti kurzus jelentős alulértékeltségről árulkodik. Ebből kiindulva akár jelentős erősödésre is lehetne ugyan számítani, az elemzők mégis azt gondolják: középtávon a forint kontrollált leértékelődési pályán marad, vagyis inkább fokozatosan gyengül tovább. Rövidtávon azonban 2025-ben a korábbinál fontosabb lehet a gazdaság szereplői számára a stabil árfolyam fenntartása, így az év végére kis erősödésre lehet számítani, az OTP Bank elemzői úgy vélik, 405-ös euróárfolyammal zárhatjuk 2025-öt.
Sándor Dávid, a OTP Global Markets Multi-Asset Elemzési osztályának vezetője szerint számos bizonytalanság miatt nem csak a devizák között érdemes diverzifikálni a befektetési portfóliókat, hanem a különböző eszközosztályok, mint a részvények és kötvények, valamint a régiók között is. Ez utóbbi kapcsán fontos kiemelni, hogy a kelet-közép-európai régió piacai továbbra is alulértékeltek a világ más piacaihoz képest.
Szerző: L.J.
Címkék: OTP Bank, elemzők, forint, árfolyam, GDP, gazdaság, növekedés, infláció, Trump
Kiderült, hogyan alakulhat a forint árfolyama
2025. január 19. Magyarország hamarosan túljuthat a recesszión az OTP Bank 2025-ös befektetési stratégiája szerint. A hitelintézet szakértői 2 százalékos gazdasági növekedést tartanak valószínűnek az idén, ám több lefelé mutató kockázat is látható: az esetleges amerikai vámok, a munkaerőpiac gyengélkedése és a beruházások esetleges további visszaesése. A bank szakértői szerint a 370 forintos euró lenne reális – írja közleményében az OTP Bank.A globális gazdasági kilátásokat elsősorban Donald Trump régi-új amerikai elnök január 20-án esedékes hivatalba lépése határozhatja meg 2025-ben. Az amerikai gazdaság növekedése még mindig erős, egyelőre nem látszanak a lassulás jelei, ezen azonban változtathat az új adminisztráció, ha beváltja a vámokra és az illegális bevándorlás visszaszorítására vonatkozó ígéreteit. Ha megvalósulnak a kampányban hangoztatott intézkedések, akkor azok emelhetik az inflációt és lelassíthatják az amerikai gazdaságot - áll az OTP Bank elemzői közleményében.
Trump Európában is felfordulást okozhat
Az eurózónában amúgy is hosszabb ideje a lefelé mutató kockázatok erősebbek, amit csak tetézne, ha Trump valóban vámot vetne ki az európai termékekre. A piac most arra számít, hogy az Európai Központi Bank további 75 bázisponttal csökkenti az irányadó kamatot 2025-ben, de az OTP Global Markets elemzői akár ennél nagyobb lazításra is látnak teret a gyengébb gazdasági növekedés és az enyhülő inflációs nyomás miatt. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a várakozások szerint 25-50 bázisponttal csökkentheti idén a tengerentúli kamatszintet, de ha beigazolódnak a félelmek (vámháború, lassuló gazdaság, magasabb infláció), akkor ennél kisebb lehet a mozgástér a kamatcsökkentésre.Magyarország újra technikai recesszióban
- A 2024-es magyar GDP-növekedés 0,4 százalék körül lehetett, ami jóval elmarad az előzetes várakozásoktól és a régiós országok adataitól. Ezért elsősorban a beruházások jelentős visszaesése lehetett a felelős, ami ráadásul egyedi tényező a kelet-közép-európai régióban – mutatott rá Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője. Hozzátette: hiába bővült 4 százalék körüli mértékben a fogyasztás, ezt bőven ellensúlyozta a beruházások 15 százalékos visszaesése; nagyrészt emiatt került ismét technikai recesszióba Magyarország. Ugyanakkor mostanra látszanak pozitív jelek: a zuhanás lassult, így hamarosan túljuthatunk a mélyponton a szakértők szerint.Ennek megfelelően 2025-ben a tavalyihoz hasonló, 4 százalék körüli növekedés várható a fogyasztásban, a beruházásokat pedig az állami projektek fokozódása és a korábban bejelentett nagyobb fejlesztések támogathatják a visszapattanásban. Emellett az export teljesítménye is javulhat az európai konjunktúra eredményeként. A bank elemzői összességében 2 százalékos gazdasági növekedést tartanak valószínűnek az idén, ami elmarad a korábbi 2,5 százalékos előrejelzésüktől. Ráadásul még ebben a prognózisban is lefelé mutató kockázatok vannak az esetleges amerikai vámok, a munkaerőpiac gyengélkedése és a beruházások esetleges további visszaesése miatt. A jövő évi parlamenti választásokkal kapcsolatos gazdaságélénkítő lépések pedig majd csak 2026-ban éreztetik igazán a hatásukat.
Fellélegezhettünk a korábbi évek extrém magas áremelkedése után
Az inflációban 2024-ben jelentős csökkenést láttunk, 2025-ben pedig enyhén meghaladhatja a jegybanki toleranciasáv (3 plusz-mínusz 1 százalék) felső szélét, 4,5 százalék környéki átlagos inflációs rátával számolnak az OTP Bank elemzői. A jövedékiadó-emelések, a növekvő fogyasztás, a béremelkedés és a tartósan gyenge forint hozhat egy kisebb emelkedést a mutatóban 2025-ben. Ugyanakkor már most látszanak kockázatok, mint például a geopolitika, a magasnyomású gazdaság és a márciustól hivatalba lépő új jegybankelnök esetleges intézkedései.- A tavalyi hiánycélt meghaladóan 4,8 százalékos lett az államháztartás éves hiánya 2024-ben. Változatlan gazdaságpolitika mellett ugyanakkor 2025-ben is a GDP 4,5-5 százalékát teheti ki a deficit, vagyis a 3,7 százalékos megcélzott hiány eléréséhez további kiigazításra lehet szükség – figyelmeztet Tardos Gergely, majd hozzátette: a választás előtti évben azonban kevés a valószínűsége az újabb kiigazításnak.
Alulértékelt a forint, de kérdéses az árfolyam
A folyó fizetési mérleg egyenlegének gyors javulása egyértelműen az utóbbi évek pozitívuma volt. Tavaly már a GDP 2-3 százalékának megfelelő többletet mutathatott Magyarország külső finanszírozási pozíciója. Ez ugyan valamelyest csökkenhet 2025-ben, de még így is elérheti a GDP 1,8 százalékát.További jó hír, hogy véget ért a külső eladósodottság meredek emelkedése: az OTP Bank elemzői szerint a mutató fokozatosan a GDP 60 százaléka közelében mérséklődhet a következő időszakban. Ezzel párhuzamosan nőttek a devizatartalékok, javult a tartalékmegfelelőség, így kissé nőtt a Magyar Nemzeti Bank mozgástere, hogy szükség esetén beavatkozzon.
Ezekből a tényezőkből kiindulva az OTP Bank szakértői jelenleg 370 körülire taksálják a forint valós árfolyamát, vagyis a mostani, 410 feletti kurzus jelentős alulértékeltségről árulkodik. Ebből kiindulva akár jelentős erősödésre is lehetne ugyan számítani, az elemzők mégis azt gondolják: középtávon a forint kontrollált leértékelődési pályán marad, vagyis inkább fokozatosan gyengül tovább. Rövidtávon azonban 2025-ben a korábbinál fontosabb lehet a gazdaság szereplői számára a stabil árfolyam fenntartása, így az év végére kis erősödésre lehet számítani, az OTP Bank elemzői úgy vélik, 405-ös euróárfolyammal zárhatjuk 2025-öt.
Sándor Dávid, a OTP Global Markets Multi-Asset Elemzési osztályának vezetője szerint számos bizonytalanság miatt nem csak a devizák között érdemes diverzifikálni a befektetési portfóliókat, hanem a különböző eszközosztályok, mint a részvények és kötvények, valamint a régiók között is. Ez utóbbi kapcsán fontos kiemelni, hogy a kelet-közép-európai régió piacai továbbra is alulértékeltek a világ más piacaihoz képest.
Szerző: L.J.
Címkék: OTP Bank, elemzők, forint, árfolyam, GDP, gazdaság, növekedés, infláció, Trump
Kapcsolódó anyagok
- 2025.02.06 - Teljesen felesleges és ostoba háború jöhet
- 2025.01.30 - Alig növekedett tavaly a magyar gazdaság
- 2025.01.28 - Már nem mondja az MNB, hogy szünetelteti a kamatcsökkentést
- 2025.01.28 - Belendült a turizmus, főleg a külföldiek jöttek
- 2025.01.27 - Kétségbeesetten bizonygatja a kormány, mennyire jól élnek a magyarok
- 2025.01.23 - Csak a magyarok tizede hiszi el, hogy fantasztikus év lesz 2025
- 2025.01.23 - Már nem száguldottak annyira a kimutatott bérek
- 2025.01.23 - Lakossági forintokból remél Orbán Viktor fantasztikus évet
- 2025.01.21 - A $TRUMP-ot bárki megveheti
- 2025.01.20 - Korábbi csúcsáról is nagyot ugrott a használtautók eladása
- 2025.01.15 - Nagyot zuhannak a lakossági állampapírok kamatai
- 2025.01.14 - Begyorsult az infláció decemberben
- 2025.01.09 - Egyre távolodunk az euró bevezetésétől
- 2025.01.03 - Aggasztó adatok jelentek meg a magyar gazdaságról
- 2024.12.23 - Ragyogó évet zárt az amerikai tőzsde, Európa vegyesen teljesített
- 2024.12.19 - Többéves mélypontra esett a bizalom
- 2024.12.03 - A franciák fektették meg az eurót
- 2024.11.19 - Nem csökkent az alapkamat, tartósan 6,5 százalékon ragadhat
- 2024.10.31 - Ezért keresi a pénzt a mi zsebünkben a kormány
- 2024.10.18 - Nagy Márton bevallotta: tényleg itt a recesszió
- 2024.10.07 - Beköszönhet a recesszió Magyarországra
További kapcsolódó anyagok