Mutatjuk a rangsort
A vízkőhöz és a húgykőhöz hasonló lerakódások oldására a leghatékonyabbak a savas szerek (léteznek lúgosak is, amire a címkén a klór alapú fehérítőszer, illetve a nátrium-hipoklorit összetevő utal). A TVE most 30 savas WC-tisztító gélt vizsgált meg. (A teljes teszt ingyenesen itt tekinthető meg.)
A vízkőoldási hatékonyság eredménye három mérés átlaga lett. A különbségek nagyok: a legjobb termékek ugyanannyi idő alatt körülbelül nyolcszor annyi meszet távolítanak el, mint a legrosszabbak. Emellett tesztelték például a termékek porcelánfelületre gyakorolt hatását és a hőstabilitást is. Ezekre azért volt szükség, hogy kiderüljön, károsíthatják-e a szerek a porcelán WC-csészét, illetve veszélyes-e a flakont a meleg nyári napokon a fülledt fürdőszobában tárolni.
A hatékonyságról kapott eredményt átváltották egy százas skálára, így a leghatékonyabb szer 100 pontról indult, a többi pedig ehhez viszonyítva kapta a kezdeti pontszámokat. Ezt az értéket súlyozták a veszélyességi címkéhez társított számmal: „maró hatású” jelzés esetén 0,4, „irritáló hatást” jelző felkiáltójelnél pedig 0,8 szorzóval. Így büntették a környezetre, illetve az egészségre ártalmas anyagok használatát és kapták meg a végső pontszámokat, amelyek alapján a sorrend kialakult.
A tesztelt termékek átlagára 299 forint (ezt a 8. helyre befutó W5 active powerért kérik el) és 1510 forint között található. Utóbbi a rangsor első felébe sem férő Sadosan citrus WC-tisztító ára. Nem végzett túl jó helyen néhány egyéb (Bref, Duck, Ajax) neves márka sem.
A teljes teszt ingyenesen itt tekinthető meg
Szerző: Azénpénzem
Címkék: teszt, termékteszt, TVE, tisztító, WC, Tudatos Vásárlók Egyesülete
Kiderítették, melyek a legjobb savas tisztítók
2021. október 10. Harminc öko és hétköznapi savas WC-tisztító gélt tesztelt laboratóriumban a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE). Mutatjuk a legjobbnak talált termékeket.A vízkőhöz és a húgykőhöz hasonló lerakódások oldására a leghatékonyabbak a savas szerek (léteznek lúgosak is, amire a címkén a klór alapú fehérítőszer, illetve a nátrium-hipoklorit összetevő utal). A TVE most 30 savas WC-tisztító gélt vizsgált meg. (A teljes teszt ingyenesen itt tekinthető meg.)
A vízkőoldási hatékonyság eredménye három mérés átlaga lett. A különbségek nagyok: a legjobb termékek ugyanannyi idő alatt körülbelül nyolcszor annyi meszet távolítanak el, mint a legrosszabbak. Emellett tesztelték például a termékek porcelánfelületre gyakorolt hatását és a hőstabilitást is. Ezekre azért volt szükség, hogy kiderüljön, károsíthatják-e a szerek a porcelán WC-csészét, illetve veszélyes-e a flakont a meleg nyári napokon a fülledt fürdőszobában tárolni.
| Savas WC tisztítók | ||
|---|---|---|
| Eredmény | Megnevezés | Átlagár (Ft) |
| 63% | Denkmit multi power | 499 |
| 55% | Domestos professional eco | 925 |
| 50% | Seventh generation Pine&Sage | 899 |
| 50% | Zöldlomb ecetes öko | 499 |
| 46% | Blink gél citrus | 325 |
| 46% | Blink naturelle | 995 |
| Forrás: TVE | ||
A hatékonyságról kapott eredményt átváltották egy százas skálára, így a leghatékonyabb szer 100 pontról indult, a többi pedig ehhez viszonyítva kapta a kezdeti pontszámokat. Ezt az értéket súlyozták a veszélyességi címkéhez társított számmal: „maró hatású” jelzés esetén 0,4, „irritáló hatást” jelző felkiáltójelnél pedig 0,8 szorzóval. Így büntették a környezetre, illetve az egészségre ártalmas anyagok használatát és kapták meg a végső pontszámokat, amelyek alapján a sorrend kialakult.
A tesztelt termékek átlagára 299 forint (ezt a 8. helyre befutó W5 active powerért kérik el) és 1510 forint között található. Utóbbi a rangsor első felébe sem férő Sadosan citrus WC-tisztító ára. Nem végzett túl jó helyen néhány egyéb (Bref, Duck, Ajax) neves márka sem.
A teljes teszt ingyenesen itt tekinthető meg
Szerző: Azénpénzem
Címkék: teszt, termékteszt, TVE, tisztító, WC, Tudatos Vásárlók Egyesülete
Kapcsolódó anyagok
- 2022.02.08 - Majdnem minden ötödik ételízesítő problémás
- 2021.11.28 - Túl cukrosak a babapiskóták, módosulnak a szabályok
- 2021.11.07 - Melyik géppel lehet tökéletes kávét főzni?
- 2021.09.26 - Valójában mire jó a robotporszívó?
- 2021.08.29 - Kiderült, melyik a legjobb meggysör
- 2021.08.28 - Porszívózás után lehet több por is a levegőben
- 2021.08.02 - Matracot venne? Ezeket a tanácsokat jobb megfogadni
- 2021.07.29 - A leghatékonyabb mosószerrel mosásonként 100 forint spórolható
- 2021.07.18 - Leszerepeltek a teszten a Magnum jégkrémek
További kapcsolódó anyagok