Kgfb: 30 százalék feletti díjemelkedés is akad

2020. november 6. Az egyik alkuszcég szerint a vártnál aktívabban indult az év végi kötelezőkampány. A váltók igyekeznek minden kedvezményt kihasználni, például a csekket kérők aránya egy év alatt 23-ról 16 százalékra apadt. A díjak változatosan alakulnak.

A hétfőn kezdődött év végi kgfb-kampány első napjaiban az érintett ügyfelek 26600 forintos átlagdíjon kötötték meg új kötelező biztosításaikat. Ez az összeg 7 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24800 forintos díjszintet – jelentette be saját adatbázisára hivatkozva a Netrisk.hu. A vezető online biztosításközvetítő portálnál eddig a vártnál élénkebb volt az érdeklődés. A már közel 2000 tényleges megrendelés több mint 60 százaléka három biztosító: a Generali, a K&H, a Genertel termékeit érintette. Őket követi szerződésszámban az Union és a Groupama. 
Amennyiben a kampány teljes időszakában megmarad a mostani érdeklődés, akkor a Netrisk szerint az összes kategóriában akár 150 ezer gépjármű biztosításváltására is sor kerülhet.
Az alkusz szerint jelenleg már az ügyfelek 92 százaléka választja az éves egyösszegű díjfizetés lehetőségét csökkentett díjösszeg fejében, szemben a tavalyi 87 százalékkal. További megtakarítás érdekében ugyancsak jelentős többség választja az elektronikus díjfizetési formát: a csekket kérők aránya egy év alatt 23-ról 16 százalékra apadt. 

A díjemelkedés mértéke a különböző szegmensekben igen eltérő lehet. Egyes autósok akár 30 százalék feletti díjemelkedéssel is szembesülhetnek, míg mások enyhe díjcsökkenést tapasztalhatnak. Néhány biztosító a jelenlegi tarifáiban már megkezdte a károkozói pótdíjak rendszerének átalakítását, ami további változásokat eredményez a bonyolult tarifarendszerekben. Emiatt is mindenképpen célszerű összehasonlítani, hogy melyik biztosító mit kínál a következő éves időszakra.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok