Modelleztük, hogy a különböző autósoknak mennyit kell fizetniük
2017. október 27.
FRISSÍTETT A biztosítók kgfb-díjai között hatszorosnál is nagyobb lehet az eltérés – számította ki konkrét kalkulációi alapján az Azénpénzem.hu. Tapasztalataink szerint kevesen tudják, hogy a szerződő életkorától, lakóhelyétől, de az autó márkájától, illetve a díjfizetés módjától függően is mekkorák lehetnek az eltérések. Csokorba szedtünk néhány példát.
A következő héten indul a kötelező autóbiztosítási (kgfb) kalkulációs időszak. A biztosítók (ha akarnak) új díjat hirdethetnek azoknak az autósoknak, akikre még mindig az évfordulós váltás vonatkozik. Ők mostanra már csak az autósok mintegy harmadát teszik ki (a pontos számokat itt nézheti meg).
Több olvasónk is panaszolta, hogy az elmúlt évek alatt milyen nagymértékben emelkedett kgfb-díjuk. Az már most is látszik, hogy az idei évben alighanem további drágulásra lehet számítani. A Magyar Biztosítók Szövetségének kalkulátora alapján modelleztük, hogy a különböző autósoknak a tavalyi évfordulós váltáskor mennyit kellett fizetniük. Az eltérések meglehetősen mellbevágóak.
A biztosítók érezhetően semmiképpen sem szeretnék az első autójukat vásárló, friss jogosítványos, Budapest belvárosában lakó fiatalokat az ügyfeleik között tudni. Különösen akkor nem, ha „menőbb” márkájú kocsit akarnak venni. Egy kétéves Honda negyedéves díja a kalkulátor szerint még a legjobb ajánlatot adó biztosítónál is jóval 30 ezer forint feletti (a biztosítási adóval együtt). Annak ellenére, hogy úgy vettük, a fiatal mindent neten intéz, és egyúttal cascót is köt a járgányra. Az ilyen feltételek mellett a 10 biztosító ajánlata alapján számított átlagdíj megközelíti a 70 ezer(!) forintot.
Az előbbi számból is jól látszik, hogy néhány biztosító kifejezetten az „Isten ments, hogy nálam szerződjön” üzletpolitikát alkalmazza a kezdő fővárosi (belvárosi) vezetőkre. Konkrét díjelőnyt jelent már a külsőbb budapesti kerület is. További áresést segítő tényező, ha valaki más márkát (például Suzukit) választ.
A díjelőny azonban igazán az idősebb vidéki, balesetet sohasem okozott tanárnőknél mutatható ki. Náluk az átlagdíjra jött ki 7,7 ezer forint. A legjobb esetben viszont 5,2 ezer forintnál is kevesebbet fizetnek negyedévente. Az előbbi díjak szintén VW Golfra vonatkoztak. Ha a vezetett (vett) autó Suzuki, akkor több biztosító is 5 ezer forint alatti díjat kér el, de ezeket az ügyfeleket még a Honda választása esetén sem annyira büntetik. Átlagdíjban ez a Suzihoz képest nem egészen 300 forintot jelent (ami azt is jelzi, hogy nem minden biztosító tesz különbséget az autó márkája alapján).
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: biztosítás, kgfb, kalkuláció, díjak, Mabisz, Díjnavigátor
Kgfb: ez tényleg brutális!
Fotó: Latzer Anna
A következő héten indul a kötelező autóbiztosítási (kgfb) kalkulációs időszak. A biztosítók (ha akarnak) új díjat hirdethetnek azoknak az autósoknak, akikre még mindig az évfordulós váltás vonatkozik. Ők mostanra már csak az autósok mintegy harmadát teszik ki (a pontos számokat itt nézheti meg).
Több olvasónk is panaszolta, hogy az elmúlt évek alatt milyen nagymértékben emelkedett kgfb-díjuk. Az már most is látszik, hogy az idei évben alighanem további drágulásra lehet számítani. A Magyar Biztosítók Szövetségének kalkulátora alapján modelleztük, hogy a különböző autósoknak a tavalyi évfordulós váltáskor mennyit kellett fizetniük. Az eltérések meglehetősen mellbevágóak.
A biztosítók érezhetően semmiképpen sem szeretnék az első autójukat vásárló, friss jogosítványos, Budapest belvárosában lakó fiatalokat az ügyfeleik között tudni. Különösen akkor nem, ha „menőbb” márkájú kocsit akarnak venni. Egy kétéves Honda negyedéves díja a kalkulátor szerint még a legjobb ajánlatot adó biztosítónál is jóval 30 ezer forint feletti (a biztosítási adóval együtt). Annak ellenére, hogy úgy vettük, a fiatal mindent neten intéz, és egyúttal cascót is köt a járgányra. Az ilyen feltételek mellett a 10 biztosító ajánlata alapján számított átlagdíj megközelíti a 70 ezer(!) forintot.
Spórolni akar? Legyen idősebb, balesetmentes vidéki tanárnő!
Az előbbi számból is jól látszik, hogy néhány biztosító kifejezetten az „Isten ments, hogy nálam szerződjön” üzletpolitikát alkalmazza a kezdő fővárosi (belvárosi) vezetőkre. Konkrét díjelőnyt jelent már a külsőbb budapesti kerület is. További áresést segítő tényező, ha valaki más márkát (például Suzukit) választ.
A legjobb és a legdrágább biztosítói ajánlat között több mint hatszoros a különbség a fiatal belvárosi férfiak esetében. Ugyanez kevesebb mint 2,5-szeres (ugye, azért ez sem kevés!) a vidéki, balesetmentes, idősebb nőknél.
Kifejezetten vízválasztó lehet az életkor és a hosszú balesetmentes vezetés. Egy negyvenes, külsőbb kerületben lakó férfi negyedévente 7,7 ezer forinttal is megúszhatja a kötelezőt (ő használt VW Golfot vett). Még akkor is, ha csekken fizet, és nem ad se telefonszámot, se email-címet. Ha viszont átutalási megbízást ad a banknak, és mindent elektronikusan intéz, akkor átlagosan majdnem egy ezrest (a legrosszabb – illetve a legjobb, hiszen ez a legalacsonyabb díjat alkalmazókra áll – esetben is közel 500 forintot) spórolhat negyedévente. A díjelőny azonban igazán az idősebb vidéki, balesetet sohasem okozott tanárnőknél mutatható ki. Náluk az átlagdíjra jött ki 7,7 ezer forint. A legjobb esetben viszont 5,2 ezer forintnál is kevesebbet fizetnek negyedévente. Az előbbi díjak szintén VW Golfra vonatkoztak. Ha a vezetett (vett) autó Suzuki, akkor több biztosító is 5 ezer forint alatti díjat kér el, de ezeket az ügyfeleket még a Honda választása esetén sem annyira büntetik. Átlagdíjban ez a Suzihoz képest nem egészen 300 forintot jelent (ami azt is jelzi, hogy nem minden biztosító tesz különbséget az autó márkája alapján).
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: biztosítás, kgfb, kalkuláció, díjak, Mabisz, Díjnavigátor
Kapcsolódó anyagok
- 2018.05.09 - Brutálisan drágult a kötelező
- 2018.03.09 - Drága az autóbiztosítás? Kerül majd még többe is!
- 2018.02.22 - Kötelező: itt a végső határidő
- 2017.11.26 - Harmadára csökkent a biztosítatlan autók száma
- 2017.11.10 - Megszólalt a kgfb-díjakról az MNB
- 2017.11.09 - Össze-vissza változtattak kgfb-díjat a biztosítók
- 2017.11.08 - A többség kötelezővé tenné a téli gumit
- 2017.11.08 - Már itt a biztosítási forradalom
- 2017.11.06 - Kgfb: rekord díjemelés
- 2017.11.02 - Kgfb: nagyot emeltek a biztosítók
- 2017.10.27 - Már egyharmadnál is kevesebb az évfordulós autók száma
- 2017.09.20 - Rémálommá is válhat a vadbaleset
- 2017.07.13 - Robogók százezrei kötelező nélkül
- 2017.06.07 - Így lehetnének sokkal olcsóbbak az autóbiztosítások
- 2017.05.26 - Százezer biztosítás nélküli autó rohangál az utakon
További kapcsolódó anyagok