Kevesebbet költöttek a magyarok decemberben a boltokban
2025. február 6. Tavaly decemberben szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,2 százalékkal elmaradt a novemberitől. Az előző év azonos hónapjához viszonyítva is elég karcsú, mindössze 0,1 százalékos volt a növekedés. Tavaly így is sikerült összehozni az előző évinél 2,6 százalékkal nagyobb forgalmat.Már sietősen előre jelezte a gazdasági miniszter, hogy 2024 decemberében a bolti adatok visszaesést mutatnak majd. Nagy Márton szavai a KSH a mai jelentésében igazolódtak. Tavaly decemberben ugyanis a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 0,4 százalékkal, szezonális és naptárhatással kiigazítva pedig 1,2 százalékkal elmaradt a novemberitől. Az előző év azonos hónapjához viszonyítva is elég karcsú, a nyers adat szerint 0,4 százalékos, korrigáltan pedig mindössze 0,1 százalékos volt a növekedés.
A statisztikusok a meglepő adatokat a novemberre előrehozott karácsonyi vásárlásokkal és a kiutazó turizmus növekedésével magyarázzák. A részletesebb adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 1,2, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,5 százalékkal bővült, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben – jelentős bázishatás eredményeként – 6,9 százalékkal mérséklődött az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene decemberben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az eladások volumene a bútor-, műszakicikk-üzletekben 5,5, a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben 4,7 százalékkal nőtt.
Naptárhatástól megtisztítva 2024-ben az előző évit 2,6 százalékkal haladta meg az árváltozások kiszűrésével a bolti forgalom. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 3,7, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 2,4 százalékkal bővült, az üzemanyag-kiskereskedelemben 0,1 százalékkal mérséklődött a volumen.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: vásárlás, bolti forgalom, kiskereskedelem, KSH, statisztika
Kapcsolódó anyagok
- 2025.03.12 - A kimutatott többszöröse is lehet a drágulás
- 2025.03.10 - Tényleg nő a lakossági költekezés? Érdemes a számok mögé is nézni
- 2025.02.26 - Papíron ennyit kerestek tavaly a magyarok
- 2025.02.13 - Porhintéssel vádol a GVH, a Lidl visszavágott
- 2025.02.12 - Kamatemelés jöhet a magas infláció miatt
- 2025.02.06 - Nagyot ugrott a januári infláció
- 2025.02.04 - Az MCC kutatója szerint megszűnt a szegénység Magyarországon
- 2025.01.30 - Alig növekedett tavaly a magyar gazdaság
- 2025.01.27 - Kétségbeesetten bizonygatja a kormány, mennyire jól élnek a magyarok
- 2025.01.23 - Csak a magyarok tizede hiszi el, hogy fantasztikus év lesz 2025
- 2025.01.23 - Lakossági forintokból remél Orbán Viktor fantasztikus évet
- 2025.01.14 - A lakosság 40 százaléka számít rossz évre
- 2024.12.17 - A növekedés csekélyebb, az infláció magasabb lehet a vártnál
További kapcsolódó anyagok